« Aréna Pláza »

A végén mégis ma mentünk az »Aréna Pláza megnyitójára«. Megmondom a frankót, ez a hely jobb (lesz) mint a WestEnd. Tágasabb, elegánsabb, jobb üzletek vannak benne, és még sok minden más is. Mondjuk ez a megnyitás még várhatott volna, mert nagyon szét volt esve az egész; a lift meg sem akart mozdulni, a szökőkút előtt a vízben állt egy kábel, meg a falból is kilógott egy, mindenféle szigetelés nélkül, meg voltak üzletek, amik még betonozás alatt álltak, szóval érdekes dolgok. Kivitelezés tekintetében ügyes, nem lehet benne úgy eltévedni, mint a WestEndben, sokkal logikusabban van elrendezve. Bár vannak még érdekes dolgok, például egy: a főbejárat mellett vannak az áruszállításra fenntartott garázsok, szóval éppen pakolták a hamburgert, amikor jöttünk ki.

Az mondjuk vicces volt, hogy bementünk az Apple boltba árlistáért, és finoman szólt a srác, hogy bocsi skacok záróra, teljesen udvariasan, tényleg. Aztán kifelé menet, pont a fejem fölött volt a már háromnegyedéig leeresztett rács, erre megszólal mögöttem a csávó üvöltve, hogy Engedheted nyugodtan lejjebb!, de ezt ilyen Béééla! stílusban. Persze – mondom – engedjed csak a fejemre, nem gond. Ezeket leszámítva viszont tényleg jó, az IMAX-ra meg már nagyon kíváncsi vagyok.

Na milyen képek vannak? Telefonosak, persze, mert sikeresen itthon hagytam a fényképezőt. De most próbálkoztam legalább. A reklám után folytatjuk.

Aréna Pláza
Volt szemet is. Nem sok, csak kevés.

Aréna Pláza
Kipróbálhatók voltak ezek a csudijó és csudirégi komputerek.

Aréna Pláza
Jaj, ez nagyon komoly, volt vagy három ilyen. Ez nem bábu, hanem frankón egy ember ült a székben, és integetett, meg produkálta magát.

Aréna Pláza
Ők is élő emberek. A nő míg bennvoltunk így állt. A srác helyet cserélt. Apropó, nem sokkal előttük volt négy csaj, akik ilyen fotelokban ültek, én meg frankón azt hittem, hogy bábu. Nagyban beszélgettünk, aztán nézem, jé, szemezik velem a próbababa, vicces volt. Gondolom jó kis fizetést kaptak.

Aréna Pláza
Hangos, fényes. A kép az meg csak szar, tudom én is.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
legalább az egyik majom bme-s volt. ismerem :D
Élő emberek díszletként: közeleg már az apokalipszis.
„A nő míg bennvoltunk így állt.”

Már bocs, de a nő nem űl ? :D
A95: senki sem űl. A nő ül. Csak röviden, nem nyújtjuk el. (Gáborom, amit meg tőled idéztek, hajajaj, legyen mentség, hogy már késő éjjel írtad a bejegyzést, azért mutat erősen analfabetikus tüneteket. ((-: )

És a franc, hogy még mindig nem nyitották meg benne a vécéket sem, hogy lehet így beereszteni a közönséget?! (-:
Amúgy durva, hogy állítólag úgy adták át, hogy az kb. még az egész darabokban hevert. Te ebből mit láttál, Mefi?
kurvajó, kellett még egy kibaszott pláza a városba, tényleg :-) inkább csináltak volna egy fasza görzenál jellegű dolgot. NEEEM BAZMEG, plázát a magyarnak.

a WestEnd meg a Tiszaboltot leszámítva kalap szar, nem nagy ügy jobbnak lenni nála (még a Campona is jobb)
RaszP.: jó kis ösztöndíj kiegészítés. :D

Haszprus: lol. :)

A95: akkor ült, na. De azt hittem hogy nem is él. :D

Balázs: jah, már csak ezért is megéri majd. :D

Levee: hát nagyon igaz, voltak olyan üzletek, felhúzták a rolót, aztán benéztem, és még burkolás sem volt. :D

ZsuKov: szerintem meg nem rossz ez, most őszintén, neked mit árt, hogy van egy ilyen? Legalább van a – viszonylag – közelemben teszkó, meg ahogyan Balázs is mondta, ingyenvécé.
ZsuKov: mint már azt sokszor említettem: nem olvasok plasztikot meg klónszart. Ameddig meg nekem tetszik, leszarom más véleményét. :) Én sem vagyok plázaboj, nem töltöm ott a napjaimat, de azért tíz körömmel sem ellenzem.
A mozi része a dolognak mikor nyílik?
#12
holhos alexandra
Szaisztok!
Szerintem meg elég szomorú hogy erre költ ez az ország.
Szerintem ez most nem volt létbiztonságú!
De az emberek nincsenek ezzel tisztába!
Ez van :(
#13
holhos alexandra
Most már még több cicababa lesz a környéken.
Marhajó!!
Amúgy is félkész állapotba van ás így átadni???Nemtudom!!
És akkor most mondka valaki azt h kurva szegény ez az ország.
Ami nem fontos arra van pénz közbe meg sorra döglenek meg az emberek.
Gratulálok!
szerintem ez még az egyik legnormálisabb az üvegpaloták közül. ráadásul ott az imax, ami király. harmadrészt: hallott már valaki olyat, hogy őláza szintű vásárlási kedvezmény van valahol? na tessék:

kuponos nap!

http://www.arenaplaza.hu/cikk/nyom[…]
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Szemüveg (2006. november 24., 12:43:32)
Tizenhárom celziusz fok (2008. február 24., 10:56:24)
Finito (2007. január 24., 04:05:45)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1652 napja született, 543 szóból, és 2633 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: