Oké, anno írtam, hogy »csalódtam az OBI-ban«, majd nem sokkal később írtam a »Praktiker webáruházáról«, ami anno jobban bejött az OBI-nál.
Ma három dolgot akartam vásárolni: egy fúrógépet, egy negyedcollos csavart (ennek amennyire tudom, nincsen metrikus rendszerbeli azonos mérete, de a fényképezőgépek szabvány állványmenetébe ekkora csavar illik) és egy bizonyos méretű fióksínt. A fúrógép úgy általában is, a másik két kütyü pedig egy DIY fotós-videós kütyühöz kellett volna.
A fúrót segítettek kiválasztani, ezzel még nem is volt gond, a csavar viszont nem volt (nem forgalmaznak ilyet, érted, ezerhétszáz-akárhánymillió négyzetméteres az üzlet, de ez a csavar persze pont nem fért oda az ötezer másik mellé), a fióksínből pedig csak egyfajta, de nem olyan, mint amilyet szerettem volna. Majd ezek után közölték, hogy nem lehet kártyával fizetni, a bank hibája miatt, és a legközelebbi automata a Lurdy házban van. Mindezt ha nem flegmán mondta volna az eladó, meg sem jegyzem. A fizetés után még zacskót sem tudtak adni, mondván elfogyott. El hát.
Szóval az oké, hogy a tőlünk nyugatra 15-16 ezer forintért árult fotós kütyüt ugyanennyiért szállítják ide, mert van végtelen csináld magad megoldás, de azokhoz meg persze pont azokat az alkatrészeket nem lehet kapni, amik elengedhetetlenek.
Nyilván én vagyok a sértődött kisfiú, de érdekes, hogy előttem a vevőszolgálaton ketten is valami panaszkodással éltek. Mindegy is, igazából azt akartam kihozni az egészből, hogy nem lettem vidám a vásárlás után.
Adrian
2013. március 25. — 08:57:04
A fényképezőgépbe szerintem nem fogsz csak így csavart kapni. Az egy spéci 1/4-es Whitworth menet, totál más az emelkedése mint a hagyományos metrikus csavarnak.
Nekem esztergályos készített.
Zoli
2013. március 25. — 10:53:33
Hali!
Nagy nehezen, de hozzá lehet azért jutni (nekem is volt egy, amit fater talált a garázsban) 🙂
És mit akartál alkotni a masinához?