« Enyémmacskám »

Egy macska átlagosan naponta fél deci folyadékot iszik, megfigyeléseim szerint. Az én macskámnál ez úgy néz ki, hogy egy héten kétszer iszik a kutya táljából pár kortyot, aztán szevasz.

Na ez az, ami mostanában megváltozott, és kicsit aggaszt is. Kezdjük ott, hogy naponta két-három percen keresztül iszik, a kutyatálból (ez nagyjából olyan fél-egy deciliter víznek felel meg). Ez még semmi extra, de azért amit valamelyik este művelt, az húzós. Éjjelre mindig viszek be egy üvegben és egy pohárban valamit inni, most épp víz volt a szerencsés. Jövök be lefeküdni, és mit látok? Ezt látom:

Julcsa iszik

Macska áll, és iszik a poharamból. A végére legalább egy decit elfogyasztott, ami azért elég húzósnak mondható. Meg azért milyen már, hogy rohan be mint az állat, és szinte letámadja a poharamat.

A pohár egy Soproni Ászok feliratú kiskorsó, benne csapvízzel, igen. A sámlit meg nem leszólni, mert ugyan nem a legszebb darabb, de valószínű, hogy idősebb itt az olvasók 90%-ánál.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Kicsit mintha nagy lenne a kép ide.
Már nem. Csak véletlen 500 lett 440 helyett.
Hát szerintem, ha nincsen mérföldekre az állatdoki, akkor vidd el azért, nehogy kiszáradjon, vagy ilyesmi, nem értek én ehhez :S De nehogy valami baja legyen :(
egész aranyos macskád van. kár hogy én megfulladok tőlük :)
Egyetértek Jacksonnal, érdeklődj egy állatorvosnál, esetleg vidd is el hozzá, nehogy valami baja legyen. Ha jól emlékszem, ő már elég öreg is, ugye? Mellesleg jó az a zöld nyakörv, ugye Fradista? :)
Aranyos macsek :)
Lehet azert iszik ilyen sokat mert utobbi idoben tul szorosra huzod a nyakorvet :)
Nem gondolkodtál még azon, hogy víz helyett esetleg tejjel itasd szegényt? :)
Adj neki páleszt, attól majd alszik is!
dancsiga, te kurva okos vagy. másrészt, mefi, nem lehet, hogy lázad vagy esetleg a veséjével van valami gubanc? az enyém is így járt, azóta vedel, de jól elvan.
Dokihoz, ASAP. Tomcaték Bertája – szegény – (bár kutya) szintén nagyon sokat ivott utolsó heteiben.
v1rush: az egész család. :D

marton: nem nagyon szereti a tejet, ritkán szokott kapni kakaót, azt néha megissza. Inkább a kefirt szereti. :)

maniakus: mi cukorbetegségre tippeltünk.

WebMotion: vérvétel lesz azt hiszem, bár kicsit necces, mert Pesten profi állatorvosunk van, az itteniben nem annyira bízunk komolyabb esetben. Macsek meg nem igen utaztatható sajnos.
A te macskád nagyon aranyos :)
lehet hogy cukor beteg? *-)
Mefi: Nem tudom ismered-e a módszert, de annyit megnézhetsz, hogy az orra hűvös/nedves-e a macseknak. Ha igen, akkor rendben van, ha nem az viszont arra utalhat hogy láza van, amivel érdemes valamit kezdeni.
Dorka: köszönjük. :]

mokus: cukorbetegségre gondoltunk mi is.

#suidroot: igen, ez már megvolt ,és rendben is van. Ez azt hiszem amúgy kutyáknál is bejön.
Az én macskám meg egy hónapja kb állandóan lehugyozza a takarómat, ha egyedül hagyom a szobában. Már gondoltam rá, hogy ívelnem kellene. :]
szép matkaszisza :) Mond meg neki kérlek ,hogy Scream üdvözli
Ha az embernek magas a cukra (ez gondolom igaz az állatokra is) ki van száradva. Nekem úgy kezdődött ez az egész, hogy naponta annyi vizet megittam, amennyi csak belém fért. Aztán egy vérvételen kiderült mi is a helyzet velem. Én kb. 2-3 éve szevedtem minden nap ezzel a kiszáradással a suliban, mert ugye én is cukorbeteg vagyok. Minnél előbb próbáld meg elvinni orvoshoz, és vegyenek tőle vért. Ha cukorbeteg szegénykém, akkor elég nehéz lesz vele, még így nekem is nehéz. :\ Remélem nem cukros. Én is üdvözlöm!
Aranyos :)
Hány éves?
12 lesz májusban. :)
akkor sokmindenre megérett…. Én NEM szeretem a macskákat. pofátlan kis dögök, azt hiszik mi vagyunk őértük. A kutyákat legalább lehet társnak nevezni, meg azok tudnak értelmes dolgokat is csinálni. A macskák meg beleisznak a poharadba, odapiszkítanak mindenhova (amitől meghalsz, mert olyan szagú), mivel elkényezteted őket, basznak egeret fogni, és elvárják hogy simogasd őket, de csakis akkor, amikor nekik kedvük van hozzá. Tűzre velük. Bocs
Az enyém azért már tudja a szabályokat. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Gerinctelenség (2007. július 23., 10:05:54)
Elhunyt Dargay Attila (2009. október 23., 08:25:52)
Életrevalók (2012. március 23., 11:59:33)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1882 napja született, 239 szóból, és 1103 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: