ETR 3

A GDF-en a napokban átálltak a Dexter Informatikai Kft. által fejlesztett Egységes Tanulmányi Rendszer 3-as jelzésű verziójára. Persze akárcsak »az októberi gázszerelésre«, erre is mondhatnánk, hogy na de mért nem nyáron, azonban itt ésszerű magyarázat az, hogy míg szeptember végétől október elejéig annyira nem gáz, ha meghal pár napra a rendszer vagy csak a szokásos ilyenkor előforduló bakik vannak, addig mondjuk a beiratkozásnál vagy a szeptember eleji őrületnél ez megengedhetetlen lenne. Az átállás egyébként gyorsabban meg is történt a kiírtnál, ma már jött a levél hogy mikor lesz fejtágítás az új rendszer használatáról.

ETR 3 pillanatkép

Elölről közelítenék, felhasználói szemmel és arra nem térnék ki, hogy mennyire jobb rendszer a háttérben az ETR 3, részint azért, mert ebbe nem látok bele, részint pedig azért, mert egy felhasználót általában nem az érdekli, hogy most egy kód szebben van megírva, illetve gyorsabban végrehajtható, hanem az, hogy a rendszer amit használni szeretne végeredményben legyen gyors és használható.

Viszont ezt a szép mondatot leírva rögtön akadt problémám az ETR 3-mal, mégpedig két perc böngészés után a következő gondolat keretein belül: ez mi?

Komolyan, nem hitelrontás, de 2010-ben van cég, aki súlyos milliókért ezt komolyan gondolja? Én ha egy ennél kétszer erősebb felületet készítenék, már akkor félve nyújtanám be átadásra, hogy most vajon mind a kettő vagy csak az egyik herémet fogják venni ezért.

Azt szokták mondani hogy ne fikázzunk fogalom nélkül, éppen ezért a részletek. Kapásból a menü. Lebomló akármi, amivel nincsen baj, viszont gagyin működik. Ha például az ember rámegy a beállításokra, szinte biztos hogy érinti a mellette lévő menüt is, az viszont nem tűnik el magától. Rögtön a következő ami zavar: felugró ablakok. Ismétlem: 2010 vége felé járunk, vannak erre fényévekkel korszerűbb és elegánsabb megoldások is, amik mondjuk kicsit felhasználóbarátabbak is. De ugyanez elmondható a beviteli mezőkről is (megyék kiválasztása például), amire már két sorból egy jQuery segítségével ügyesebb eredményeket lehet elérni.

Aztán ha már ablakok, nekem kicsit logikátlan az elrendezése a dolgoknak, mindent nehezebb elsőre megtalálni, de persze két-három hét múlva dől el igazán hogy milyen is ez, másrészt ez azért jóval szubjektívebb és nem a technológiai hiányosságok közé tartozik. (Éppen ezért azt sem részletezem, hogy maga a megjelenés milyen. Nekem nem tetszik, de lehet hogy valaki szerint ez jól néz ki.)

Én úgy látom egyébként, hogy mivel sok változás láthatólag nem történt, ezért a régi megjelenés megtartása szerencsésebb lett volna (ha jól vagyok informálva, akkor az ELTE-n így csináltak).

Tudom azt, hogy indokolt volt a váltás és ebből merek arra következtetni hogy mindenki sokkal jobban jár, azt viszont változatlanul nem értem, hogy a Neptun és az ETR hogyan képes magát fenntartani ilyen nem-felhasználóbarát megjelenéssel. Azt is tudom, hogy rengeteg ember rengeteg munkája nyugszik a két projektben, ennélfogva nem akarok senkit kritizálni, de én egy ilyen volumenű munkánál szigorúbb igényességet várnék.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.