“Elfogtak a rendőrök egy fiatal párost, akik ellen szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntette elkövetése megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Az eddigi adatok szerint a tettesek egy budapesti bérház belső udvarában található melléképületben kialakított másolóműhelyben 6 darab DVD írókkal rendelkező személyi számítógép és 6 darab nyomtató, scanner valamint egyéb eszközök felhasználásával illegális filmeket, játékokat és zenéket másoltak DVD és CD lemezekre – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a BRFK Kommunikációs Osztályától” Persze, megint csak ennyit mondanak be. Arra senki sem gondol, hogy mennyi pénzt kérnek el egy DVD-ért, egy játékért, vagy egy programért. Persze nagyon jól tudom, hogy mennyi munka van egy film forgatásában, egy játék megírásában, és egy program elkészítésében, de azt is figyelembe kéne venni, hogy addig nem vagyok hajlandó, vagy legalábbis nagyon csúnya arckifejezéssel adok ki 17-18.000 Forintot egy játékért. Ha egy kicsit adnák olcsóbban, állítom, hogy sokkal többen vennék meg eredetiben. Persze teljesen megfékezni úgy sem lehet a “kalózfelvételek” terjedését, de csökkenteni azért igen. Mindenesetre érdekes, hogy pl. a Windows XP Professional kerül mondjuk ~45.000 Forintba, addig egy 5 CD-s Debian Linux letölthető ingynes. És ha valaki elkezdene itt áradozni, hogy milyen rosz a Linux, akkor megjegyezném, hogy tíz szerverből legalább hat Debian Linuxot használ.
2005. december 06. \\ csak úgy témában
Legaláitás és az árak
Mefi
Nádai Gábor vagyok, de a legtöbben Mefinek hívnak. 2005-ben, akkor még szinte gyerekként kezdtem el a mefiblogot. Általában a saját gondolataimról írok utazás, film, sorozat, színház, könyv, fotózás, kütyü, szoftverfejlesztés vagy internet témákban.
Mefi bejegyzései
-
Lázasan robogunk 2025 felé
2024. december 31.
-
Na, itt a fátok, nagyon boldog karácsonyt!
2024. december 24.
-
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
2024. november 16.
-
A nagy online optika teszt: Firmoo, Zeelool és Fytoo
2024. november 05.
-
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
2024. október 31.
Mefi hozzászólásai
-
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
"Igen, én is így vagyok vele, a közösség egyelőre..."
-
Otthoni okoskütyük nyomában: Ring Video Doorbell
"Szia! Tyű, passz, nem tudom, miért csinálhatja. Android..."
-
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
"majd meglátjuk tíz év múlva :D"
-
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"Hajrá, most amúgy megint nagyon jó áron van a jegy az..."
-
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"köszi szépen!"
9 hozzászólás
Hozzászólok én is →
Szólj hozzá!
Ha ez az első alkalom, a kommented jóváhagyás után fog megjelenni.
Az e-mail-címed nem jelenik meg.
Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
mountainsfrost
2005. december 13. — 09:36:26
Nahát mik vannak. Én még azt is hallottam, hogy a zenészek a CD-k árából csak a nagyon töredékét kapják meg. Lényegében a koncertezésből élnek. Úgy hogy ez van, de már én is gondolkodtam mi lenne ha olcsobban adnák a Windows. Mondjuk 15.000 forint reális vagy talán 20.000. Akkor még én is meg vettem volna gépvásárlásnál. Ez egy iylen világ …
🙂
Doom
2005. december 13. — 15:27:45
figyelj már az oldalam nem jelenik meg?? különben a hívatkozások nem voltak jók, nem jöttek. be…. érdekees. …. na majd este
moikboy
2005. december 14. — 20:31:35
érdekes h az ilyen ügyeket milyen szépen göngyölítik a fakabátok, bezzeg azt a faszkalapot aki belefojtott a csatornába egy lányt (még áprilisban!!!), most sikerült csak elítélniük.
n2k
2006. június 22. — 12:40:24
Talán így egyszerűbb lenne: http://theaterofdoom.uw.hu/index.php 😉
n2k
2006. június 22. — 12:40:24
mefi nem jól jár az órád, a kommenteknél… nekem még csak 14:56 van!
n2k
2006. június 22. — 12:40:24
jaah, nálam is szar de nemtudom miért :S 🙂
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[b]mountanisfrost:[/b] Teljesen egyetértek. És igaz, a zenészek nagyon keveset kapnak. Van egy zenész ismerősöm, minden eladott CD árából kapnak négyszáz valahány Forintot, és ez ugye egy négy fős zenekarnak…
[b]Doom:[/b]Leállt tegnap az UW szervere, azért nem jeníthető meg.
[b]Dani:[/b] Tudom, a szerveren nem jól jár az óra 🙂
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Nincs visszaállítva az óra. Szerveridő 🙂
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Persze, mivel az nem olyan fontos, mint az, hogy egy milliárdos ember egy legális windozt ad el, vagy kettőt.