Álltam ma a villamoson és nem voltam éppen vidám, többek között azért, mert a gázszerelők a tegnapi ígéretükkel ellenben nem jöttek leszerelni a gázórát, aztán még otthonról megkaptam hogy én vagyok a magas lovon, amiért nem mentem le megint szólni nekik. Nem tudom, azt hiszem nem az én munkám hogy lista szerint végighaladjak a lakások előtt és bekopogjak oda, ahol még nem voltam.
Vissza a villamoshoz: felszáll egy hatvanöt körüli néni, kezén karszalag, udvariasan kéri hogy jegyeket bérleteket. Mindenki morog rá, hümmög, hörög, de a legjobb az két srác, akik kifejezetten gúnyt űztek belőle. Nekem akkor tűnt fel a dolog a zenehallgatás mellett, mikor a fél villamos már kuncogott azon, hogy kiröhögnek egy öregasszonyt, aki próblja a munkáját végezni, olyan emberek között, akinek még csak a szó jelentése sem ismert.
Nem mondok én már semmit, csak azt szeretném tudni, hogy mikor jutottunk el idáig.
A bejegyzéshez konkrétan nem fűznék semmit, inkább csak úgy általánosságban mondom, hogy napról napra elkeserítőbbnek találom a helyzetet Magyarországon.