« MyPhoneExplorer »

MyPhoneExplorer működés közben

Ha akadna a mélyen tisztelt olvasóim között olyan, aki Sony Ericsson típusú mobiltelefonnal rendelkezik, és netán-tán még a számítógépével is szereti azt összeköttetésben tartani azt, akkor biztosan fog örülni a MyPhoneExplorer nevezetű programnak.

A program lényege, hogy folyamatos kapcsolatot tart a számítógép és a telefon között, melynek köszönhetően az üzenetek, a naptár- és telefonkönyv-bejegyzések, feljegyzések, hívások és még több dolog (amit fölösleges lenne egy bejegyzésbe zsúfolni), pillanatok alatt szinkronizálható. Az alkalmazás képes teljes mentést csinálni a telefon tartalmáról, melyet egy gombnyomásra vissza is tölt.

A kedvencem, hogy bejövő hívásnál vagy üzenetnél azonnal jelez a számítógépen, sőt, utóbbit akár ott is el lehet olvasni, és rögtön válaszolni, mindezt persze anélkül, hogy a telefonhoz akár egy ujjal is hozzáérnénk (bár ez magától értetődő).

Egyetlen negatívumként a karakterkódolást tudnám megemlíteni, mellyel néha gondjai akadnak, de a számítógépen való módosítás megoldást jelent a problémára.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Kipróbálom. Remélem műkődik, akkor nagyon jó lenne :)
OFF: Ide is benyomom, ha nem kaptad meg a mailt: Kéne valami gáma, amit blú túszon keresztül lehet multiban játszani, unalmasak az óráink :-)
Ezaz, inkább valami jó kis játékot dobj be ide. :D
Amúgy szerintem az FMA is nagyon fasza kis program, az is nagyon sok mindent tud. Ezt is próbáltam első nap amikor megvettem a telóm, de nem tököltem vele túl sokat. :)
Jackson: neked nem Nokiád van?

ZsuKov:Dani: ilyet én is keresek, még nem találtam, de majd ha lesz, szólok. :) Mail meg nem jött, ZsuKov cimbi.
Én is ezt használom. Csak ajánlani tudom.
Mefi: De az is :D (meg egy k300i)
És telefonálni is lehet gépről? Java-s játékoknál sztem le van tiltva…
tiny: Jah, lehet headset-el. Most próbáltam ki. Meg így sms-ezés is kényelmesebb. Fasza ;)
Én az FMA-t használom a T610-es telómhoz, az is nagyon jó.
Egyébként a JAVA progik elvileg nem érhetik el a Bluetooth-t (az újabbakaon már lehet hogy igen), viszont a Mophun játékok igen. A T610 van alapból 2 amivel lehet „hálón nyomulni” (amőba, golf), de ilyen még a V-Rally is, meg van még 1 pár game. Unalmas órákon jól tud jönni :)
Ha gondoljátok, nekem megvan a Worms Forts 3D ami BT-n is játszható az újabb telefonokkal.
w300i-vel lehet? :D
Nokiához van valami hasonló progi? :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Take me down to the Paradise city (2006. június 23., 01:23:43)
PHP kivételkezelés baki (2011. május 01., 01:08:56)
Digitális emlék (2006. július 23., 01:52:08)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2002 napja született, 268 szóból, és 1253 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: