« Érettségi »

Ma pedig szerda van, aminek azért örülök, mert ma volt az utolsó írásbeli (jelen esetben gyakorlati, mégpedig informatika) érettségi-vizsga, ez pedig csak jó lehet.

Gondolom feltűnt, hogy az írásbeli időszaka alatt nem nagyon írtam az érettségiről, egyrészt mert nem akartam még itt is ezzel foglalkozni, másrészt már a fülemen is ez folyt-folyik. Na de most.

Hétfőn ugye magyar nyelv és irodalom volt, nekem középszinten, szerintem ez volt a legkönnyebb; a szövegértés rettenetesen egyszerű volt, tényleg józan paraszt ésszel meg lehetett oldani, az esszé pedig azért volt jó, mert én az érvelést választotam, és idén nem volt kötelező irodalmi példát említeni, tehát aki tud négy-öt oldalon keresztül érvelni, annak kedvezett. Ebből tehát jó eredményre számítok.

Kedden jött a matematika, ez már húzósabb volt. Nem kell jönni, hogy ilyen, meg olyan egyszerű, mert egyrészt én hülye vagyok a matekból, másrészt pedig (ami ebből következik), nekem a rövid feladatsor megoldására sem volt elég 45 perc. A matek tehát kaki lett, de ezzel tisztában voltam.

Szerdán történelem. Hát, őszinte leszek: ebben a formában a történelem írásbelinek semmi értelme nincsen. A kvíz része abszolút szövegértés, a forrásokra kell támaszkodni. Az esszé részét általában ügyesebben szokták összeválogatni, most (nekem) nem kedvezett annyira; a francia forradalomról, az 1848-as nemzetiségi kérdésekről és a szovjet katonákról írtam, ez egyébiránt a J jelű volt. A francia forradalomról egy kukkot nem tudok, úgyhogy teletömtem szakszavakkal az átfogalmazott forrásanyagot, remélem jó lesz.

Csütörtökön angol nyelv volt a soros; ettől féltem a legkevésbé, és nagyjából olyan is lett, mint amilyenre számítottam; átlagosan egy hiba/feladat volt, így nagyjából 80%-ra számítok. Ebben talán csak a magnós volt kicsit izzasztó, de az sem vészes, csak nagyon kellett figyelni. (Pláne, mivel megszólalt a csengő is közben.)

Aztán egy hét szünet következett, ma pedig informatika következett, ez az egy emelt szinten. Nos, vegyesek az érzelmeim. A feladatok nem voltak nehezek, sokkal inkább időigényesek (ezt úgy vettem észre, hogy az ott vizsgázók közül többen is így vélték). Szerintem a legprofibb mérnök informatikus sem tudná 80-90%-nál jobban megcsinálni a rendelkezésre álló 240 perc alatt. Hozzájött még, hogy irgalmatlanul fáj (igazából még most is) a hasam, és az idegen környezettel párosítva nem épp kellemes kaland volt.

Az eső feladat egy dartsról szóló weboldal elkészítése volt, ezt én nagyjából 50-60 perc alatt csináltam meg. Képeket kellett tükrözni, rajzolni, szétszedni; szöveget tördelni, igazítani stb. Ez nem a nehézsége, sokkal inkább az időigényessége miatt volt húzós. (Meg az ember ugye igyekszik normálisan kinéző munkát kiadni a kezéből, nem csak olyan tessék-lássék, legyen meg az összes gyorsan). Ez 30 pontot ért, szerintem ennyi meg is lesz.

A második feladat egy táblázatkezelés volt, az oktatási rendszerrel kapcsolatban; ehhez alig tudtam hozzányúlni (a legvégére hagytam), nagyjából 5 pontra számítok a 15-ből.

A harmadik feladat az adatbázis-kezelés volt. Mozikkal kapcsolatban kellett, három összekapcsolt (mozi adatai, film adatai, valamint egy harmadik, amiben a film és a mozi azonosítója volt, a szerint, hogy hol játsszák) táblával kellett dolgozni. Itt A-tól H-ig voltak lekérdezések és egy jelentés, ebből nekem kettő nem sikerült, az egyik azért, mert nem tudtam, hogy az Accesben nincs LIMIT, a másik pedig azért, mert nem tudtam megoldani (azt kellett volna, hogy melyik az a mozi, ahol épp nincs vetítés). 30 pontot lehetett elérni itt is.

A negyedik feladat – ez egyben legkomolyabb is– pedig a programozás volt. Delphit és Turbo Pascal 7-et jelöltem meg, csak utóbbi volt (egyik srác meg is szívta ezzel, mert ő Delphire számított), így abban láttam neki. A feladat az SMS-ekkel kapcsolatos volt. Több pontból állt, az első hármat sikerült megcsinálnom; az elsőben be kellett kérni egy betűt, és megmondani, melyik gombon van, a másikban egy szót kellett bekérni, és megmondani, hogy mely gombok megnyomására lehet beírni, a harmadikban pedig egy fájlt kellett betölteni, melyben szavak voltak, és a későbbiekben ezekkel kellett volna dolgozni. Ebből végül is az első három rész hibátlanul működik, ráadásul igyekeztem szépen csinálni.

A legnagyobb gondom végső soron az idővel volt. Én például nem tudok komolyabb feladatokat (és nem kell okoskodni, egy programozás kb. tíz-tizenöt résszel nem komolytalan) gyorsan megoldani, kivált nem a programozást. Szeretem átgondolni, megtervezni (ez van, nekem így tanították), látni, hogy mit fog csinálni, nem csak beleugrani, aztán majd eldől hogy mi lesz. Nem mentség ez, pusztán ok; ha szar lesz, csak emiatt lesz szar. Durván negyven perc kellett volna még, hogy 100%-osan meg tudjam írni (a 240 percből 238 percen át dolgoztam, szünet nélkül).

Na, tessék, érettségi, most írtam erről is, jó hosszú is lett. Nem is tudom volt-e értelme, elolvasta-e valaki. (És nem is fogom átnézni, hogy hibás-e, nem esik jól.)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Ma kaptuk meg az angol eredményét: 93%. Jobbat akartam. :D
kiváncsian vártam már :)

melyik az a mozi ahol épp nincs vetítés: a feladat pontos ismerete nélkül ennek az optimális megoldása egy külső illesztés (pl. left join), ahol a NULL-párosítású rekordokat kell listázni. persze vannak egyéb, nem optimális megoldások is (lekérdezed az összeset aztán minus-szal eltávolítod azokat ahol van vetítés; vagy pl. select mozik from .. where mozi_id not in (select ahol van vetítés) )
ZsuKov: nekünk még nem lesz meg csak két hét múlva (magyart meg csak júniusban mondja meg a tanár). :)
Haszprus: hát nemtom, MySQL-ben szerintem könnyebben megoldottam volna. Meg az MS-nek elég érdekes felfogása van; például a függvényeknél nem „,” van, hanem „;”. Pl.: mid(mezo;n;n) stb.
Én elolvastam, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szép hosszút fogsz írni. Számomra elég „tanulságos” volt, mert igazából nem tudom elképzelni, milyen feladatokra lehet számítani érettségin, mert az egyik ezt, a másik azt mondogatja, szóval már tele van a fejem a hülye okoskodásokkal.

Ha nem bánod, azért kérdeznék…: Mit lehetett még választani Delphi és Turbo Pascal mellett?

Érvelés az mi?

Már angol szóbelid is volt? Vagy az egybe van? Én úgy tudtam, csak jövőhéten lesznek a szóbelik. Na, most megint nem értem.

Ja, és ha megkérhetem, senki ne jöjjön azzal, hogy persze, hogy nem tudom, mert én én vagyok, egyszerűen csak érdekel…
a számteches dologgal egyetértek, idén voltam oktvn, valami nevetségesen könnyűek a feladatok, viszont borzasztó időigényesek. arra azért nem gondoltam volna, hogy az érettségi is ilyen gyík…
hat ezek alapjat, remellem jovore is ilyesmi lesz es akkor nopara :)
Jackson: Választhatsz C++, C#, Perl, többféle Pascal, Delphi és talán más közül nem is. Meg persze Windows, Linux, Office stb.

Az érvelő fogalmazás olyan, hogy pl. azt mondom, hogy pókerbuzi vagyok, te meg azt mondod, hogy nem vagyok az. És akkor neked négy oldalon keresztül érvekkel és ellenérvekkel kell bebizonyítanod, hogy márpedig én nem vagyok az. :)

A szóbeli vizsgák meg külön zajlnak, csekkold fönt a számlálót.

Egyébként majd akarok egy ilyen kis oldalt, ahol leírom, hogy nagyjából mire kell számítani az érettségin, mert szerintem sokan csak az utolsó napokban, vagy a vizsgán tudják meg.

Vale: aki mondjuk tud gyorsan programozni, annak jó. De én nem tudok úgy programozni, mint egy gép, nekem idő kell. Sajna, ez lett most a vesztem. :/
nekem pénteken lesz középszintű infó, az viszont vicces :D
Jackson: Az angol az írásbeli volt, csak van egy „hallás utáni” része is.
Na azért örülök, mert végülis a matekot leszámítva akkor egész jó lett :)
Az időhiányt meg kell szokni sajnos, egyetemen is az a módi, hogy vagy úgy mérik a tudást, hogy nehéz feladatok vannak, de sok az idő rá, vagy könnyűek, de az idő kevés. Végülis jogos dolog, a 2. módszerrel is lehet tudást mérni, kiderül, hogy mennyire vagy felkészült, gyakorlott.

Voltam olyan zh-n, ahol a tanár azt mondta, hogy annyi időt ad, amennyi idő alatt őneki sikerült megoldania a feladatsort :)
jajj, Útálom (sic!) a pascalt. De legalább nem voltak kémiai vegyületek.
+ MySQL-ben miért nem lehetne megoldani a dolgot? Meg ha már itt tartunk, ki hol találkozott MS Accessel az életben?
Mefi: jó, de akkor meg mi a ráknak tanítják úgy, hogy „akkor mindenki előbb írjon algoritmust, aztán gondolkozzon fél órát, és aztán írja meg”?
erenon: faterom kb. ~10 éve dolgozik accessel (igaz, hogy kompatibilitásai gondok miatt kénytelen 3 verzióval dolgozni egyszerre :D)
wing: az meg a másik, hogy rendkívül szélsőséges; a középfokúak nevetségesen könnyűek (már akinek ugye), az emelt pedig ahhoz képest rendkívül nehéz.

erenon: jah, ez meg a másik… te is most csináltad?

Vale: ja, nekünk pl. azt tanították, hogy nyugodtan, lassan, tervezzük stb.
Én is ugyanazokból érettségiztem, mint Mefi (csak matekból & töriből angolul; más feladatlapok voltak) – személy szerint az emelt informatika engem az adatbáziskezeléssel szivatott meg a legjobban. Egyáltalán nem vágom az SQL-t, a durvább lekérdezéses feladatokat nem tudtam megcsinálni (utolsó 2-3) és ebből kifolyólag a jelentést sem…
A pacalom viszont jól sikerült hál' istennek, egyedül az utolsó (kilencedik) feladatot nem tudtam befejezni időhiány miatt. A többinél kijött az eredmény.
A weblapszerk lóf@sz volt (ha nem 240 percet adnak, hanem mondjuk 360-at, akkor megcsinálom validra :-))), az excelnél is csak kisebb hibám volt, AB-függvény és barátai.
A matekom meg úgy néz ki, hogy 82-85% – hál' istennek.
webmotion: grat, jó neked. Sajna én nem vagyok híres a gyorsaságomról, pláne nem a matektudásomról. :/
Mefi: a lassúság elnyújtja az élvezeteket, tuti, hogy a partnered sok örömöt fog lelni a veled való szexelésben. Bár lehet, hogy két nap után, karikás szemekkel majd megkérdi, elmentél-e már? [-;
Mefi: a dologhoz hozzátartozik még, hogy tegnap (azaz kedden) elővettem az omniózus fehérjés-aminosavas feladatot illetve a szintén friss telefontársaságos feladatot; utóbbinak a felét ha sikerült jól megcsinálnom, a fehérjésre meg annyit írtam, hogy

uses crt;
begin
writeln('Anyád!');
repeat until keypressed;
end.
Balázs: oh, imádlak. :*

webmotion: jah, az nagyon szopatós volt. Végül is a mostani könnyű volt, tényleg nem a nehézségével akadt gond, hanem az időigényességével.
De jó, még három év :D
Mi is megfogjuk írni a mostani érettségit angolból, csak hogy felmérjük a szintet. Attól függetlenül aki akarja úgyis megnézi a feladatsor megoldásait, de nem is ez a lényege ennek. :)

Szép beszámoló, már csak az eredményekre kell várni, meg a szóbelire.
Az ilyen informatikás feladatoknál mindig nagyon kevés idő van, amikor versenyen voltam akkor is ez volt a baj…
Amúgy szerintem jó lesz az. ;)
cca fél éve megcsináltam két korábbi emelt feladatsort (nem, nem az első kétszintűs évből :)
az idővel nem volt gondom egyiknél sem, bár igaz, hogy az egyiknél teljesen, a másiknál ~10 perc híján kihasználtam. bár akkor már tudtam, hogy droidszerűen, csak a feladattal törődve, nem szépítgetve, hanem pont úgy, ahogy kérték kell megcsinálni.
ha jól emlékszem, 3 illetve 4 pontot veszítettem, olyan hibákon, mint pl az, hogy a pixeles képen nem láttam, h + vagy -90˚kal kell elforgatni egy szöveget [a feladatszöveg az volt, h legyen olyan a formázás, mint a képen], vagy éppen azon, hogy az acces jelentések textlabeljei tervező nézetben ~1 em-mel nagyobbak, mint nyomtatási képben.
az az aminosavas feladat pedig vicces volt. asszem a lánc hosszát b.sztam el, mert nem tudtam belegondolni, h a (vége-eleje) képlethez kell-e még valami ±1.
Én emelt infóból 90% fölötti eredményre számítok :) Egyedül egy darab access lekérdezést nem sikerült megcsinálnom.
Nem gondolom, hogy kellő gyakorlattal ne lehetne gyorsan megoldani a feladatokat. Én emelt szintű próbaérettségin voltam, ott simán be tudtam fejezni mindent, kivéve a programozást. De azt sem azért, mert annyi feladat volt, hanem azért, mert TP-nak van 1-2 érdekes beolvasási tulajdonsága.

Egyszer írtam Neked, de a többiek kedvéért ideírom, hogy a Read(valami)-nél ha a valami string, akkor nem szóközig olvas, hanem amennyi belefér. És ezt én nem tudtam, ezért szívtam.

Egyébként magán az info faktokon is észrevettem ezt a gyors-lassú kérdést. Az első excel órán 1 feladat 45 perc volt, pedig nem gondolkodtunk semmit. A végére belejöttünk, 4-5 feladat megvolt 45 perc alatt.

Az access meg sztem nem nehéz, csak néha szarakodik maga a program …
Vale:
Nálunk a számlázórendszer MS Access alapú. Hát ne tudjátok meg… Két éve karácsonykor rejtélyes hiba miatt az adatbázis a megszokott 3-5MB helyett 120 körüli MegaByte értéket vett fel… A főnököm ki volt akadva… Érdekes, de a mai napig nem jöttünk rá, hogy mi lehetett a gond, és persze működött, csak egy kis hízókúra volt… :D
Hopp, erenon-nak ment volna a válasz… :)
Gratulálok mefi :) Találkozunk jövőre Pesten :)
Mefi:már megvan, csak még nem voltál benn. Biztosan lesz olyan, akit tökön lövök… Nyugi, nem téged :)
Lin3`Lord_:ne számíts rá! Vedd példának a matekot. Tavaly maga alá fosott mindenki emelten, most fele annyian mentek emelt szintet aírni, középszintű feladatsort kaptak. Szerintem jövőre megint odavernek valami jót…
ZsuKov:Te kapd be!
Azt hittem külömben, h vészesebb lesz a progizás.
Az a vicces, hogy a pascalnak semmi értelme nincs azon kívül, hogy középiskolában tanítják és visszakérdezik… :)
Levente: mondjuk ha lett volna PHP, vagy esetleg Delphi (hülye vagyok, bejelöltem anno a Pascalt, mikor még nem ismertem a feladatok típusait), akkor a programozást lazán meg lehetett volna oldani, mert az első feladat, olyan öt kattintás, míg Pascalban húzós sorok legépelése.
Mefi: Nem hiszem, hogy egy case begépelése pascalban több időbe kerülne, mint delphibe.

Levente: Hivatalos érvek szerint pascalon keresztül csak megpróbálnak belédverni egy kis programozói szemléletet, hogy ha később ezzel akarsz foglalkozni, akkor ne balfasz legyél.

tiny: Éppen erről van szó. Hogy ez az info érettségi konkrétan kurvára nem arra kíváncsi, hogy tudod-e vagy nem tudod-e, hanem arra, hogy betanultad-e azt a 20 algoritmust amit suliba megtanítottak programozáson, vagy pontosan reflex szerűen megy-e a 3 táblás összekapcsolt access lekérdezés (akár tervezőrácsban), vagy sem. Ha már gondolkodnod kell valamit, az régen rossz, mert a feladatok hosszát pont úgy állítják össze, hogy ami reflexből megy, arra van időd, de amin kicsit is elgondolkodnál az már esélytelen. A próbaérettségi meg azért nem ugyanaz mint a rendes érettségi.



Én is tegnap érettségiztem infóból, voltam olyan hülye, hogy mikor pár hónapja megkérdezték, hogy milyen operációs rendszert szeretnék használni, a Uhu Linux-ot választottam, mivel otthon is azt használok (ill. Ubuntu Linux-ot) egy fél éve. Hiba volt, a Free Pascal el sem indult rajta egy pár napja már javított, de az Okév tudomására nem jutott bug folytán, úgyhogy a rendszergazda letöltött nekem egy FP-t a freepascal.org-ról és odaadta, hogy telepítsem fel. Ennek örültem, jogosultság híján ugye a /home-ba kellett, File Roller híján parancsorból kellett kitömöríteni a fájlt, de install után nem működött, mert nem találta a unitokat, még a directories beállítása után sem. Eltelt vagy fél óra (természetesen ezt az időt a végén megkaptam), mire megszületett a megoldás, lépjek ki konzolba (grafikus felületnek viszlát) és töltsem be az FP-t hálózati helyről, amit a rendszergazda már beálított, itt már végre ment, de a fejlesztői környezetben karakterkódolási problémák miatt elég nehéz volt kiigazodni (értsd. ilyen karakterekkel: $ß&@ volt tele a képernyő). Adatbáziskezelés OpenOffice-on katasztrófa, ez persze az én hibám, évekig Access-t tanultam, a BASE-t csak 1 óráig teszteltem érettségi előtt, akkor ment minden. Itt viszont gondok voltak a txt fájlok importálásával, szal fogtam a Calc-ot, importáltattam vele a txt fájlokat és DBASE formátumba alakítottam át, tabulálva minden. Base-ben meg megadtam adatforrásnak a DBASE fájlokat, mindezt 20 perc alatt sikerült. Ez így jó is volt, csak karakterkódolási problémák léptek fel itt is, elsődleges kulcsot sem lehetett beállítani, innentől pedig problematikus volt a dolog. A programozásra meg maradt bő háromnegyed óra, a hosszabítást is beleszámítva. Ez nem csak a Linux-nak negatív reklám, de az Okévnak is, nem képesek ellenőrizni legalább egyszer, hogy minden működik-e rendesen? Valamint úgy tűnik azt sem, hogy a feladataik egyáltalán megoldhatóak-e OpenOffice-on, vagy a usernek kell külön barkácsolni hozzá. Persze én is hülye vagyok mert Oo-t bevállaltam. Szal így sikerült elcseszni az infót. :S Jövőre Windows-on megyek, Photoshop-ot és Microsoft Office-t fogok használni (mit neked szabad szoftveres mozgalom) :D
Egyébként tényleg kellett volna még 120-240 perc. Én is ilyen lassú típus vagyok, még egy postot is fél óráig írok, és mielőtt belekezdek egy programba 50 oldalas dokumentációt meg vázlatot írok hozzá :D A webszerkesztés részére nekem is elment 1 óra, főleg mivel felületesen olvastam el a feladatot és nem gondoltam volna, hogy a menüt képszerkesztőben kell összegányolni, meg szétdarabolni (minek darabolni, ott az img map), meg div background image-vel, átlátszó PNG-vel meg hasonlókkal akartam megoldani, azután derült ki, hogy ennél egyszerűbb dolgot várnak el. Egyébként csak szerintem lett ronda az elkészült mű, főleg az eszkozok.html, a táblázattal, meg a zöld alapon piros betűkkel? :D
Trent: a táblázat tényleg gyönyörű volt zöld alapon piros betűkkel, úgyhogy én áttettem feketére (a fekete-fehér minta alapján is kivehető, hogy nem piros szöveg van ott, mert a #CC0000 piros szürkítve ((r + g + b) / 3) szürke lenne).
Trent: undorító lett, én át is írtam fehér betűre, hogy értelmesebben nézzen ki. :D
smv: az nem is, de mondjuk a fájlbetöltést, és a soronként való tömbkezelést körülbelül öt kattintással elintézem.
smv:Nyilván nem ugyanaz, de megoldottam ám én érettségi feladatokat is :D De amúgy még jó, hogy ilyen az érettségi, nem kell ennek többet kérdeznie. Ha olyan lenne, hogy egy nehezebb problémát kell megoldani, akkor nem lenne elég ennyi idő, vagy programozást külön kéne tartani.

Mert azért belegondolsz, access, excel, word, stb. programokban úgyis csak olyan dolgok kellenek, amiket be tudsz tanulni. Egyedül a programozás lóg ki ennyire.

Majd egyetemen vagy főiskolán megtanuljuk az ilyet :). Ha meg nem ott, akkor itthon hobiból :D.
Üdv!
Én is tegnap emelt infóztam. Azóta már megnéztem a megoldásokat om.hu-n. Ennek ismeretében nem ámítom magam,örülök ha 50% meg lesz.A táblázatkezelés az ,ami max pontos lesz,de pl. a webnél is olyan finomságok miatt vesztettem pontot,mint betűszín.Prgramozás első 5 feladata ment,utána már bekavarodtam és a Redbull sem segített :(

U.i:hova jelentkeztetek továbbtanulni??


keepcop: 1) nem ez a greyscale megoldása 2) a szöveg a mérvadó, arra adják a pontot. kivéve persze, ha a feladat szövege azt írja elő, hogy a kép szerint csináld.
Mefi: miért szúrsz ki magaddal?
.gyuszko: BMF, PPKE, GDF – mérnök infó.

maat: nem szúrtam ki, nem említette, hogy milyen színe legyen, és a javítókulcs sem tesz említést erről. :)
Mefi:
Nekem BME-vel indul a sor es PPKE-re vegződik,mernok info mindenhol.Azért GDF? Ne adjuk már le ennyire :P
.gyuszko: és annak mi értelme van, hogy beadod valahová, ahová tudod, hogy úgy sem vesznek föl? :) Mármint, BME-re a zért jócskán kellenek pontok, oda száz, hogy nem vennének fel.
Ahogy mondod ez a felvételi herce-hurca nekem is kiemelte a realitás-érzékemet :). Meglátjuk…
maat: 1) ha ezt megcsinálod a képpel, elég jó grayscalet kapsz 2) akkor minek a minta? 3) az om.hu alapján ők tényleg pirosnak gondolták, ez valami kibaszás a kultúrált ízlésű emberekkel?
keepcop: 1) arra gondolok, hogy egy #c00 színű kép greyscaleben #3d3d3d színű. ez rgb(204,0,0) -> rgb(61,61,61) decimálisan. 3*61 != 204.
2) talán dísz? nem tudom.
3) igen, az. egyébként pedig egy olyan feladat, hogy legyen piros, nem egy olyan, hogy legyen szép. az infó érettségi nem a kreativitásról szól.
Trent: részvét :S
A szabad szoftveres mozgalom felett pedig most az egyszer hunyj szemet :D – mint ahogy nem fogsz XHTML Transitional kódot sem írni a weblapszerk feladatnál (ha csak nem vagy übergyors überkocka).

Mefi: szeptembertől jó eséllyel találkozunk akkor :-)
maat: A prog részéhez azért nem árt néha kreativitás szvsz :)
webmotion: mármint, te melyikre jelentkeztél? Én BMF-re meg PPKE-re jó esély van, hogy nem fogok bejutni. :]
Akkor elmész a GDF-re,ott szépen felkészülsz a javító érettségire(arra pont jó) matekbol meg emelt infóból,és így remélhetőleg már elegendőek lesznek a pontjaid,hogy következő évben oda vegyenek fel, ahova szeretnéd.
Ne értsd félre nem akarom megmondani,hogy mit csainálj,de asszem én így csinálnám.
Épp nemrég néztem a mérnök-informatikusnak felvett diákok átlagéletkorát: 22 év.
.gyuszko: egyébként a GDF pont az ilyen vélemények miatt szarnak vélt suli. Több olyan ismerősöm van, akik GDF mérnök infóján végeztek, és mégis komoly állásuk van, informatikai cégeknél.
Sajnos ez statisztika(HVG-Diploma 2007,különszám),nem vélemény.
Sajnálom,hogy annyit vettél ki az üzenetemből,amennyit leírtál.
.gyuszko: nem, értem én mire gondolsz, csak azt akartam jelezni, hogy pontosan emiatt szar iskola, mert mindeki szarozza. Mert az ELTÉ-nek nagyobb hírneve van stb.
.gyuszko: nem, értem én mire gondolsz, csak azt akartam jelezni, hogy pontosan emiatt szar iskola, mert mindeki szarozza. Mert az ELTÉ-nek nagyobb hírneve van stb.
Mefi: Először BME, ahova meg én nem (meg lehet, hogy ki is b-szom a first priority helyről), aztán BMF.
Hát túlvagyok a magyaron! Azt hiszem görbül! Ez a lényeg! ;)
Holnap matek! Baromi félek tőle…….Talán ez a leg neccesebb! Sok sikert mindenkinek!;)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Diviloping (2011. január 24., 11:39:15)
Párkapcsolatok (2006. május 17., 05:12:55)
Hideg-e! (2007. november 26., 08:32:51)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1835 napja született, 1065 szóból, és 5241 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: