A szomszédunk háborúzni akar. Ezt azzal adta tudtunkra, hogy hadüzenetet küldött: följelentett. Előzmények: a kedves kutyája kirágta a kerítést, jónéhányszor átjött, azaz ez nem is így történt, mert én hazug kis disznó vagyok: a mi kutyáink rágták ki (november óta nincsenek is a kert hátsó részébe engedve, ahol ez történt-történik), és azok szoktak átszökni. Volt erre is példa, nem tagadom. Egyszer, talán kétszer, de nem ötször és nem tízszer, mint ahogyan az ő kicsi kutyájával.
A hölgyemény csak egyet felejt el: nem a kommunizmusban élünk. Itt nem úgy működik, hogy majd följelent, aztán lecsuknak akármi miatt. Kijött valami közterületfenntartó, vagy hasonló, az meg röhögve annyit mondott, hogy jobbat nem tud: jelentsük vissza.
És ha ő háborút akar, ám legyen. Ezek után elég egy rossz mozdulat, egy rossz szó, egy rossz pillantás. A minap kapott egy fényképet, amin az ő kutyája van, a mi házunkban. Talán ez érthető volt számára, ha nem, akkor így járt. Ha szemét lennék, azt mondanám, hogy ha legközelebb átjön a kutyája, akkor a gyepmestertől szerzi vissza. Ezt csak azért nem teszem meg, mert sajnálom a kutyáját.
