Electrolux Ergorapido

Januárban lesz két éve, hogy megvettem a »Samsung porszívónkat«, amivel egyébként változatlanul elégedett vagyok. (Meg úgy általában is, otthon a hűtő, a mosógép, a porszívó és a televízió is Samsung, a mobiltelefonjaik nem jönnek be, de az »okosóráik« és a háztartási gépeik kiválóak.) Nemrég Ingrid szerzett egy Electrolux Ergorapido típusú gépet, az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat fogom most megosztani.

Electrolux Ergorapido vezeték nélküli porszívóA porszívót szerintem elég drágán dobálják, a legújabb modellje 50 000 forint körül mozog, ez egy kettővel ezelőtti példány, olyan 29 000 forint körül lehet megtalálni az Árukeresőn.

Az is hozzá tartozik, hogy nekem elsőre nem tűnt hatékonynak az eszköz. Mindig is gondolkodtam rajta, hogy szerzek otthonra egy morzsaporszívót, de azok, amik tényleg használhatók is valamire, majdnem annyiba kerülnek, mint egy tisztességes porszívó.

Ezt a kütyüt leginkább a régi, „analóg“ szőnyegkeféhez tudnám hasonlítani. (Nem tudom, megvan-e, nagymamámnál volt régen egy tologatós szőnyegtisztító, amiben forgó kefék voltak, semmi elektronika, neked kellett ide-oda tologatni, és közben forgott.) A porszívó voltaképpen ennek a mintájára készült: középen egy morzsaporszívó, ami kivehető, a nagyobb test fejében pedig egy motorral forgatott kefe található.

A legnagyobb előnye, hogy a szoba közepén csücsül a dokkolójában.

Mi általában hetente egyszer vagy kétszer porszívózunk, akkor igyekszünk elég alaposan, de azért nyilván napközben, napról-napra is gyűlik a takarítani való, amit az ember sepregetésessel old meg tűzoltásként a hétvégi nagytakarításig. Az Ergorapidóban az a legjobb, hogy vezetéknélküli, a dokkolójában pihenve töltődik, és egy szuszra nagyjából 60 percig takarít.

Hetente használva, hagyományos porszívónak biztosan gyenge lenne, viszont ahhoz az egyik legjobb eszköz, amit használtam, hogy az ember naponta öt perc alatt végigszaladjon vele a lakásban.

Nincsenek vezetékek, nincsenek csövek, nem kell szétszedni és összerakni: lekapod a dokkolóról, összeszeded az aznapi termést, két mozdulattal kiüríted a beépített „porzsákot“, visszaakasztod tölteni és az egész nem tartott öt percnél tovább. Cserébe azt az élményt kapod tisztaság tekintetében, mintha naponta megejtenéd a heti 40 perces porszívózás szessönt. Kisállatok mellett különösen hasznos. (Különösen a fegyelmezésükre, mert reszketve menekülnek előle.)

Electrolux Ergorapido vezeték nélküli porszívó

A gép elég halk, telefonáltam már mellette úgy, hogy a vonal túloldalán nem vették észre, hogy éppen porszívózok. Amin nagyon nevettem, hogy az orrára felszereltek egy LED-es fénysort, ami elősre hatalmas hülyeségnek tűnik, de tényleg hasznos, amikor sarkokba, bútorok mögé megy vele az ember.

A feje nagyon fordulékony, ahhoz képest, hogy elég nagy egy hagyományos porszívó fejéhez képest, könnyen meg lehet közelíteni a kisebb helyeket is, ráadásul a kefe a szélétől a széléig tart, így elég hatékonyan szedi össze az apróbb mocskokat.

A morzsaporszívó része önmagában is nagyon kényelmes, egy gombnyomással kivehető, ellenben itt van talán az egyetlen hátrány, amit így lassan két hónap használat után ki tudok emelni: a szívócső eléggé béna helyen van, így a nagy test nélkül már nem olyan könnyű a kisebb helyekre bejutni, és mivel nincs rajta kefe, sokszor nem is tudja felszívni olyan hatékonyan a morzsákat. Egy egyszerű felületen persze nincsen gondja, de a sarkokkal meggyűlik a baja.

Azért is akartam megírni ezt a bejegyzést, mert magamtól biztosan nem vettem volna egy ilyen porszívót, használat közben viszont nagyon megkedveltem. Jobban belegondolva, a régi modell abszolút megéri a majdnem 30 000 forintos árát, ami elsőre azért borsosnak tűnik. Cserébe két év garanciát adnak rá (a MediaMarktban legalábbis). Az új modellt továbbra sem venném meg 50 000 forintért, de egy morzsaporszívó 15-20 000 forint között mozog,  jóval korlátozottabb használati lehetőségekkel, míg ez a gép tényleg nagy segítség abban, hogy az ember kevesebb időt molyoljon takarítással, mégis olyan élménye legyen, hogy folyamatosan tisztaság veszi körül.

 



Szólj hozzá!

A nevedet és az e-mail-címedet mindenképpen add meg. Az e-mail-címed nem jelenik meg.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..