Oké, ennek a könyvnek az elolvasásánál csak néhány dolog nehezebb: a címének leírása, a szereplők neveinek megjegyzése, a tömege és a lerakása.
A »sorozat« után a könyvet simán lehetne unalmasnak érezni, hiszen a forgatókönyv egy bővített kiadásáról beszélünk, amelyben betűről-betűre ugyanaz történik, mint az amúgy kiváló, a könyv elolvasása után még kiválóbbnak érzett mozgókép-matéria első évadában. Engem a rengeteg kiegészítő információ miatt mégsem untatott; persze, mint minden olyan regénynél, ahol sok szálon futnak az események, az unalmasabb vagy kevésbé szimpatikus szálakat lassabban lapozza az emberfia, a történet ettől függetlenül azonban nagyon rendben van.
Leginkább az tetszett, hogy habár olvastam a Hobbitot, ami be is jött, a műfaj úgy általában viszont nem annyira, ez mégis magával ragadott.. Tolkien hatalmas regényei után viszont teljesen jogosan fogalmazták meg a kritikusok, hogy senki nem tudott a kategóriában maradandót alkotni, egészen idáig.
Emellett nagyon jó, ahogyan az emberi motivációk, a viselkedésformák, a jellemfejlődés és a rengeteg politika gyúrja egésszé az amúgy igencsak fordulatos kalandot.
Imádtam, már a következő kötetnél tartok, ami azért jó, mert végre nem érzem magam Trónok harca-noobnak a metrón, amikor még mindig az első kötetet nyálazom, mások meg a második-harmadik könyvvel jönnek velem szemben.
Vale
2013. március 20. — 05:57:19
>nem az ötödik kötetet olvassa
NOOB!
saxus
2013. március 21. — 01:35:18
[re=6067158]Vale[/re]: Nem a hatodikat várod? NOOB!