« Magyar Comedy Central »

A »magyar MTV« után, ma délután kettő órakor megkezdte hazai sugárzását a más országokban már régóta jelen lévő, és annál népszerűbb Comedy Central.

Most éppen az első évadtól kezdve A Simpson család megy, lesz még Family Guy és South Park is, de ami kifejezetten jól hangzik, hogy behoztak két itthon újnak számító sorozatot, »My Name is Earlt« A nevem Earl, illetve a »How I Met Your Mothert« Így jártam anyátokkal címmel. Bár a My Name is Earl nekem nem igazán jött be, néhány rész után nem néztem tovább, de az előzetesek alapján nem olyan vészes a szinkron, a How I Met Your Motherre viszont az előzetes alapján annyira nem hatott meg, bár lehet csak azért, mert elfogult vagyok. Minden este kilenctől lesz, kíváncsi vagyok. Reméljük megtartják jó szokásukat, és még több új sorozatot hoznak. Valamint gondolom műholdas vevőn lehet váltani a nyelvet, ami plusz öröm lehet egyeseknek.

Comedy Central

A Comedy Central itthon sokak szívébe akkor lopta be magát, amikor gyakorlatilag megmentette a Beugrót, ráadásul a Magyar Televízióval kötött megegyezés alapján itt is látható lesz. Valamint a TV2-vel is kötöttek megállapodást, így a Bagi-Nacsa és az Irigy Hónaljmirigy műsorait is vetíteni fogják. És ha ez nem volna elég, akkor a L'art pou l'art előadásain túl amerikai showműsorokat is ígérnek, természetesen felirattal.

A csatorna a VH1 Europe-pal megosztva, minden nap 14.00 és 02.00 között fogható.

Elérés

Itt egy rövid táblázat azoknak, akik esetleg nem találják. Budapesti kiosztás:

SzolgáltatóCsomagCsatornaFrekvencia
EMKTV, Digi KábelDIGI AlapS19287,25 MHz
UPCbronzeS18280,25 MHz
T-Home KábelCsaládiC28527,25 MHz
Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Baromira örülök a csatornanak, szerintem maximum 1 even belül nagyon durva dolgok lesznek itt :) (Amint kihal mr bean es tarsai a musoridobol es jon helyette valami meno sorozat)
Végre egy értelmes csatorna, ahol nemcsak szappanopera/fejhangon süketelő animefigurák/Berényi Miklós/Győzike megy.

A Beugró igazán kedves a szívemnek, mindössze az m1 gyenge stúdiókameráinak minőségét tudnám feledni. :(
Noha időnként annyira nem szellemes, de igazán intellektuális szórakozás.

Mindenesetre legalább nem tucatcsatorna lesz, és ha még a pénzügyileg is rendbeszedem magam, akkor jöhet egy naaagy TV, meg egy T-Home Kábel. A magenta birodalom dolgozói úgyis kapnak kedvezményt… Muhaha.
Harag atya:
A Beugró-t én is nagyon kedvelem :) S ha jól tudom a Comedy Central is műsorára tűzi, persze az angol változatot :"Who's Line Was It Anyway"-t .
Hm, sajnos itt csak sima VH1 van. :/
smv: én is örülök neki.

Harag atya: T-Kábel szimpatikus, meg is nézem majd mennyi.

vikike: Beugróra élőben mennék szívesen. :)

Trimo: ööö, VH 1 Europe, nem classics. :)
naná hogy nálunk még se híre se hamva, naná :S
sylverdevil: milyen szolgáltatónál vagy?
Mefi: Nekem mindegy mi, a lényeg hogy pont az van, amelyiken nem comedy central található. :S
Trimo: hol vagy, melyik szolgáltatónál?
Trimo: S11, 231.25 MHz, próbáld meg.
Mefi: Megnéztem én azt, nem véletlen mondtam, hogy nincs. :)
Trimo: jah, most nézem, hogy otthon Salgótarjánban sincs. :(
örüljön neki akinek nincs comedy centralja és megmaradt a Vh1 teljes adásidőben, tök gáz az egész szerintem, nincs egy értelmes vígjáték sorozat sem már, én leragadtam valahol a friends-nél és nem tudok továbblépni (lehet bennem van a hiba) szóval nekem a Vh1 sokkal többet ért, most már bátran kijelenthetném hogy aranyat ….
szerintem meg tök jó a cc, én fogom délután 2től hajnali 2ig a vh helyett, nekem bejön, persze van egy – két sorozat ami nézhetetlen számomra, de melyik csatornán nincs manapság? egyszerűen ki kell szűrni és azt nézni ami tetszik. nem kötelező du 2 től hajnalig a tv előtt ücsörögni :)
Réka: az Így jártam anyátokkal szerintem bejönne, ha bejött a Jóbarátok. :)

zsebibaba: szerintem – sajnos – a magyar műsorokat leszámítva (kivéve Beugró) minden adás jó.
Szerintem is jó kis műsorai lesznek.
Nekem a Simpsons és a South Park a két kedvenc sorozatom.
Nos nekem már megvan az új csatornám.
Egyetértek veled brunó. Én nem szeret azt, hogy egésdz este csak foylik a vér és erőszak megy mindenhol.
Végre egy szupi humoros csatorna.
Így van geri60. Este hazaérek, szeretnék pihenni egy jót és bekapcsolom a tévét és csak az öldöklés megy.
Annyira szánalmas ez a sok tv műsor !
Engem csak a sorozatok érdekelnek, amiken jókat lehet nevetni.
A „The Daily Show” a legkirályabb a comedy centralon! A sok ezer éves műsort meg levehetnék!
#22
Zseniális Teknős
Réka:
Meg kell cáfoljalak, ajánlom figyelmedbe a How I Met Your Mother-t. Hasonló mint a Friends, lehet h egy kicsit gyengébb nála, de a mai kínálatban mindenképpen figyelemreméltó.
gedegomba: azt nem sikerült még elkapnom, pedig érdekel.
gedegomba: az ezer éves sorozatok sajnos soha nem fognak kihalni, 1-2 úgyis lesz mindig :P
szerencsére azért egyre több az újabb és ez a lényeg :)
az a baj, hogy az új sorozatok már szerintem nem olyan jók mint a régiek. kihalt belőlük valami, talán a poén :D (persze lehet ez csak az én csalóka megérzésem) régen annyit nevettem egy friendsen, ma meg mivan? Még mindig csak a friendsen tudok jót nevetni :D
hát igen a Friends az örökzöld, szerintem sosem fog kimenni úgymond a „divatból” a mett your mother is jó, de szerintem is gyengébb, kitalálhatnának vmi ütősebbet, és akkor talán lenne esélye az újaknak is.
jó, az igaz, hogy a friendset nehéz felülmúlni, de azért érdemes belenézegetni a mostaniakba is
biztosan talál mindenki legalább egy nekivalót :)
Nekem is tetszik hogy elindult a comedycentral :D Az earl vagyok sorozathoz még egy külön sorozatba illő choppert is csináltattak :P
Nekem inkább a family guy jön be. Bár a rajzfilmeket is csípem.
A South Park és a Simpsons nagy kedvencem régóta. Jó hogy így összefogják ezen az adón ezt a két jó kis sorozatot.
A többiről nem is beszélve…. :)
Igen valóban jó ez az új adó, a South Parkon kivül a Susogósmackókat is szoktam nézni, az már akkora hülyeség hogy jó :D
Szerintem jó rajta minden és kész.
Nem kell túlcifrázni, ami jó az jó :D
Bár nekem a south park a kedvencem, a többi is egész színvonalas.
Hát én felemás érzéseket táplálok a csatorna iránt. Egy két műsor nagyon tetszik, de hiányzik a vh1 :(
Ha nem menne rajta a HIMYM és a Family Guy, szerintem már kint tüntetnék az utcán!
Én is szeretem a south parkot, szoktam is nézni, bár az máshol is megy! Azért jön be inkább…mert nem egy agylefárasztó csatorna, és az jó amikor már alapbol le vagyok fáradva :D! Nem akció, nem vmi gondolkodós, nem idegesítő teleshop…stb. Pont jó hogy délután van :)
csokinak tök igaza van.
Szerintem is jó 5let volt délutánra rakni. Ez nekünk áldás, de gondolom másoknak meg hátrány. Bár aki nem szereti, ne nézze :D

Akinek enyire hiányzik ez a zene csatorna, annak azt tudom javasolni hogy hallgasson interneten rádiót , annak még a minősége is sokkal jobb.Zenehallgatásra van ezer meg egy mód, míg sorozatokat, humoros műsorokat nézni nem annyira… Főleg nem magyarul!!!
C.C. a legjobb!! :)-Így jártam anyátokkal, Family Guy :)
Hogy lehet Comedy Central-t nézni a neten mert én is szeretem de nekem nincs comedy central-om csak Pro7-em de németül mennek azok amik a CC-on de szeretem a Comedy Centralt egy humoros vicces csatorna épp ezért kérdem ha v.ki tudna segiteni nekem az irjon oké :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Sherlock (2012. január 25., 10:21:10)
Annyi Pöttyös vár még rád (2011. június 25., 05:29:39)
Jocóka (2006. január 25., 09:44:33)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1332 napja született, 504 szóból, és 2598 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: