Szombat este

Sok minden történt szombat este.

Emberek megismerkedtek, másik emberek összevesztek, mások megtalálták életük szerelmét, megint mások elvesztették azt. Voltak olyanok, akik jól érezték magukat, mi például koncert helyett jöttünk-mentünk, ásványvízzel locsoltuk egymást, röhögtünk és jól éreztük magunkat. De voltak olyanok is, akik kevésbé. Sok minden történt szombat este, emberekkel, a környezettel, állatokkal. Mondjuk egy macskával.

Néhány héttel ezelőtt, míg Olaszországban nyaraltam, megjelent a kertben egy legföljebb két hetes fekete kandúr. Szüleim kijelentették persze, hogy három kutya, két teknős és egy macska mellé nem lesz több állat, de mikor két nap után is ott játszott a kertben, megsajnálták és adtak neki enni, elnevezték Blackynek, úgy döntöttek, kerti macska lesz, hisz volt már olyan több is a szomszédban. Szóltak is mindenkinek, nehogy bántsák, mert nem kóbor macska. Télen majd bemehet a raktárba, ahol meleg van, kapott egy kis vackot, időközben megérkeztem, be is oltattuk, kapott egy hófehér bolhanyakörvet, és élvezte a kis életét, rohangált a kertben, mindenkihez kedves volt, dorombolt, hízelgett, odabújtegy hónapnál nem lehetett öregebb. Teltek-múltak a napok, tudta mikor engedjük ki a kertbe a kutyákat, ilyenkor magától mindig felment a tetőre, bement a vackába, vagy a kertnek annak a részébe, ahová a kutyák nem járhatnak be. Ha nem volt ott, mindig megnéztük, nehogy baleset legyen. Nem is volt. Egészen szombat estig.

A kutyák éppen sétáltak, amikor ez a kis kajla átjött a kerítés alatt a biztos menedéket nyújtó szomszéd kertjéből, és a lehető legnagyobb szerencsétlenségére pont ott jött elő, ahol épp három kutya volt. Három kutya egy alig több mint egyhónapos macskával szemben – azt hiszem nem kell részletezni az erőviszonyokat. Édesanyám persze azonnal lerángatta róla a kutyákat, és úgy tűnt, nem is volt semmi probléma, a macsek látszólag csak az ijedtségtől odébb szaladt. Amikor anyum közelebb ment hozzá, azonnal látta, hogy nagyon nagy baj van: csupa nyál volt, a fejét alig bírta tartani, lógott a nyelve, és sípoló hangot adott minden lélegzetvételkor. Azonnal felvitték az állatorvoshoz.

Sok minden történt szombat este.

Emberek születtek, más emberek meghaltak. Állatok is születtek, megint más állatok kimúltak, ahogy sokan szeretik mondani, én inkább azt mondanám, meghaltak. Meghalt például egy szeretni való fekete kismacska is, nagy füleivel és sárga szemeivel. Aki mindig dorombolt, és ha az öledbe vetted úgy szopogatta a felsődet, mintha az anyja tejed adó bimbója lenne, órákig is akár. Egy kedves állat volt, aki a legeslegrosszabb időben tartózkodott a legeslegrosszabb helyen. Miért? Direkt csinálta? Megfeledkezett róla hogy ott vannak a kutyák? Megrémítette valami? Miért nem a kert azon részébe ment, ahol nem történt volna semmi, és most valami teljesen más dologról írnék, míg ő majszolná a szokásos reggelijét. Ezt sajnos sosem fogom megtudni.

Sajnálom. Nem állt közel annyira a szívemhez, hiszen háromszor-négyszer voltam csak vele, de mégis. Sajnálom, mert nem érdemelte ezt meg. Mondhatnám persze, hogy legalább így is hosszabb élete volt, mintha nem fogadjuk be, és valami széttépi, vagy egyszerűen elpusztul az éhségtől, de ez sovány vigasz. Egy macskával kevesebb van, és ennek a macskának a halála nekünk fáj, nem másoknak.

Azt is sajnálom, hogy adott esetben nem tudom mit sajnálok jobban: hogy meghalnak emberek vagy hogy meghalnak macskák.