« Wikinger gyorsétterem »

Wikinger gyorsétterem »

4,5/5

Tegnap egy kisebb tömeggel (Gigi, Miss B52, Edi, Lev, Linelord, Maerlyn, Sura, Vale, Zsuki) elmentünk gíroszt enni, és ezt heti rendszerességgel tervezzük is folytatni, össze kívánjuk ugyanis gyűjteni a jó gíroszos helyeket, és feketelistát szeretnénk a rosszakról.

Nos, ha a Wikinger nem is az egyik legjobb gíroszt árusító hely Budapesten, az biztos, hogy az első tízben előkelő helyen szerepel. Amit tudni kell: az alap gírosz hatszáz forintba kerül, kenyérszerű pitába teszik (abba mármint, aminek a tetejét levágják, és belegyömöszölik az anyagot, nem pedig a tortillába, ami olyan mint a palacsinta), néha kicsit odakapott de kiválóan fűszerezett hús, finom zöldségek (érdekes, hogy én mindig egy kis mentolos utóízt érzek, kellemes), jó sok öntet és kellő mennyiség. Extra különlegesség a csak húsból és öntetből álló gírosz, ami mondanom sem kell, hogy nekem az egyik kedvencem.

A hely a Móricz Zsigmond körtéren a McDonald's mellett található, éjjel-nappal nyitva van, és a gíroszon túl hamburgerek, saláták, menza (levesek, rántott hús és társai) valamint alkohol is kapható, egész jó áron. Mondjuk éjszaka gondolom csak hamburger, gírosz és alkohol kapható.

A többiek majd leírják kommentben a véleményüket (lehet belerakom azokat a bejegyzésbe is, majd eldől), de ahogy nagyjából kivettem, mindenkinek bejött. Zsuki szerint az erős szósz nem volt igazán erős, a joghurtos pedig érdekes, Gigi pedig a túl erősen lisztezett pitára panaszkodott, de utóbbi azt hiszem nem feltétlen az ő hibájuk. Szóval a Wikinger egy erős 4,5 pontot kapott a teszt során, a következő hely pedig az Edi által ajánlott Blaha Lujza téren fellelhető egység lesz, mondjuk jövő héten.

Név:Wikinger gyorsétterem
Cím:1114 Budapest, Móricz Zsigmond körtér 4.
Nyitva:minden nap, 0-24
Tömegközlekedéssel:6-os, 18-as, 47-49-es, 61-es villamos; 7-es, 173-as busz Móricz Zsigmond körtér megálló
GPS-koordináták:47.4769 /19.0473
Árkategória:közepes
Egyéb:menza
Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Oda en is jarok neha kajalni, kurvajo hely. Incsy-fincsy a kajcsy ott.
Fel vagyok háborodva!
Rosszak a koordináták (vagy a gmaps), nem a Fehérvári, hanem a Villányi úton van, jobboldalt a körtér felől.
Én nem giroszt ettem, hanem tüzes burgert. Kicsit kevés volt most a csípős szósz, de még mindig az egyik legjobb hamburgeres a székesfővárosban.
Finom volt ja, a tésztája valóban kicsit lisztes volt, de egyébként nálam _eddig_ az egyik legjobb gírosz.
Szerintem a hús, a zöldség és az öntetek jók, tényleg. Viszont a pita külső oldala iszonyatosan kiszáradt és eléggé lisztes is. Nem sűrűn fogyasztok gyrost, de a közelsége miatt ide járok leginkább. Erős 4/5 (csak a pita miatt).
Kóstold meg a hamburgereiket. Óriási nagy méretek, steak benne a hús, gondolom láttad hogy ott sütik helyben vason.
nekem kicsit szemcsepp volt a csípős, a tzatzikinek meg kicsit weird volt az utóíze, a lisztességgel semmi bajom, otthon olyan rozscipót szoktam enni kenyérként, hogy ha rákúrok egyet, félkiló liszttel könnyebb lesz :]
nekem egyedül az arányokkal volt bajom, de még az se vészes. viszont az összhatásba belepiszkít, úgyhogy hármas. hosszabban is leírtam.
Mefi, nem volt véletlen a mentolos íz, nemrég beszéltem görögökkel és szerintük a „fehér lötyi” egyik alapfűszere az eredeti gyrosban a mentalevél apróra vágva.
Ettem ezeknél valamikor, de én is túl lisztesnek találtam a pitájukat – viszont a zöldek jók (kicsit más is, mint a többi amit ismerek).

Kíváncsi vagyok mit mondtok majd a Star Kebapról (Nyugatitól Oktogon felé a Körúton), vagy „A” görögről (Nagykörút, Baross utca, villamosmegállóval szemben).
a nyugatinál a star tényleg világbajnok…. csak már az adag felénél rosszul vagyok és úgy érzem, a fülemen fog kifolyni
és a Szaharát is muszáj megejtenünk
wing: így van.

Maerlyn: tudom, hogy elbasztam, röstellem, csak nagyon kellett sietnem, és nem akartam már emiatt késleltetni, sijni-sajnálom. :]

EmceeMike: osztom.

Sura, Ralesk: én a lisztet azért nem éreztem erősnek, mert kellően sok szószt öntenek rá, és nagyjából kellő egyensúlyban van. Nem is ázik el, de nem is száraz. Legalábbis nekem. :)

zerking: kettőt már kóstoltam, isteni.

ZsuKov: jogos a liszt-dolog. Mondjuk én az erőset szerencsére nem szeretem.

Vale: kommentálok majd.

Das_Echte: hm, ezt nem is tudtam, köszi az infót!

Ralesk: Star Kebabbal kapcsolatban nem sok jó emlékem van, viszont az oktogonit szeretem.

Andi: jah, és ott tényleg folyik. Csak ne tortillába raknák. Viszont a tál mennyei.

ZsuKov: bátran az ötleteket, sok-sok gíroszos van. :D

Viszont szeretném kérdezni mindenkitől (leginkább azoktól akik ott voltak) a 4,5-ös értékelés megfelelő?
Mefi: Oktogonnál nem ismerek gyrosost, de a Teréz (vagy hol is járunk) körúti Star Kebapnál teljesen kultúrált a kiszolgálás, ha nem kérsz hagymát és/vagy pirosat, akkor nem tesznek bele. Valóban tortillás megoldás, de legalább nem hót nyersen adják oda a tésztát (legalább is az esetek túlnyomó többségében) hanem jól odatartják a tűzhöz :)
Ja és tudom még ajánlani a Bosnyák téren a Numero Uno-t :) Ott van a pizzéria alatt az óránál. Teljesen más a fűszerezése, mint a többieké, jó kardamomos konkrétan. Kicsit túl lédús, ezért nehéz tisztán enni, de nekem nagyon bejön és mindig korrektek.

Ürge egyszer nem tudott huszast visszaadni (akkor még csak 480 volt egy pitányi gyros) aztán úgy döntött hogy inkább rátuszkol még egy kis húst :)

Egy másik alkalommal meg kettővel előttem valaki extra csípősen kérte, úgy döntöttem, hogy én is. Na az halálos :D
imádom ezt a helyet, sok szép emlék meg éjszakai kajálás :)
és adnak még sültkrumplit is éjjel, mi egyszer ingyen kaptunk egy adagot mert annyit jártunk oda (nyár alatt vmiért leszoktunk, de pont ma voltam megint!)
Mefi: :P
IMO korrekt a négyfél.
Sajnalom hogy nem tudtam menni, ellenben a Blahara majd igyekszem, fokent, hogy itt lakom a közelben =D
A következő tesztbe én is szivesen becsatlakoznék :) Egyébként a legjobb gyros-os Debrecenben a Csapó utcán van :D
Hm… Én még életemben nem ettem jó gyros-t… :( Ezért kerülöm is az ilyen helyeket. A debreceni füleseket szívesen fogadom, mert jó lenne már megtudni, mit is szerettek ebben az eddig általam vacaknak titulált kajában. No persze, nem az ízlésetek kritizálom, csak a fentebbi probléma miatt még nem találtam egy olyan helyet, ahol elégedetten csettinthetnék, és azt csak azt tudnám mondani: „Kérek még!”

Debrecenben is indíthatnánk egy ilyen tesztet, mondjuk MBGST (MefiBlog Gyros Strike Team) néven.

Mefi: ne haragudj a késlekedésért, most van időm válaszolni az e-mailedre.
Ralesk: az lesz az, akkor. Valahol ott az Oktogon környékére emlékszem mondjuk.

Ralesk: köszi szépen, meglessük. ;]

gonoszkiralylany: az Eker viszont nagyon nem jött be. :(

speed: semmi gond, akkor majd szerdán. :]

lippije: oké. Lehetne szó felőlem országjáró editionről is, csak az kicsit költségesebb lenne. :D

Harag atya: idén elvileg megyek Debrecenbe valamikor, majd körbenézek. :D A levelet köszi!
Mefi: az Ekerbe én is csak sörözni járok, meg nyáron olyan jó kis hangulatos kiülős, amúgy a kaja nem jó (meg én nem is vagyok igazán oda a gyrosért)
gonoszkiralylany: anno pedig te ajánlottad; akkor lehet összekeverted a Wikingerrel? :)
Tényleg jó a gyorsuk (meg a szendvicseik is), de ezt sose felejtem el nekik: http://www.himmel.hu/thread/vasaro[…]
Levente: egyszer velünk is elég flegma volt. Ahogy néztem két srác van, akik a gíroszt csinálják, és a fiatalabbik elég nyegle.
Wááá!!!! a Hamburgerek menyországa!!!! minden friss és finom!!! KINGKONG burger az nagyon durva!!! 193 cm és 130 kiló vagyok de küzdelem egy olyat egybe lenyomni!!! nagyon imádom!!!! mindenkinek ajánlom!!! hamburgarben és kiszolgálásban 5/5 re értékelném
Jó a hely, de ha „leesik” az ember kabátja a szék támlájáról, akkor érdekes mód eltűnhet belőle ez+az!!! Nekem egy Nokia E65 bánta!
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Where do you want to go today? (2007. március 10., 11:49:34)
Kőbánya-Kispest végállomás következik (2008. július 10., 06:54:45)
Két dolog (2009. február 10., 04:24:22)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 701 napja született, 598 szóból, és 3330 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak:

insolis solutions logo