A galaxis őrzői

Ez a film egy kiváló minimalista történettel rendelkező Dancsó Péter-stílusú montázsvideó, amelynek jeleneteit főként az eddigi Marvel-filmek, a Csillagok háborúja, A Gyűrűk ura, az Avatar (ezáltal értelemszerűen a Pocahontas), a Gravitáció és az Ötödik elem ihlették. Robert Downey Jr. szerint az eddigi legjobb Marvel-film, amit láthat a néző, és annyira nagyot azért nem is tévedett.

Na de, komolyabban közelítve a kérdéshez: jó film-e A galaxis őrzői? A válasz igen, ha szereted a nyári slágerfilmeket; a mennyiségben sok, minőségben pedig látványos CGI-t; az aranyos állatról vagy éppen az aranyos, növényről mintázott főhőst; ha bejönnek a zöld bőrszínű nők, az univerzum megmentése és úgy általában akkor, ha oké vagy a képregények világával. Ezt az élményt leginkább egy McDonald’s-os hamburgerhez hasonlítanám: aki szereti az ilyesmit, akinek bejön az ízvilága, az garantáltan nem fog csalódni, mert az ígért hangualtot csalódás nélkül teljesíti.

Bennem a moziban olyan érzés motoszkált, hogy oké, értem én a koncepciót, meg úgy általában tetszenek is ezek a filmek, azonban a mostanában látott rengeteg remek mozgókép után (amik persze kategóriájukban teljesen eltérnek, és kár is hasonlítani, de mégis) egy cuki mosómedve és néhány szépen megrajzolt robbanás egyszerűen már nem tud annyit adni, hogy kezdjek is vele valamit. Bementem, megnéztem, kijöttem és most két nappal később már nem is igazán maradt meg semmi.

Megelőzve minden félreértést: szerintem tényleg jó volt A galaxis őrzői, jól is éreztem magam rajta, amihez az is hozzájárult, hogy a barátaimmal néztem, de a látvány ellenére, ez a film nekem inkább két bejgli között esett volna jól a karácsonyi szünetben a kanapén fetrengve. Az élmény inkább felismerés saját magamnak, hogy már nem az ilyenfajta szórakozás motivál.