« Nyári dolgok »

Ma kicsit elszontyolodtam annak láttán, hogy hamarosan véget ér a nyár, pedig úgy istenigazából el sem kezdődött, bár korábban »indult«. Ez már megint egy fura mondat lett, így megy ez ugye errefelé.

Azon gondolkodom egy ideje, hogy jó volna ellátogatni valami fesztiválra. Eleinte úgy volt, hogy Sziget lesz belőle, de végül arra jutottam, hogy sokkal jobb választás lenne SZIN nevű rendezvény, és legalább az országjárást is kipipálnánk.

Elkészült továbbá idén is a turisztikai felmérés, és most azt mondták az idelátogatók, hogy a magyarok bunkók, a kiszolgálás nem mindenhol jó, és még koszos ország is a miénk. Érdekes, hogy nemrégiben még teljesen mást mondtak a turisták. Ettől függetlenül viszont hét százalékkal többen jöttek ide.

És valahol pofátlanságnak tartom, hogy orrba-szájba reklámozzák itthon a Balatont, hogy menjél és érezd jól magad, de sokan rohadtul nem tudnak menni, egyrészt mert drága, másrészt mert nem feltétlen kapnak szabadságot. És biztosan jó lehet a negyven fokban a munkahelyen nézni a nagy plakátot, hogy Gyere a Balatonra!.

Ma egyébként nyári nagytakarítás volt, házon belül és kívül egyaránt, aminek következményeképpen kellően elfáradtam. Ez gondolom látszik is.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
SZIN-re megyek szerintem Morcheebára tuti, Szigeten meg Pendulumra. Úgy volt, hogy megyek Balaton Soundra is, de most úgy néz ki nincs rá guba. Pedig Fatboy Slim jó lett volna, ugyanaznap van Zagar is, meg Anima DJ set hajnalig. :)
suexID: akkor majd SZIN-en pacsizunk, bár én egy hétre szeretnék.
Mefi: Majd meglátom még hogy lesz. Az biztos, hogy sok dologtól függ, térjünk rá vissza augusztus elején.
suexID: persze, nekem sem biztos még a dolog, de attül még pacsizunk! :D
Üdv a balcsiról :D Méghozzá a világ közepéről: szepezd!
Mefi: SZIN nálam alap, ha gondolod mi is pacsizhatunk ;P Amúgy Balatonhoz is van kedvem, de inkább majd repülőnapok Kecskeméten!
Reja: jó szórakozást! :*

Cenzi: Balatonra majd úgy tervezem, hogy egy napra leugrunk ismerősökkel. Az is egy rakat pénz. És alap, hogy pacsizunk! :)
Cenzi: Akkor repcsinap előtt cserélünk számot! ;)

Mefi: Gyere te is repülőnapra! :)
Mefi: csatlakozom a SZIN-en pacsizósok táborához. Mindenképp ott leszek (kivéve, ha a gólyatáborral ütközik..)
suexID: mindjárt nézek infót. Kiesik sajnos, akkor leszek Olaszországban.

Archie Jr.: zsír. :)
Kedves Blogíró!

Ha drágállod a fesztiválokat, ajánlom figyelmedbe a túrázást mint programot, olcsó és mindenek felett igen hasznos elfoglaltság is. Mi nemsokára megyünk a Mátrába (most nyílnak a csomornikák!).

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
ifj. Farkas Gyula: túrázás és egyéb programok is tervbe vannak véve, csak valami fesztiválra sem ártana elruccanni. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Metrómesék (2009. március 14., 09:59:39)
Hálidéj (2007. március 16., 05:54:53)
Tavasz (2007. március 04., 07:50:20)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1418 napja született, 303 szóból, és 1428 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: