Szóval van ez a film, amiben van tükröm, tükröm, de nincsen hozzá hej-hó, hej-hó és igazából azt leszámítva, hogy egy…
Tegnap épségben megérkeztünk Erdélyből. Nem csalódtam, most is nagyon jó volt oda utazni, habár lehet, hogy csak ismét szerencsém volt,…
Háromszor utaztam eddig Erdélybe. Az első Erdélybe utazásomnál tízéves lehettem, nem emlékszem már, hol voltunk, de valami táborszerű helyen, öt-…
Vasárnap este meghalt az az ember, akit az internet csak Trololo Guy néven ismert, a méltán híres zenei előadása nyomán:…
Tudom, hogy »írtam már róla«, de az elmúlt hétvégék során ismét végignéztük a Back to the Future trilógiát, követve a…
Szánom-bánom, hogy eddig nem tettem meg, de valamelyik nap, hirtelen felindulásból bekapcsoltam a gyorsbillentyűk szolgáltatást GMailben. A dolog pedig egyszerűen…
Képzeljétek, tegnap vígan szörföltem az interneteken, amikor megint megszakadt a kapcsolat, mint a kilencvenes években szokta, ám még modembúgás sem…
Két dolog. Az egyik, hogy ha elrejtesz mindent a Facebook-profilodon, szóval ha mint ismeretlen semmit sem látok, akkor ne rakj…
Tegnap megnéztük az Emberek feketében széria harmadik epizódját. A film egyértelműen a hálivúdi kategória kiemelkedő alkotása. A Sötét zsaruk egyébként…