A mai napom annyira tömör volt, mint a negyedkilós barna ürülék, amit Kázmér volt kedves a szőnyegen hagyni (most csinált először ilyet egyébként). Folyamatosan hallottam a mögöttem loholó árnyékom hangját, amint suttogja hogy lassíts már, de hát nem jött össze. Reggel fotózás ügyben kellett rohangálnom, egy gyors kínai ebéd Gergővel, majd az iskolában tudományos konferencia volt, utána Kingával mentünk ajándékot venni (apropó, van az országban olyan bolt, ahol Simpson családos plüsstermékek vannak, mert mi nem találtunk ilyet), eztán suexID cimborával mentünk kiállításra, amiből aztán az lett hogy eljött velem megvenni anyum születésnapi ajándékát. Aztán még találkoztam valakivel, és tíz körül haza is értem.
Ellenben az internettel, ami csak néhány perce érkezett meg, ugyanis a Digitévénél szokás, hogy szerdán állnak neki szerelgetni, véletlenül sem mondjuk éjszaka, hogy reggelre-délelőttre befejezzél, nem, egész nap ne legyen internet. Ez csak azért volt rossz, mert ként e-mailt is meg kellett volna néznem, de a McDonald’s nyújtotta ingyenes Wi-Fi szolgáltatás segítségemre volt.
Gondolkodtam még egy éjféli Quantum csendje premieren, vagy csak egy kis sorozatnézésen, de valószínű hogy ezekből inkább csendes és sorozatos alvás lesz.
Vale
2008. november 13. — 16:53:37
ha így lennének tömörek a napjaim, még örülnék is neki. de hogy reggel nyolctól lényegében non-stop este tízig órán ülök, annyira nem buli.
Mefi
2008. november 13. — 17:08:05
[re=55021]Vale[/re]: olyanból is kijut néha, szóval átérzem. :/
madbic
2008. november 13. — 18:28:11
Megkérdezhetem, hogy mi ez a ‘Quantum csöndje’?
Árpi
2008. november 13. — 20:51:34
[re=55023]madbic[/re]: Az új James Bond film 🙂
Mefi
2008. november 13. — 23:07:08
[re=55023]madbic[/re]: 007: Quantum of Solace 🙂