« Mofógép »

Most nem a méltán népszerű, de már nem működő blogra gondolok, hanem az én »Hugó névre keresztelt« mosógépem.

Ennek ugyanis szokása, hogy három-négyhavonta nem centrifugázza ki normálisan a vizet a ruhából. A probléma úgy orvosolható, hogy lehajtod a mosógép alján lévő vezérlőpanel burkolatát (ez már önmagában egy tízperces hadművelet, miközben megerőszakolod a kezdet ötször), rácsatlakozol a szervízeszközzel a csonkra, mely jelen esetben az emberfia keze volna, az eszköz mármint, nem a csonk és azt drasztikusan, 90 fokos irányban balra fordítva a feltárja csonkot elzáró zsilipet. Ebben a pillanatban hat liternyi GEDVÁS VÍZ folyik ki a készülék alján. Vegyük még hozzá hogy a fürdőszobát készítők nem ismerték azt az alapszabályt, hogy a középlefolyó irányába lejtsen mindenhonnan a fürdőszoba, így a víz a mosógép mögé igyekszik távozni, nem a lefolyó felé. Gyorsan visszazár, feltöröl. Ezt még hatszor-hétszer megismételve, majd a centrifuga programot újraindítva már működőképes a dolog néhány hónapig ismét.

Azért hozzátenném, hogy ilyenkor rekurzívan a legfelsőbb ősig szidom a némber fajtáját.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Gyárilag ilyen vagy meghibásodás?
gasztony: sok macskaszőr van, aztán az gyűlik össze az alján szerintem.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Behajtó (2006. december 17., 06:27:10)
December huszonöt (2010. december 25., 10:16:13)
Quality bloggie (2009. február 16., 12:14:31)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 457 napja született, 285 szóból, és 1340 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: