George R. R. Martin: Trónok harca – A tűz és a jég dala 1.

Oké, ennek a könyvnek az elolvasásánál csak néhány dolog nehezebb: a címének leírása, a szereplők neveinek megjegyzése, a tömege és a lerakása.

A »sorozat« után a könyvet simán lehetne unalmasnak érezni, hiszen a forgatókönyv egy bővített kiadásáról beszélünk, amelyben betűről-betűre ugyanaz történik, mint az amúgy kiváló, a könyv elolvasása után még kiválóbbnak érzett mozgókép-matéria első évadában. Engem a rengeteg kiegészítő információ miatt mégsem untatott; persze, mint minden olyan regénynél, ahol sok szálon futnak az események, az unalmasabb vagy kevésbé szimpatikus szálakat lassabban lapozza az emberfia, a történet ettől függetlenül azonban nagyon rendben van.

Leginkább az tetszett, hogy habár olvastam a Hobbitot, ami be is jött, a műfaj úgy általában viszont nem annyira, ez mégis magával ragadott.. Tolkien hatalmas regényei után viszont teljesen jogosan fogalmazták meg a kritikusok, hogy senki nem tudott a kategóriában maradandót alkotni, egészen idáig.

Emellett nagyon jó, ahogyan az emberi motivációk, a viselkedésformák, a jellemfejlődés és a rengeteg politika gyúrja egésszé az amúgy igencsak fordulatos kalandot.

Imádtam, már a következő kötetnél tartok, ami azért jó, mert végre nem érzem magam Trónok harca-noobnak a metrón, amikor még mindig az első kötetet nyálazom, mások meg a második-harmadik könyvvel jönnek velem szemben.