« Könnyű nőcske »

Ma Salgótarjánban moziztunk. Mint említettem tavaly, »teljesen beleszerettem az Apolló moziba«. Idén 750 forint volt a diákjegy, udvarias kiszolgálás, finom, helyben sütött pattogatott kukorica (négy liter kukorica vödörben és két félliteres üdítő összesen 800 forint, vicc) plusz a szokásos kényelmes és tiszta terem. Komolyan, Salgótarján a világ legjobb helye lenne, ha nem az ország legbarátságtalanabb emberei laknák.

Apropó, viccesek a véletlenek. Tavaly majdnem napra pontosan ugyanakkor moziztunk itt, és a tavalyi filmben (a korábban linkelt Julie és Julia - Két nő, egy recept volt az említett darab) is játszott az egyik színész, aki a mostaniban is: Stanley Tucci. Ráadásul pont előtte néztünk meg egy kissé hasonló filmet, amire teljesen véletlen esett a választás, de erről majd később.

Könnyű nőcske

Vidám limonádéról van szó, a szemeknek igazán kedves Emma Stone főszereplésével, aki egy szokás szerint nem túl szokásosnak ígért középiskolás tinifilmben, amiben kivételesen nem arról van szó, hogy ki és kivel, hogyan és mikor és hol, hanem egy lányról, aki azt füllenti hogy elvesztette a szüzességét, és ettől a pillanattól kezdve vagány csajszi lesz. Persze nekem mindig beugrik a kérdés, hogy most az amcsiknál ez tényleg ilyen nagy téma-e, mert itt a középiskola elején már nyúl-effektus figyelhető meg, ha meg náluk is ez van, akkor minek ez a képmutatás. Az emberek szeretnek kamatyolni, ez van, nem kell ezt tagadni.

A film teljesen aranyos, sokszor vicces és nem mellesleg egy kis fricska a vallásnak meg úgy általában annak, hogy mennyire lenézzük azt, aki nem szép, nem sikeres, nem okos, más, akármi. Tetszett, az IMDb-s 7,3/10 pontos értékelés maximálisan igaz.

Hozott egy kis falatka nyarat így 2010 végére, a mínusz tizennyolc fokba.

Eredeti cím:Easy A
Műfaj:vígjáték
Időtartam:93 perc
Megjelenés éve:2010
Főszereplők:Emma Stone, Stanley Tucci, Lisa Kudrow, Alyson Michalka, Amanda Bynes

Értékelés: 4 pont
Értékelés: 4 pont

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Ponty (2007. július 25., 08:16:47)
Az utolsó ház balra (2011. július 19., 09:56:54)
Evan a minden6ó (2007. szeptember 05., 04:52:02)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 512 napja született, 496 szóból, és 2549 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: