Homérosz és eposzai
Neve énekmondót, költőt jelent, feltehetőleg valós személy, Kr. e. VIII-VII. században élt, a „Homérosz” lehetett azonban egy ión énekmondó (rhapszódosz) iskola, ill. nemzetiség gyűjtőneve is. A tradíció az Iliászt és az Odüsszeiát Homérosznak tulajdonítja, bár a két mű történelmi és világnézeti sajátosságai között nagyjából száz év különbség fedezhető fel. A monda szerint a legendás énekmondó szülővárosának rangjáért hét város küzdött.
Az eposz fogalma, kellékei
Az eposz kötött formájú nagyepikai mű, mely egy természetfölötti erőkkel bíró hősnek egy egész nép életében döntő fontosságú tettét meséli el. Kellékei az invokáció, propozíció, „in medias res” kezdés, enumeráció (katalógusok, seregszemle), csodás elem (isteni beavatkozás; „deus ex machina”), állandó jelzők és egyéb visszatérő sémák, epikus hasonlatok, valamint jóslatok. A klasszikus eposz verssora a hexameter. A szerző az eseményeket a hagyományozott anyag felhasználásával a közösség tagjaként meséli el. Az úgynevezett eposzi totalitással az élet teljességét, az adott világ jellemzőit tárja fel.
Iliász
A trójai háború történetének egyetlen szakaszát, ötvenkét nap eseménysorát mutatja be. Előzménye Zeusz és Léda násza, melyből Heléna, a legszebb földi asszony születik, valamint Péleusz mermidón király és Thetisz tengeristennő esküvője, amelyet Erisz, a meg nem hívott viszályistennő aranyalmája tesz nevezetessé, s mely házasság következtében majd a hős Akhilleusz születik. A téma már a kezdősorban olvasható, Péleidész Akhilleusz haragja, mely köré a mű cselekménye épül.
A főszerepet leginkább a lelki történések játsszák a főszerepet, az egyén és a közösség viszonya világossá válik, mert a hős – személyes sérelmeitől vezérelve – eltávolodik az emberi magatartástól, az indulati kör akkor zárul, mikor az emberiesség ismét az előtérbe kerül.
A cselekmény más vonatkozásban is az értékrend válságát tükrözi; Akhilleusz haragját a hírnevét ért sérelem váltotta ki, és egyébként is a nála kisebb hős, az esetenként rossz döntéseket hozó Agamemnón a sereg vezére. A hős tehát szembefordul a közösséggel, melyért eddig küzdött, de nincsen tisztában ennek következményeivel, tehát felborul az egyén és a közösség érdekeinek egyensúlya.
A válságot tovább mélyíti, hogy Akhilleusznak láthatja saját jövőjét, a Moiráktól kapott választási lehetőség, a „kettős végzet”, a rövid, de hősi valamint a hosszú de dicstelen élet között. Az egyensúly fölbomlása az élet-halál nézetek felértékeléséhez vezet. Akhilleusz végül a hősies, heroikus formát választja, ebben rejlik sorsának nagyszerűsége és tragédiája.
A mű végére az értékválság megszűnik, hiszen Akhilleusz meglátja az emberi sorsok közösségét, kibékül Agamemnónnal, részvét érzésére lesz képes (mikor is Hektór holttestét meggyalázza), és visszaáll a hírnév tekintélye is.
A mitológia istenei együtt irányítói és szereplői is a műnek, halhatatlanságuk lévén azonban sorsuk nem tragikus, a háború számukra egy lakoma, a végső sorsot a sorsistenek, a Moirák irányítják, akiknek döntésével szemben maguk az istenek is tehetetlenek.
Szerkezete arányos tagolású; huszonnégy ének első harmada a görögök vereségének nyilvánvalóvá válásával ér véget (VIII. ének), nagyjából a második harmad végén következik be az újabb fordulat, Patroklosz engedélyt kap a fegyver viselésére (XVIII. ének). Párhuzamok és ellenpontok teszik zárttá a művet a cselekmény, a jellemek és hangulat terén is.
Odüsszeia
A trójai háborúból hazatérő görög hősök kalandjait meséli el, szorosan az Iliászhoz kapcsolódva, annak folytatásának tekinthető; szereplői is az Iliászból kerültek ki, ám Odüsszeusz itt főhőssé lép elő. Ám a két mű világa, értékrendje között azonban rendkívüli ellentétek húzódnak. Míg az Iliászban a törzsi-nemzetségi társadalom válsága kerül bemutatásra, addig az Odüsszeiában sokkal inkább a hős kerül előtérbe.
Odüsszeusz személyiségében a később klasszikus görög embereszmény alapjait fedezhetjük föl; szellemi és fizikai kiválóság, tudásvágy, közösségi felelősség stb. – „mindenben ügyes” – pontosan illik rá Szophoklész Antigonéjából az úgynevezett Ember-himnusz kifejezése.
A mű szerkezete különösen arányos és feszes; az első tizenkét énekben a múlt felé fordulás dominál, a XIII-XXIV. énekben pedig végig a jelen olvasható.
Az Odüsszeia világában a helyét megálló ember diadalmaskodik. A végső cél a hazatérés, a legfőbb értékek tehát az otthon, a béke és a hűség. Célba érése azonban az akadályok leküzdése, a belső és külső erők megfékezése, sőt, céltudatos igába fogása teszi hőssé és méltóvá. Befelé tehát önmérséklet szükséges a vágyak és ösztönök megfékezéséhez. A külső veszedelmek leküzdésére azonban nem elegendő a fizikai erő, szükséges a céltudatosság és a leleményesség is. Ezenkívül Odüsszeuszt rendkívüli tudásvágy vezérli, és egyes titkok megszerzésekor saját életét is kockára teszi.
A kalandok és a hazatérés eposzában tehát egyszerre érvényesül az otthon- és ismeretvágy valamint a ráció és a hűség. Az Odüsszeia emberszereplői saját sorsuk formálói, s legtöbben saját vétkeik miatt vesznek oda. Az istenek közül csak a haragvó Poszeidón (fiának, Polüphémosz küklópszának megvakítása végett) és a segítő Athéné játszik aktívabb szerepet, valamint a furfangos Hermész és az alkotó Héphaisztosz.
Ez a Homérosz-mű is számos világirodalmi alkotásban él tovább; a reneszánsz hajnalán Dante megfogalmazza Odüsszeusz utolsó kalandját, a XX. Század elején pedig Joyce a világirodalom egyik legkülönösebb regényét írja meg Ulysses címmel.
A tétel letölthető .doc formátumban is.
