Észrevette már valaki, hogy a hazai netközösség tagjai mennyire parasztok? Nem akarok senkire ujjal mutogatni, de a DC-, a Torrent- és a játékközösség egyszerűen szörnyű. Ha le akarsz valamit tölteni a másiktól, nem engedi, ha lelősz valakit a játékban akkor csaló állat vagy, ha nem lősz le valakit, akkor rohadék senkiházi béna. Kicsit azért bosszantó, hogy míg külföldön (hogy ne mondja, kicsit nyugatabbra) általában összetartás jellemzi az internetes közösségeket, addig itthon csak köpködés, meg anyázás van. Persze, tisztelet a kivételnek, mert mindig vannak normális fazonok, de sajnos legtöbbször a 12-13 éves kis senkiháziakkal találkozni. Mármint, az nem baj, hogy 12-13 éves, még talán az sem, hogy senkiházi. Nem. Az a baj, hogy beszól mindenkinek, és veri a nyálát, mert apuci beköttette az internetet. Aztán ott ennyi, a netikett, de mit netikett, az etikett fogalmával már nincsen tisztában, ő le tud lőni két embert, letiltja a másiknak a letöltést, és ő a Jani.
2006. június 10. \\ antiszociális témában
Netközösség
Mefi
Nádai Gábor vagyok, de a legtöbben Mefinek hívnak. 2005-ben, akkor még szinte gyerekként kezdtem el a mefiblogot. Általában a saját gondolataimról írok utazás, film, sorozat, színház, könyv, fotózás, kütyü, szoftverfejlesztés vagy internet témákban.
Mefi bejegyzései
-
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
2024. november 16.
-
A nagy online optika teszt: Firmoo, Zeelool és Fytoo
2024. november 05.
-
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
2024. október 31.
-
Volt valami furcsa és megmagyarázhatatlan az M7-es autópályán
2024. október 26.
-
Saci – életünk egy kicsi, szőrös nyugdíjassal
2024. október 16.
Mefi hozzászólásai
-
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
"majd meglátjuk tíz év múlva :D"
-
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"Hajrá, most amúgy megint nagyon jó áron van a jegy az..."
-
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"köszi szépen!"
-
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Aww, köszi szépen! :)"
-
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönöm!"
29 hozzászólás
Hozzászólok én is →
Szólj hozzá!
Ha ez az első alkalom, a kommented jóváhagyás után fog megjelenni.
Az e-mail-címed nem jelenik meg.
Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
maniakus
2006. június 10. — 17:12:17
engem naponta tucatnyian küldenek el a kurva anyámba játék közben, de mivel senkit nem veszek emberszámba szinte, ezért őket sem, így leszarom, hogy mit ugatnak. tulajdonképpen majd felnőnek, és talán lesz eszük, ha meg nem, akkor remélem, hogy meghalnak, mondjuk holnap. ezektettéktönkreacsét.
Shamalt
2006. június 10. — 17:25:34
igazabol ez mar ’95 ota igy van, es az egesz tarsadalom ilyen, csak a neten ez elesebben nyilvanul meg.
Lassus
2006. június 10. — 17:32:13
[re=11190]Shamalt[/re]: igen, tökéletesen egyetértek veled. Mondjuk ezt a ’95-öt nem pontosan értem, hogy miért is…
Mindenesetre van hova fejlődni kis társadalmunknak, dehát nem volt még annyira régen a rendszerváltás. Időre van szükség. Jó sokra.
Shamalt
2006. június 10. — 17:33:17
[re=11193]Lassus[/re]: mert ’95 ota van netem, szoval onnantol kezdve van viszonyitasi alapom 🙂
Shamalt
2006. június 10. — 17:36:30
igaz, akkor a maihoz kepest lenyegesen szukebb reteg miatt negyedennyi idiota sem volt, akik pedig voltak, azokat is rovid uton jobb utra teritettuk.
Lassus
2006. június 10. — 18:36:02
[re=11195]Shamalt[/re]: oké, értem már 🙂
sHelf
2006. június 10. — 18:36:39
elképzelem, ahogy shamalt 11-12 évesen jobb útra térít.. :DD
Shamalt
2006. június 10. — 18:37:45
~kickban, k-line, ddos 😀
sHelf
2006. június 10. — 18:38:15
mellesleg valóban az egész magyar társadalommal baj van, össze se hasonlítható a nyugattal. és ez nem változik, mert amikor erre egy magyar ráeszmél, akkor ahogy tud menekül külföldre..
marton
2006. június 10. — 18:53:24
cs-tippek publik szervereken:
voice_enable 0
hud_saytext 0
;]
Landee
2006. június 10. — 19:31:53
Sok paraszt van a net-en. Ezért hagytam abba az IRC-zést jó néhány éve, mert annyi köcsög van, hogy az hihetetlen.
Bardo
2006. június 10. — 19:34:31
Off:
HELP: Hülye vagyok a saját gépemhez! Hol tarja vajh a cookeikat? nem találom egész egyszerűen, szarrá kerestem a gépemen és sehol!
Valamelyik szaktekintély, aki ért is ahhoz amihez én nem tudna segíteni? köszönöm 😀
smv
2006. június 10. — 20:08:54
No igen, de mondj mefi egy olyan helyzetet amiben a magyarok nem így viselkednek…
chateve
2006. június 10. — 20:16:23
Én pl. tegnap vagy tegnapelőtt játszottam a wormneten, magyarok leszartak, amint beléptem egy magyar szobába kirúgtak, nemhogy örültek volna egy magyarnak.:D Mert azért ott elég ritka.
Aztán beléptem az angolokhoz, ott nemhogy játszhattam velük egy jót, de még segítettek is, ha valamit elhibáztam.:D
Persze tisztelet a kivételnek, pár jófej magyarral is találkoztam, de a többség köcsög volt.
Huszti
2006. június 10. — 20:17:03
khm, 13 éves vagyok, sokat játszok, mindig lelőnke, semmi anyázás, béna vagyok, anyu köteötte be a netet. Senkiháziról nemtudok, de nembaj. Csak hogy belekössek:) Ja, és nem DC-zek, de torrent annál inkább, és töltök is fel..
eF`k3_
2006. június 10. — 20:27:17
amikor meg en 1,5-2 eva quake3-aztam, egesz elfogadhato volt a szinvonal, viszonylag ritkan volt anyazas, akkor is max a rivalis klantagok kozott
marton
2006. június 10. — 20:30:02
[re=11208]Huszti[/re]: és akkor miért veszed magadra khm?
Shamalt
2006. június 10. — 20:51:37
mefi: mert addigra megritkitottuk az idiotakat 😀
Huszti
2006. június 10. — 21:26:29
nem vettem magamra, kötekedős kedvemben vagyok:)
Amúgy én tudom, hogy nem vagyok olyan, és beképzelt se, úgyhogy…:D
atee
2006. június 10. — 21:53:43
Hülyék mindig voltak, és lesznek is!
Bardo
2006. június 10. — 23:38:25
[re=11217]atee[/re]: Így van én vagyok az élő példa 😀
lecko
2006. június 11. — 07:26:17
Eheh!Megjegyzem 13 éves vagyok,és nem akarok nagyképű lenni ,de egy Dungeon Siege(RPG játék) serveren a magyarok a legkulturáltabbak!Ott pontosan az ellentéte megy amit mondtál,egyébként teljesen igazad van,hogy mi van itt Magyarországon…elég csak pár külömböző témájú fórumra elnézni..
suexID
2006. június 11. — 12:01:54
Nézd mefi, a netes közösségek ’98 óta mit sem változtak, leszámítva persze a létszámot. A helyzet az, hogy az embereknek a netről mindig is az anonimitás, a névtelenség jut eszükbe. Változhatna a helyzet, ha mondjuk a CS, COD, stb… megvásárlásakor ki kellene tölteni egy adatlapot, amin rajta lenne a név, cím, elérhetőségek és akkor nem lenne mindenkinek ekkora a szája.
Én személy szerint a szar fizikai modellje miatt rühellem a COD-ot, a CS-ről meg azért szoktam le, mert nemes egyszerűséggel teliszaladt a pöcsöm a primitív emberekkel, akik ott vannak. Ha néhanapján felmegyek játszani, akkor azt nem publik szerveren teszem, mert ott ismerem a játékosokat, és még ha beszólogatunk is egymásnak, akkor tudjuk, hogy ez nem komoly. Arról nem is szólva, hogy senki nem vádol senkit csíteléssel, réthaxolással, meg elkerülhetők a mindenféle “fogadjunk 16 bit”, “ilyen nettel jó, hogy jól nyomod” szövegek is.
Javaslom, hogy ha ignoráld a játékokat, a csetet és a közösségi dolgokat, és akkor heppi leszel.
Schmile
2006. június 11. — 15:22:06
Én csak alapvetően csak két játékkal szoktam játszani, de mindkettőben mind a magyarok, mind a külföldiek nagy része rendesen viselkedik. Mondjuk egyik sem kifejezetten olyan játék, amit mindenki szeret. Aki nem tudná, a két játék a Splinter Cell Chaos Theory és a Sniper Elite. Utóbbinak egész normális magyar közössége van, főként azért, mert a játékosok nagy része a 20-40 év közötti korosztályból kerül ki, és ők a szórakozás kedvéért játszanak, nem azért, hogy beszóljanak a másiknak…
n2k
2006. június 22. — 12:40:24
[re=11187]maniakus[/re]:ez a jó taktika.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Nem csak a csét, az egész internetet. Meg tudnék őrülni, amikor ilyen emberekkel találkozom, és nem azért, mert emberszámba veszem, hanem azért, mert egyszerűen zavar, hogy rontják a levegőt. Ma pl. CoD-ben bejött valami tapló, és a csapattársakat irtotta. Érted, ott állok mellette, és lelő. Következő körben meg elküldött mindenkit a csába, mikor hatan akarták megölni.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=11190]Shamalt[/re]: én kb. 98 óta netezek, és akkortájt azért sokkalta jobb volt a világ.
[re=11201]sHelf[/re]: LA, igaz? ;] Kint meg csodálkozik, hogy jé, ezt így is lehet…
[re=11207]chateve[/re]: jah, worms az fasza, külföldi tagok normálisak. Persze, ott is akad kivétel…
[re=11208]Huszti[/re]: tisztelet a kivételnek. 🙂
[re=11209]eF`k3_[/re]: a quake az ami kimaradt az életemből, nem tudom miért, de soha nem játszottam vele. 🙂
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Ritkíthatnátok megint. 😀
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=11220]lecko[/re]: Dungeon-nal nem játszottam még, így nincs sajna tapasztalatom. 🙂
[re=11229]suexID[/re]: Igen, ’98 óta csak a létszám nőtt, ami ugye azzal jár, hogy több emberből valószínűleg több hülyét találsz. Sajnos, ahogy te is mondod pont az anonimitás az, amivel baj van, mert a 12 éves hülyegyerek azt hiszi, hogy nem tudják, hogy ki ő, ergo már ugathat.
Mi inkább lokálban szoktunk játszani, de mióta havernak is van net, néha beugrunk valahová. CoD-ben viszonylag normális embereket találni, aki meg hülye azt kirúgják hamar.
A cset az egy olyan dolog, hogy a #blog csatornát leszámítva nagyon rég cseteltem, inkább ott az MSN, a DC meg Torrent szerverektől meg hányni tudnék, szóval az is felejtős.