« Viharsziget »

Lehet túlzásba esem picit, azonban ha nem is életem, de 2010 legjobb moziélményén voltam túl tegnap este, miután kisétáltunk a teremből a Viharsziget vetítése után.

Viharsziget (Shutter Island) jelenete

Szpojlereket mellőzve, a történet röviden: a Teddy Deniels rendőrbírót játszó Leonardo DiCaprio azért érkezik Shutter Islandre, a legveszélyesebb és legkezelhetetlenebb bűnözőknek otthont adó elmegyógyintézetbe, hogy egy különös körülmények között megszökött rab után nyomozzék. Persze a bonyodalmak akkor kezdődnek, mikor kiderül, hogy a háttérben sokkal durvább dolgok állnak, mint egy szökött rab.

Arra gondoltam a film közben, hogy az összes horror elmehet a fenébe, ilyen filmből kéne kismilliárd darab, ezek alatt ugyanis rázza a hideg az embert, a zene, a vágások, a képi hatások és a történet együttesének köszönhetően. Ahogyan néztem az elmegyógyintézetben játszódó filmet, a közepe felé már kezdtem megkérdőjelezni, hogy nem kellene-e nekem is egy ilyen intézményben ücsörögnöm.

Azt akartam írni, hogy nem tudok elmenni a fotózás mellett szó nélkül, de inkább azt írnám, hogy a fotózás, a zene, a vágás és a jelmez- valamint díszlettervezés mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Plusz az apró részletek, ahogy összeállnak, vagy legalábbis mi úgy látjuk, hogy összeállnak, de közben mindvégig szorosan együtt voltak.

Az elején már sejtettem hogy jó film lesz ez (nem tudom miért, de vannak filmek, amikor megjelenik az első képkocka, még nem is feltétlenül a filmből, csak valami logó vagy ilyesmi, és érzed hogy na ez jó lesz), azonban mikor a hajós jelenet volt, kicsit felhúztam a szemöldökömet és meg is jegyeztem Ingridnek, hogy elég gagyi ez a vetítés, azonban teljesen jól visszaadta a régi filmek hangulatát.

Aztán ott van még DiCaprio meg Ben Kingsley, mindkettő hatalmas színész, mást fölösleges mondani.

Nagyon tetszett, ha valaki látta már, szpojlerekkel együt szívesen váltanék róla néhány szót kommentben, hogy kinek hogy tetszett, mert nekem az utóbbi idők egyik legjobbja volt, ráadásul a személyes TOP 10-ben is bekerült.

Eredeti cím:Shutter Island
Műfaj:thriller, dráma
Időtartam:138 perc
Megjelenés éve:2010
Főszereplők:Leonardo DiCaprio, Mark Ruffalo, Ben Kingsley, Max von Sydow, Michelle Williams

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont (Kötelező darab.)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Én unalomból mentem el moziba, megérte. Az utolsó mondat pedig mindent vitt. Egyetértek veled régóta először, filmes kérdésben természetesen :)
Én célzottan mentem el, mert nagy DiCaprio fan vagyok (szerintem az utóbbi két évtized egyik legjobb színésze, zseniálisat alakít szinte minden filmjében), és azt kell mondanom, nem csalódtam. Kb. odaszögezett a viharsziget, ajánlom, hogy nézzétek meg másodjára is. Teljesen új értelmet nyer egy rakás elrejtett részlet meg utalás :)
maniakus: miaz, hogy régóta először: Zombieland, REC stb. :(

wing: pont ezt mondtam tegnap Ingridnek, hogy ha most megint megnéznénk, akkor máshogy jönne át minden. Amúgy én kb. az utolsó 40 perc kezdetekor tudtam, hogy mi lesz a főpoén, ami pláne jó.
Nekem is nagy élmény volt, egyedül azért nem értékeltem 5-re, mert a hangulata, és az első fél óra alapján teljesen mást vártam. (Valami kőkemény pszichothrillert.)
Amit helyette kaptam, az is lenyűgöző volt (és ahogy az utolsó mondattal tényleg egész más kontextusba helyezték az egészet, az zsenialitás), 1-2 kisebb hibától eltekintve.
Ha érdekel az én kritikám, itt van: http://mainframe.blog.hu/2010/03/2[…]
Úgysem kommentolsz sosem a blogomon, majd talán most. ;)
Valóban zseniális alkotás.
Mainframe: tény, hogy nem az igazán 5/5-ös kategória, mert volt egy-két apróság, de engem annyira magával ragadott, hogy nem tudtam ötnél kevesebbet adni rá. :) Azért nem kommentolok mert mostanában blogokat is alig olvasok. :D

netman: így van.
Ha a film tettszett, akkor ajánlom a könyvet is, én nemrég olvastam el film után. Picit más néhol a hangulata (főleg a nyelvezete), de csomó dolog pluszban kiderül ami a filmben ugye nem lehetett benne (nem fért volna bele/nem lett volna odaillő).
Lord Gabor: tervben van, köszi! :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Magyar vándor (2006. június 04., 08:54:23)
Egek ura (2010. február 27., 08:05:47)
Kókuszcsoki vadász (Exférj újratöltve) (2010. szeptember 07., 01:55:26)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 747 napja született, 576 szóból, és 2817 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: