Elöljáróban szögezzünk le annyit, hogy ezen sorok írója irtózik mindenféle futballisztikus tevékenységtől, figyelemmel követés, és aktív részvétel tekintetében egyaránt. Ettől függetlenül beletekintett az ország egyik kedvenc televízióadójának közvetítésébe, és bizony nagyon tetszett neki!
Kapásból szembeötlő a sportág egyik legnagyobb szakértője, István Kovács, közismertebb nevén Kokó, aki bár az ökölvívás terén ért el kimagasló eredményeket, a tévéműsorok vezetése, valamint a focimeccs-eredemények elemzése sem áll távol tőle, ismerjük be, nagy szaktekintély ő ezen témákban, és érti is a dolgát – tökéletes választás volt tehát, hogy ő legyen a műsorvezető.
A stúdió gyönyörű színekben és eleganciában pompázik, tökéletesen illeszkedik a hivatalos dizájnhoz, valamint a csatorna óriási lövése, hogy óriási betűket helyeztek el, hogy FOCIVÉBÉ
, szintén elismerendő, hogy rendkívüli humorérzékről tesznek tanúbizonyságot, mindenképpen dicséretes.
A kommentárok kvalitásáról az író nem szeretne nyilatkozni, mert mint azt fentebb említette, nem ismeri mélyrehatolóan eme sport rejtelmeit, de azt azért elmondaná, hogy valami fergeteges élvezettel, és valószínűleg hozzáértéssel végzik dolgukat a szakkommentátorok.
Fikció.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
kukac7
2006. június 20. — 21:31:04
“egy ik”?
kukac7
2006. június 20. — 21:31:35
gyors vagy. ;D
tiny
2006. június 20. — 21:35:36
Szerintem nem ezzel van a baj. Hanem azzal, hogy nem mindig élőben megy, hanem Paula és Paulina miatt átrakják a meccseket.
csavardi
2006. június 20. — 21:48:26
[re=11981]tiny[/re]:
Ezt nem jól tudod,vagy az RTL-en,vagy a SportKlubon minden meccset élőben adnak.Bár az igaz,hogy a közvetítésbe nagy energiát (értsd elmét és pénzt) nem fektettek.
tiny
2006. június 20. — 22:22:24
[re=11985]csavardi[/re]:SportKlub? Az külön adó v mi? Mert én olyat nálunk még nem láttam.
Dorka
2006. június 20. — 22:23:06
nekem az egész nem tetszik úgy ahogy van. A meccsek fele,na jó negyede is unalams volt..de majd most…az egynes kiesésben..Hajrá Anglia
tiny
2006. június 20. — 22:31:00
[re=11987]Dorka[/re]:A selejtezőben tényleg rossz, hogy 25 helyzetből bírnak csak 2 gólt rúgni egyik-másik csapatban…
csavardi
2006. június 20. — 22:34:16
[re=11986]tiny[/re]:
Igen ,ez egy új sportcsatorna,az RTL édesgyereke,a VB alkalmából nyomták bele valamelyik kábelcsomagba.
Lassus
2006. június 20. — 23:18:11
Mindenesetre mind a műsorvezető, mind a kommentátorok, mind a stúdió árasztja magából a minőséget.
wantoo
2006. június 20. — 23:18:46
az rtlklubbnak má annyi “édesgyerek”-e van. Kokót személy szerint rühellem. Szerencsétlen pancser, addig nagyra tartotta magát, míg egyszer ki nem kapott. A stúdió tényleg jó. A kommentátorok meg rengeteg fölösleges megjegyzést tesznek, amit ők rszében viccnek szánnak.
Lassus
2006. június 20. — 23:22:11
Ja igen… a szakértőket ki ne hagyjam.
sfo
2006. június 20. — 23:27:21
bocs az offtopicert. de unatkozom itt kattintgatok a mefipontbeee-n és ezt talaltam: This page is not Valid XHTML 1.0 Transitional! :D:D:D
(Error Line 241 column 79: required attribute “alt” not specified.
…t/mefi/log.sx” style=”display:none;” />)
mefi, munkaba!!!
wantoo
2006. június 20. — 23:28:34
meg a teletext-jük is fos. ők közvetítik a vb-t és sehol nem találni, hogy hogyan állnak a csoportok. az mtv közvetítései sokkal jobbak voltak.
tiny
2006. június 20. — 23:31:57
[re=11995]wantoo[/re]:Kokot ne bántsd, ő legalább egy okos sportoló. Ugyanez nem mondható el pl a tájszonról.
Dorka
2006. június 20. — 23:33:41
Szakértők: nekem a Flóri a kedvencem. szerintem skypon kapcsolják fél óránként…de jól is van ez így:)
atee
2006. június 21. — 09:13:07
engem a foci nem érdekel, csak az eredmények. Nagyon ritka az olyan meccs amit én végi tudok nézni.
moikboy
2006. június 21. — 09:35:55
tiny: koko-t viszont az első adandó alkalommal kiütik.
tiny
2006. június 21. — 11:12:30
[re=12016]moikboy[/re]:Azért szerintem nem kell magát az embert lenézni, mert egy sportban volt, aki jobb volt nála. Elég sok meccset megnyert, mielőtt a Csakon (asszem) megverte.
Huszti
2006. június 21. — 11:29:15
az a léderer ákos egy nagy rakás sz@r kommentátor. A jó kommentátorok a sport 1-en 2-őn vannak!
wantoo
2006. június 21. — 11:58:21
azért pancser mert egy vereség után abbahagyta. most pl. hogy nézne ki, ha anglia kikapna a csoportmeccsek során egyszer, és hazautazna.
th4j`fuN_
2006. június 21. — 12:04:31
ense szeretem a focivebet.. 😀 a studio dizanj telleg ratyi.. 🙂
tiny
2006. június 21. — 15:13:33
[re=12028]mefi[/re]:Basszák meg. Ennyit a nagy közvetítésről.
tiny
2006. június 21. — 18:30:29
[re=12021]wantoo[/re]:Már bocs, de ez egy elég ostoba példa volt.
[re=12028]mefi[/re]: Az miért szemét, ha eltáncol az ütések elől? Szerintem ez is egy taktika arra, hogy kifáraszd az ellenfelet. Nem kell mindenáron megveretni magadat…
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
elírtam
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=11979]kukac7[/re]: mint a villám. ;>
[re=11981]tiny[/re]: éljen a minőségi tartalomszolgáltatás…
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=11986]tiny[/re]: igen, külön adó, fizetni kell érte.
[re=11987]Dorka[/re]: a focihoz sajnos nem értek, meccset sem nagyon néztem még.
[re=12016]moikboy[/re]: ráadásul bunkó módon játszott még anno.
[re=12018]tiny[/re]: én azért nézem le, mert szemét módon játszott.
[re=12020]Huszti[/re]: meg a Eeurosporton.
[re=12021]wantoo[/re]: csúcson kell abbahagyni. Schumaher is befejezhetné már pl.
[re=12024]th4j`fuN_[/re]: akkor ketten vagyunk. 😀