« de Sade márki »

Van egy másik blog, amit már régóta szeretnék ajánlani.

Nem tudom ki írja igazából, de gyakorlatilag a kedvencemmé nőtte ki magát három bejegyzés elolvasása után; küzdelem rábírnom magam, hogy ne osszam meg minden írását Readerben. Itt van például az Az utolsó vacsora című bejegyzés, amit terjedelme miatt ide nem emelnék át egy-az egyben, ezt inkább egy másik írással tenném meg:

gyönyörű vagy, fehér, érintetlen és tiszta, az ég és a csillagok csak a társaid, mert csupán ők érhetnek fel hozzád, aztán hirtelen zuhanni kezdesz, mert lehúz valami nálad is erősebb, és akkor már hiába vagy szép, mert teljes pompádban földet érsz, ráolvadsz nyomtalanul, és még szerencséd van, ha csak én lépek beléd

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Hó! – kiáltott fel a szellemileg sérült kisgyerek.
Érdekes blog amúgy, itt láttam először hogy azért osztották a bloggert mert provokálni is szarul tud.
hakkni: amúgy nem tudom mért szólják le folyamatosan kommentelők, én még akkor is megemelném a kalapomat előtte ha nem kedvelném az íróját.
http://marquisdesade.blog.hu/2009/1[…]

Ugyan, ilyeneket tizenötévesek írnak stílusgyakorlatnak.

Nem lenne vele semmi gond amúgy, ha pársorosai nem kerülnének index címlapra.
hakkni: blog.hu = indexcimlap. De amugy irigy vagy? :)
Te is tudod hogy a blog.hu nem jelent indexcimlapot. Ki van az találva.

Irigy? Ignotus barátkozzon majd ezért veled.

(Magyarázom: Fájjon mikor dug.)
hakkni: majd ha egyszer lesz időm, poénból csinájuk azt meg, hogy nyitok egy blog.hu-s blogot névtelenül, illetve nem mefi meg ng névvel, és megnézzük hogy 10 napon belül leszek-e indexcímlapon.
Persze, abbol hogy a cimlapos blogok (foleg polblogok) eseteben 3-4 bejegyzes utan cimlap jar, nos abbol ezt a kovetkeztetest is le lehet vonni.

Ezt is.
hakkni: nem csak az, bármelyik blog.hu-s blogból ami nem a „kedves blogom ma láttam egy szép virágot a parkban” kategória, pillanatok alatt lesz indexcímlap, vagy oké, címlap nem is, de a blogrollba tuti kirakják. Ha pedig van benne több lehetőség (most ez nem minőségi jelző semmilyen irányban sem), akkor méginkább felkapják.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Sablonrendszer (2006. november 19., 06:54:10)
Orangoo Spell Check (2006. április 19., 11:53:58)
Az Operaház fantomja (2012. november 19., 10:57:00)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1198 napja született, 186 szóból, és 862 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: