Ma megleptem magam és a gépem egy állvánnyal. Igazából nem volt nagy meglepetés, mert mióta a masina megvan, azóta szeretnék egy állványt. Először benéztem egy fotósboltba, ott közölték, hogy huszonkétezer az állvány, plusz tizenöt a fej, mondtam majd visszanézek. Aztán fölmentem a hülye azért nem vagyok egyik üzletébe, és ez lett a választás:
Hama Star 63, maximum 165, minimum 110 centiméter (ezek hozzávetőleges adatok). Nagyon kényelmes, gyorsan összerekható, stabil, mindenfelé forgatható, kettő darab vízszintmérő van rajta, hordtáskát is adtak hozzá, valamint ezüst-sötétszürke színekben pompázik. Szerintem egész jutányos áron (7000, azaz bocsánat, 6990 forintért) jutottam hozzá.
Fotóztam vele Hősök terét, meg Parlamentet. Előbbinél olyan érzésem volt, mint aki tilosban jár, utóbbinál pedig az autósok azt hitték, hogy traffipaxos Mefi vagyok. A Parlamentet sajnos el is rontottam (vagy legalábbis szebbet vártam, az LCD-n szebben nézett ki) mert ISO400-ban felejtettem, holott ISO64 megfelelő lett volna. Egyébként csak azért bánom, mert elég sokat utaztam, mire egy megfelelő helyet találtam (Budáról, a Dunapart fölött futó kerékpárútról sikerült kattintani.) Hamarosan föltöltöm a flickr-es fotóalbumomra, ha érdekel valakit.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
maniakus
2006. július 27. — 00:10:56
ha magadat megleped, az milyen? 😀 elmész a boltba, megveszed, hazamész, kibontod: “jajj, miez, köszönöm mefi!”
smv
2006. július 27. — 00:14:13
[re=14565]maniakus[/re]: Miért ne. Sokan csinálják ezt karácsonykor is. 😀
maniakus
2006. július 27. — 00:16:02
jó, de azokat a dunába kéne lőni 🙂
Mefi
2006. július 27. — 00:16:34
[re=14565]maniakus[/re]: a magányos emberek szokták meglepni magukat. Meg ez egy ilyen szójárás vagy mifene.
[re=14566]smv[/re]: jah, pl. a burzsujok, igaz?
maniakus
2006. július 27. — 00:18:37
jólvanna, hadd kötözködjek már! 🙂
Mefi
2006. július 27. — 00:21:35
Nem kötözködtem, csak válaszoltam a kérdésedre, szívem szotyolája.
maniakus
2006. július 27. — 00:22:57
de én kötözködtem, na.
denes44
2006. július 27. — 00:45:54
Nekem is ilyen állványom van, fotózásra még épp használható is 😉
Egyébként engem is hittek már egyszer traffipaxosnak, aug. 20-án amíg vártunk a tüzijátékra. Csak akkor egy nagy vaku is volt nálam, úgy még hatásosabb volt.. 🙂
Lin3`Lord_
2006. július 27. — 02:09:08
En emg autopalya feljaronal hatrafordultam a gepert es mikor elkeztem neegetni eszrevettem h a 60al felhajto suzukit nem elozte meg senki, csak amikor elraktam a gepet. :d persze ez veletlen 1beS&, de poenvolt. .D
Lencse kell? Nagykeraron + 1k a haszon miatt. Na? :]
moikboy
2006. július 27. — 10:28:00
Én valahányszor megtekerem rajta azt a kis műanyag tekerőt, mindig az az érzésem támad, hogy egy óvatlan mozdulattal letöröm.
Nem rossz kis állvány, de azért nem egy Manfrotto.
mefi
2006. július 27. — 10:40:21
[re=14571]maniakus[/re]: én meg álmos voltam, és úgy olvastam, hogy “jólvanna, ne kötözködjetek már”. Hiába, hülye vagyok, na.
[re=14572]denes44[/re]: igen, olyankor szeretnek az autósok.
[re=14578]Lin3`Lord_[/re]: inkbáb polár, meg napellenző kéne. Lencse alatt nem tom mit értesz, de ez nem cserélhető obis.
[re=14585]moikboy[/re]: Mármint melyiket, mert van rajta egy pár. (Gondolom te arra gondolsz, amelyikkel a nyakát lehet emelni, és ha nincs kibiztosítva, elkezd pörögni, ahogy süllyed lefelé, na az tényleg labilis picit). Amúgy amire nekem kell, arra tökéletesen megfelel, nem akartam sok pénzt költeni rá, a Manfrotto olyan harmincnál kezdődik, annyiból meg inkább nagylátószögűt veszek.
denes44
2006. július 27. — 11:31:27
A polár az jó dolog, nekem is van. Nem tudom ismered-e őket: http://optiform.hu/
Nekik vannak jó kis márkás szűrőik, már rendeltem én is tőlük.
Az hogy az állvány eléggé instabil is tud lenni, akkor fog majd feltűnni, ha kipróbálsz egy többszázezres állványt is 😉
Balázs
2006. július 27. — 13:07:09
Mefi, csináld már meg a nyavalyás sortörések kezelését normálisan, nem tudom, még hányszor kell kérnelek rá. Ha nem megy, segítek szívesen.
Mefi
2006. július 27. — 17:52:31
http://mefi.be
Ez a blogom.
Stefanie
2006. július 28. — 01:22:00
detto ilyen gépem van csak Hama Star 26-os álvánnyal [:
Mefi
2006. július 28. — 13:45:05
Akkor jó az ízlésed. 😉