« Tevékenységek »

Egy órától takarítok; körbenyaltam a konyhát, a két előteret, a lépcsőt, füvet nyírtam, gyomláltam (na jó, azt nem sokat, de megerőltető egy meló az), kutyagumit likvidáltam, locsoltam, udvart söpörtem. Az munka.

Egyébként fűnyírás. Az úgy van, hogy van egy szép nagy kertünk, ami egyelőre kihasználatlan, mert az előző tulajdonos veteményesre használta, nekünk meg arra nem lenne időnk, ráadásul amikor a házat vettük, engem sem érdekelt annyira. Ma persze öreg napjaimra elkapálgatnék, meg gondoznám a paradicsomot, de anno befüvesítettük inkább. A fűből inkább gaz lett, tehát a normális fű/gaz arány itt fordított, mondhatnám, lenyírom a gazt, és gyomlálom a füvet. A gyom viszont nő, tehát vágni kell.

És ha már van számítógépem, meg van internetem, és írhatok blogot, egó témában, akkor már leírom, hogy a tücsök verje bele a kislábujját az összes elektromos fűnyíróba. Nem jó az, higyjétek el, vegyetek inkább benzinest, nem sokkal drágább, mint az elektromos, és nem kell szenvedni a vezetékkel. A tökéletes biztonsági rendszeréről. Elvileg leáll, ha épp egy követ, Rozi néni fejét, vagy teszem ezt egy ősmacska őscsontját akarom darálni. Na ez úgy néz ki, hogy egy erősebb fűcsomónál azonnal leáll, a követ meg múltkor úgy darálta szét, hogy csak néztem, csoda, hogy a lábamat nem csapta le. Pedig tudom, nem kár érte, de sebaj.

Hú, ez hosszú lett, segond.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
hat igen, elektromos funyiroval nem erdemes kezdeni. de az igazi ujgazdagok funyiro traktorral dolgoznak, vagyis csak ulnek az ulesen es napoznak.
forest gump! :D en nemnyirok fuvet bebebee, megteszi helyettem az onkormanyzat altal felberelt emberek. Kozterulet powah :D
jó, Forrest Gump az billiárdos volt, naná, hogy megtehette :) egyb mi is traktoros fűnyíróval vágjuk a füvet ;>
eF`k3_: nem vagyok újgazdag. :D

Lin3Lord: majd akkor mondd ezt, mikor én egyszál faszban, jajbocsánat, mezítlenül kiülök napozni egy jéghideg üdítővel a kezecskémben. ;]

Jackson: esetleg biliárdos, így egy l-lel. Nekem traktoros nem kéne, akkora kert azért nincs, sima benzines megfelel, leginkább a hatvanméteres kábellel van problémám.
mefi: oh, tényleg. Jó 700 négyszögöl-ös kerthez azért kell ;)
mefi, es a wireless funyiro? biztos van mar ilyen is :D
vagy egyből műholdast :P jó is az :D
igen beépített gps-el, nehogy eltévedj a kertedben.
Már van ilyen napelemes önjáró fűnyíró is ;) Tavasszal kiteszed, és nyírja neked a füvet ;)
Áhh mefimester… elutazom egy hétre és nem gyözöm olvasni az uj bejegyzéseket :D te aztan aktivan blogolsz, de csak igy tovább!!
voda3G kartyat a funyiroba es barangolhat is :D Igaz, nem mindenhol fog forogni a penge, es nem lesz a leggyorsabb, de szep piroslesz a fű :D
jó dolog az elektromos is kis kertbe! nagyobb fordulaton, szebben vág. a derótot kerülgetni szar.
a gps meg nem is olyan hülyeség. amerikába és oroszországba gyártott traktorokban van olyan gpses rendszer, ami egyenesen tartja munkavégzéskor a trakeszt. (ororszországban van olyan szántóföld, h egy (8) sor szántáshoz kell vinni hidegélelmet; szántóföldön nem úgy tartod egyenesen a traktort, h erősen tartod középen a kormányt ;)
Mefi: a közterületre? Na ha Te kiülsz napozni egyszál faszba ide akkor asszem lesz itt röhögés. :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

The mefiblog brand! (Frissítve.) (2008. május 24., 04:32:58)
Már csak egy (2009. június 15., 11:49:38)
A legigénytelenebb Match (2011. május 05., 11:06:54)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2138 napja született, 322 szóból, és 1493 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: