« Showder Klub, második adás »

Gombóc Artúr meg cukros.

Jó a »Showder Klub«, tényleg jó, csak sajna igazolódni látszik amitol az elején féltem: ismétlődés. Heti egy alkalom, plusz még a Dumaszínház fellépések, és félő, hogy nem tudják tartani az iramot. Például – az egyébként nálam favorit – Kőhalmi Zoltán mostani fellépésekor egy az egyben ugyanazt adta elő, amit »Salgótarjánban« is. Persze vicces volt másodjára is, csak egyrészt kicsit csalódtam, másrészt mi a garancia arra, hogy nem fogom hallani ugyanezt harmadszorra is, úgy, hogy kiadok nem kevés pénzt érte. Szóval ettől félek kicsit.

Hadházi László, a házigazda újfent remek választás volt, bár a Prius-vicc nekem nagyon-nagyon »Achmed-gyanúsnak« tűnt. (Ez persze nem baj.)

Bödőcs Tibor remekelt, voltak nagyon jó poénjai, bár szerintem volt már jobb is. Ellenben ezzel a paródiás vonallal az a probléma, hogy mindenki ugyanazt a néhány embert veszi elő (Gyurcsány, Orbán, Sólyom, stb.). Ez Ámérikában jól megy, ahol van cirka öt-hatszáz híresség, itt kevésbé. Egy idő után ezért untam rá a Fábryra is.

Lórán Trabarna Barnabás szintén teljesen jó volt, sokkal jobban bejött itt, mint anno a »hutyutyus reklámban«

Ellenben a káromkodások és márkanevek vágása roppant idegesítő. Utóbbit még megértem, de a káromkodásokat este tízkor ne szűrjük már, na! Egyrészt elveszti a hangulatát a poén, másrészt olyan érzésem volt, mintha valami kontakthibás tévét néztem volna, ami hol szól, hol nem.

Valamint nekem most kicsit rövidebbnek tűnt, pedig múltkor még kevesebbet is láttam belőle. Persze lehet csak a jó poénok miatt. Egyelőre tartja magát, de azért kíváncsi vagyok, hat-hét hónap múlva mi fog kisülni belőle (főként a Dumaszínházra gondolok itt).

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
penteken voltam en is dumaszinhazban, es durva, hogy Bodocs szo szerint (gesztikulalas, minden) ugyan ugy adta elo a musorat. meg jo, hogy nem elotte szerepelt a klubban. de azert nem osszehasonlithato ez a feloras musor, a masfeloras eloadassal.
Ez a cenzúrázgatás engem is nagyon idegesített. Kb. a műsor 15%-át egyszerűen elvette az embertől. Most komolyan belehal az RTL ha kimondják rajta, hogy Milka..?
Hadházi Lászlónak hívják. amúgy Bödöcs volt már jobb is szerintem. de összegésébe jó volt ez az adás is.
Hadháziról mindig a „Mennyi? 30!” jut eszembe. Régi szép idők :)
eF`k3_: más, csak harmadszorra te sem néznéd meg azért.

tufee: szerzői jogi problémák, a káromkodás viszont nem hiszem, hogy gáz lenne, máshol sem az.

EmceeMike: thx.
Azért mert jól tudják magukat előadni, attól még nem fossák magukból a poénokat. Szerintem ez várható volt, hogy ugyan azt fogják előadni, mint máskor.
sztem az lexus volt. kohalminak az „osszeteszik amijuk van es megjelenik lomniczi zoltan” poenjanal sikitottam. :D hadhazi sztem szar volt, egyebkent is antipatikus, bodocs nem volt rossz, trabarnaban meg kellemesen csalodtam, azt hittem, hogy csak a hangutanzas megy neki.
eF`k3_: a felvétel 3 hete volt
Zita: értelemszerűen.

Shamalt: lehet, én Priust értettem. :D Kőhalmi egyébként nagyon jó volt így másodszorra is, én a Dumaszínházban is sírtam rajta (szó szerint).

ZsuKov: tényleg, ott voltál a végén?
Kőhalmi apuka koalás története azért elég erős volt. :)
ismétlések voltak ez igaz, bödöcs is 60%ában ugyanazt nyomta mint szilveszterkor, de jó volt, nálam mondjuk kőhalmi a favorit!
Nfol: a legjobb mikor az apjáról mesél, és előveszi a tűzhelyes sztorit. :D

vinczepetya: nálam is. :)
tufee: jaja, nekem is :) a régi szép idők

Mefi: nincsmit :)

Nfol: na igen azon sírtam is :D
tufee: A Mennyi? 30!-ra annyira nem emlékszem, kicsi voltam még. :)
szerintem az első adásban több volt a már hallott poén (nekem aki nem volt még dumaszínházban) és szerintem a hadházi most jobban nyomta mint múltkor litkay (? márha egyáltalán ő volt az.)
sylverdevil: múltkor Kiss Ádám volt a házigazda, ha arra gondolsz.
Hofinak is volt egy olyan gondolata, hogy „régen kitaláltam valamit, és fél évig nyugodtan mondhattam. Most, mire hazaértek, már nem aktuális.”
maat: igen, ő a kommunizmussal kapcsolatban mondta ezt. :]
Mefi: nem egészen…A politika és a politikusok volt a téma, nem elsődlegesen a kommunizmus.
pitbull: mármint arra gondolok, ahogyan említette, hogy „bezzeg a kommunizmusban kitaláltam valamit…”. Bár lehet csak rosszul emlékszem. :)
Mefi: és az a vicc,hogy sok poénja még most is aktuális Hofinak..
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Shame - A szégyentelen (2012. február 25., 11:59:35)
24 (2007. február 23., 03:23:11)
Megasztár (2006. március 25., 05:23:04)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1501 napja született, 454 szóból, és 2267 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: