« Órarend »

Mint az bizonyára feltűnt, nem káromkodtam, szomorkodtam és panaszkodtam, nem anyáztam, mert másnak még nem, de nekem már elkezdődött az iskola. Ez van, ha nem tetszik, dolgozzál.

Előbb leültem, hogy én most jól megcsinálom az órarendet, gépen, de hát a nagy hét eres disznófütyit fogok én szenvedni! Mert ugye órarend, mint olyan, de hát az nem egyszerűen úgy van, hogy majd tanulunk, áh! Először is, szedjük két csoportra az osztályt. Ez persze jó dolog, mert nem mindegy, hogy 12 gyerek van egy csoportban, vagy 24, ugye. De arról már nem volt szó, hogy három év után adnak egy vadonás új angoltanárt (hál' Istennek engem a régi tanít majd)! Aztán kitalálta a kedves iskolavezetőség, hogy legyen A és B hét is, mert az olyan muris! És akkor csak ilyeneket mondanék, hogy az egyik héten reggel héttől délután negyed ötig az iskolában leszek, ami annyit jelent, hogy hat óra(!) körül érek haza. Egyetlen nap nincsen nulladik óra, akkor kilencre kell menni.

Távol álljon tőlem, hogy panaszkodjak, de érzem, nehéz évem lesz. A héten például hét-nyolc óra előtt nem nagyon érek haza, mivel kettő-három felé végzek, aztán elsősegélynyújtó tanfolyam, majd ha a négy foglalkozás megvolt, akkor jöhet a vizsga. Helló.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
ugy latszik nem csak nekem lesz szar evem.. iszonyat orarendem lett.
hát BME-n is vicces dolgok vannak..
nekem első félévben 3szor keltem 6kor 2szer 8kor egyik négyórás napomon már délben végeztem ami azért is vicces mert 2 óra az út oda vissza a maradék 4 napból 3nap 6kor 1 nap pedig 7kor végeztem..
Ezek után meg jöttek az esti edzések amik ált 9ig tartottak.. de ha ráhúztunk akkor majdnem 10 ig persze edzés budaörs.. én meg XVII kerben lakom szóval haza út kaja fürdés és már éjfél volt :(

csak annyit tudok javasolni hogy kitartás.. és legalább nektek már nem lehet sokkal szarabb :D
Második félévben volt egy 12 órás napom :) (Szünet nélkül.) Kisebb szünetekkel tarkított 10-11 órás napjaim pedig több félévben is voltak. BME roxx :)
eF`k3_: ennél nem rosszabb…

monghuz:Oh, hát ezt én is bírom, hogy egyik nap fél hatkor kelek, másnap tízkor. De hát ez van.

Haszprus: jó, de az egy egyetem, ez meg egy szakközépiskola. Bár tény, hogy nem lehetett kellemes. :/
Akkor nekem makom van h szerda, csut, penteken csak 12:30ig vok bezarva oda :)

Kitartas! (Nalam az 1etlen rossz az a hetfo 0. tesi, igazi kockaremalom :D)
ez se rossz :)
o, ennel mar csak rosszabb lesz.
nekem órarendem sincs, mégsem érek haza 7 előtt sosem :D
Lin3`Lord_:Kemény Husi: köszi.

Gazala: hát, a tiéd sem egy leányálom, mondjuk. :D

Shamalt: najah, egyetemen meg fősulin. :)

lippije: de téged legalább megfizetnek érte. Vagy nem? :)
Nekem kétszer is elmarad az első órám, mivel nem vagyok matekfaktos :) és minden nap csak hat órám lesz :D jó persze ott vannak az irodalomfaktjaim, és a zeneórák, de kábé.

Tudom, dögöljek meg. :)
Mefi: tied rosszabb :)
nekem is retek egy órarendem van, a maximálisan adható óraszámot tökéletesen kimeríti.
mefi : szoktak időnként :)
Nekünk is A és B órarendünk volt. Jó ám,mert a szünetek miatt van,hogy nem lesz két hétig valamilyen órád :)
Nekem ilyen gondjaim már nincsenek. Egyébként jó suliba kell járni és akkor lehet lógni. (megj.: a 2. évben szinte be sem jártam; OKJ-s vizsga meglett) Ha minden jól megy, akkor reggeltől du.-ig dolgozom a szomszédos faluban, mint programozó utána meg otthon távmunkában, html, css munka + tartalomfrissítés. Ha bejön, akkor lesz zsém, de gyakorlatilag egész nap a gép előtt leszek. Nem mintha egyébként nem így lenne, de így még fizetnek is érte …
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Observers are here (2010. február 03., 10:01:26)
Te milyen diktátor lennél? (2008. február 25., 07:13:25)
HiFi (2006. október 13., 05:42:37)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2086 napja született, 274 szóból, és 1259 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: