Bürökrácia. Nem éppen egy szép hangzású szó, sőt, talán a jelentése sem a legjobb. Eddig nem nagyon használtam ezt a szót, mert nem kerültem olyan helyzetbe, mikor az ember idegesen felkiált, hogy az átkozott bürokrácia
. Egészen ezen hét hétfőjéig.
Történt ugyanis, hogy hétfőn kibandukoltam a Közlekedésfelügyelet salgótarjáni képviseletére (ez nagyjából egy negyedóra-húszperces séta), hogy kikérjem a vizsgaigazolást a jogosítványhoz. Még az iskolából is korábban eljöttem e nemes cél érdekében. Tyúkszemszaggató zarándoklásom végén, a Közlekedésfelügyelet ajtaját meglátva megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Nem úgy, mikor beléptem. Ugyanis az ügyintézőnéni közölte, hogy ő bizony csak 1300 után adja ki a vizsgaigazolást. Mindezt 1055 környékén. Oké, akkor holnap.
Másnap – azaz kedden – odaértem egyre. Erre közli velem a nénike, hogy csak hétfőn és csütörtökön adja ki a vizsgaigazolást. Fántásztikó. Ma – azaz csütörtökön – visszamentem, és végre valahára megkaptam, amit meg kellett kapnom. A művelet egyébként rendkívül bonyolult volt; kinyitott egy szekrényt, kivette a dossziét, aláírtam, és mondta, hogy hová vigyem.
Az okmányirodai ügyintézés már gyorsabb volt (föl kellett adni egy négyezer forintos csekket, ezt hülyeségnek tartom, nem értem miért nem jó ha ott fizetem be, vagy mondjuk az illetékbélyeges megoldás), és közölték, hogy tíz nap múlva megkapom. Na ez, az igazi bürokrácia-fíling. Az egész folyamat lerövidíthető lenne, de nem.
A fényképem meg valami elképzelhetetlenül kékfény-hangulatúra sikeredett, de hát hozott anyagból dolgoznak.
Welcome to real world!