Gondolatok egy villamospótló busz hátsó ülésén este tíz óra után

Tudjátok, kétféle hajléktalan jár-kel Budapest utcáin.

Az egyik, aki szakadt összelopkodott ruháiban, üres kézzel, de valahol, valamelyik zsebben elrejtve egy vagy két üveggel jön, káromkodva és nehezen egyensúlyozva szakadt zacskóival, amiben jelentéktelen kacatok vannak, mint mondjuk üvegek, amikben korábban alkohol volt; aki messziről érezhetően bűzlik, és már messziről látod, hogy olyanféle ember, akinek gyermekkorában azt mondták, hogy fiam: nem lesz belőled semmi; aki életében semmit nem tett azért, hogy neki jobb legyen; aki ha közelebb lép hozzád, azonnal megcsap a húgy büdös szaga, az olcsó kannás bor fogkrémet évek óta nem látott szájszagával, de azért szánj már meg pár forinttal ételre; akitől egyszerűen undorodsz, és legszívesebben azt mondanád neki, hogy fordulj fel az első utcasarokban, úgysem hiányoznál senkinek; akit kitiltanál a városból, és akit megvetsz. Még talán bántanád is. Mert gyűlölöd, mert nem érted hogy engedheti meg ember magának, hogy idáig süllyedjen.

Aztán ott van még a másik.

Akinek bár piszkos, kopott és talán foltos is a ruhája, mégis elegánsan válogatott darabokból áll, és talán valaha mikor először felvette megdicsérték, hogy milyen szépen áll rajta; aki egy piszkos zacskóban hordja életét, és ezzel a piszkos zacskóval olyan büszkén és magabiztosan száll fel a buszra, még ha keze vékony de kérges is; aki ha megkérdez tőled valamit, nem bűzlik az alkoholtól, és olyan választékosan fogalmaz, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudsz; akinek bár egy zacskóban megtalálható élete, összes emlék- és használati tárgya, a szemében mégis egy másik életet látsz, egy olyan ember életét, akinek egykor barátai és szerettei voltak – egy tragikus életet látsz abban a szempárban. Ő az, akinek mikor gyerek volt annyit mondtak, hogy te fiam, te még sokra viszed. Aki elhitte, hogy ő még sokra viszi, és végül oda jutott, hogy abban sem biztos, hol alszik majd éjszaka, míg mi éppen fordulunk egyet és megigazítjuk magunkon a takarót.

Milyen apró-cseprő probléma, milyen közhelyes, demagóg, megbotránkoztató dolog ez is, ugye?