« Millennium da Pippo olasz étterem »

Van egy étterem az Andrássy úton, amit sokan csak úgy emlegetnek, hogy Az Olasz Étterem. Nem véletlenül, itt ugyanis mosolyogós buonasera köszönéssel fogadja a pincér a vacsorára betérőket. Sőt, ha virslit kértek a pizzára (Olaszországban cirka hat-hét pizzériában szoktam ilyen pizzát enni), akkor finoman megkérnek, hogy ne akard megsérteni a tulajdonost.

Sokszor kifejtettem már, hogy nálam a pizza az az olasz pizzánál kezdődik. Aminek vékony a tésztája, igazi paradicsomszósz van a tetején, arra pakolnak négy-öt szelet pármai sonkát és öntenek friss mozzarellát. Lehet sznobnak nevezni, de én mikor életem első igazi olasz pizzáját elfogyasztottam, legbelül tudtam hogy a pizza valahol itt kezdődik.

Azóta kerestem már régóta ilyen pizzériát, de mind-mind csalódnom kellett. Voltak persze nagyon jók, szoktam is enni ilyen helyeken, de a gépsonka, a trappista sajt és a vaskosabb tészta inkább a hazai megfelelője a pizzának. Persze ez is a jó az egészben, hiszen ez egy olyan étel, amit mindenhol a saját ízlésükre tudnak igazítani. (Lásd: gíroszos pizza, lecsós pizza stb.)

Aztán múltkor egy kis céges összeröffenés keretein belül lecsüccsentünk az Andrássy úton és én például az alábbit fogyasztottam el: volt rajta pármai sonka és friss bazsalikom (az olaszkolbász sajnos pont elfogyott):

Millenium da Pippo pizza

A többiek calzone-t ettek (ez egy osszehajtott pizza, benne az olasz konyha színe-javával), kis tálkában hozzá paradicsomszószt kaptak. Összesen fejenként még egy üveg kóla behajtásával és borravalóval fizettünk hatezer-nyolcszáz forintot, úgyhogy az ára sem olyan húzós (nyilván a trappista és a gépsonka olcsóbb, de például egy Don Pepét mind ízben és mind árban aláznak itt).

Bátran ajánlom mindenkinek, legközelebb nem csak pizzát szeretnék kipróbálni, mert ötös a hely. Ráadásul apróság, de belül a földalatti megállóinak mintájára lett kialakítva az étkező.

Név:Millennium da Pippo (Andrássy út)
Cím:1062 Budapest, Andrássy út 76.
Nyitva:Hétfő-vasárnap: 12-24
Telefonszám:+36(1) 374 08 80
Tömegközlekedéssel:földalattival a Kodály Körönd megállóhelyig, majd néhány méter séta
GPS-koordináták:47.5084 / 19.0671
Árkategória:közepes
Egyéb:Wi-Fi, széles borválaszték, parkolás kicsit nehézkes
Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
a pizzarol jut eszembe: a langos a magyar pizza a tehen gyumolcseivel.
bocs. :D

jegyzetelem papirra, milyen helyeket kell majd kiprobalnom pesten.
azert azt meg megjegyeznem, hogy a honlapjuk az vmi iszonyat gagyiszar.
de legalabb a kajajuk biztos jo.
En mar sajnos ettem ott olyan rakos tesztat amibe rak csak mutatoba volt. Ertem en hogy nem vagyunk tengeri nemzet, de ha nem tudjak megcsinalni rendesen, vallalhato formaban akkor inkabb ne rakjak az etlapra.
kukac7: hát, szerintem 90-es évek szülötte, akkor meg ez menő volt.

Imeron: ebben mondjuk nem tudok dönteni, én nem eszem semmilyen tengeri herkentyűt, de ha ez így volt, az tényleg gáz.
na, ma gyorsan ki is próbáltam az ajánlásodra és a pizza valóban iszonyat jó (én is a pármai sonkásat ettem, amit te). az ár/érték arány kiváló, viszont még így is drágább annál, hogy nagyon gyakran odajárjak pizzázni, arra a kategóriára nekem továbbra is a Vapiano marad, mondhat bárki bármit.
hungromit: mondjuk a vapiano drágább, meg ott nem tudom milyen a pizza, majd kipróbáljuk legközelebb.
Betesztelve. Csillagos ötös :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Trendmagazin - divat, életstílus, polgárosodás

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Kommentálás (2006. december 02., 01:43:37)
A legjobb lesz ha felteszem a kedvenc lemezem... (2007. november 02., 12:10:22)
A luxusautó-kiállítás képei (2006. május 02., 09:17:24)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 67 napja született, 623 szóból, és 3178 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak:

Trendmagazin - divat, eletstilus, polgarosodas