Legaláitás és az árak

“Elfogtak a rendőrök egy fiatal párost, akik ellen szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntette elkövetése megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Az eddigi adatok szerint a tettesek egy budapesti bérház belső udvarában található melléképületben kialakított másolóműhelyben 6 darab DVD írókkal rendelkező személyi számítógép és 6 darab nyomtató, scanner valamint egyéb eszközök felhasználásával illegális filmeket, játékokat és zenéket másoltak DVD és CD lemezekre – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a BRFK Kommunikációs Osztályától” Persze, megint csak ennyit mondanak be. Arra senki sem gondol, hogy mennyi pénzt kérnek el egy DVD-ért, egy játékért, vagy egy programért. Persze nagyon jól tudom, hogy mennyi munka van egy film forgatásában, egy játék megírásában, és egy program elkészítésében, de azt is figyelembe kéne venni, hogy addig nem vagyok hajlandó, vagy legalábbis nagyon csúnya arckifejezéssel adok ki 17-18.000 Forintot egy játékért. Ha egy kicsit adnák olcsóbban, állítom, hogy sokkal többen vennék meg eredetiben. Persze teljesen megfékezni úgy sem lehet a “kalózfelvételek” terjedését, de csökkenteni azért igen. Mindenesetre érdekes, hogy pl. a Windows XP Professional kerül mondjuk ~45.000 Forintba, addig egy 5 CD-s Debian Linux letölthető ingynes. És ha valaki elkezdene itt áradozni, hogy milyen rosz a Linux, akkor megjegyezném, hogy tíz szerverből legalább hat Debian Linuxot használ.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.