Én nem tudom, nem lehetne már lekopni a témáról, hogy ha számítógépen játszik valaki, akkor nagy a pulzusa, izgul, feszült és miegymás? Egy jó film, zene vagy könyv nem ugyanezeket a hatásokat keltik? Manapság ha leülök végignézni egy híradót, már akkor magas a pulzusom. Igen, a kölykök nyomkodják a számítógépet, mert ez a huszonegyedik század, és ez erről szól. Inkább tán azon kéne elcsodálkozni, hogy egy négyes-ötös tanuló nem tud helyesen írni (múltkor például láttam valakit, aki egyébként négyes-ötös tanuló, hogy leírta az áthatja szót áthattya
alakban), ami nem feltétlen a diák problémája.
Unatkoznak ezek, az a bajuk. De például az is undorító, hogy SMS-szavazásban megkérdezik, hogy ön elmegy-e Puskás temetésére. Hát semmi közöd hozzá, ne ebből gazdagodj meg!
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Vale
2006. november 24. — 20:41:57
már semmi sem szent, meg kell élni. ők így teszik
az meg, hogy nem tudnak helyesen írni, azért a remek alsó tagozatos oktatás okolható, meg a hülye “módszereik”… szüleim mindketten ped. területen dolgoznak, szal nem csak úgy mondom.
Lassus
2006. november 24. — 20:43:52
Ez nagyon jó bejegyzés lett mefi. Maximálisan egyetértek!
b3ck
2006. november 24. — 21:12:48
Szerintem sokkal nagyobb a pulzusa valakinek ha számítógépezik, mintha könyvet olvasna. Bármilyen könyvet.
Az “áthattya” pedig az internet, főleg az IRC problémája. Ha valaki X éves kora előtt (még mielőtt megtanul helyesen írni) találkozik az igénytelen chat egyikével, akkor azt fogja természetesnek tekinteni. Magamon is észrevettem, hogy néha pályázati anyagba vagy fontos szövegeknél is bele akarok vinni ilyen hibákat, mondván könnyebb és gyorsabb leírni. Aztán rájövök, hogy itt most a minőség irányába optimalizálok, nem a gyorsaság felé. Ellenben az IRC-vel.
Az sms-es szavazás tényleg szánalom.
Mefi
2006. november 24. — 21:21:55
[re=20874]Vale[/re]: persze, de lehetne más témában is kérdezni.
[re=20875]Lassus[/re]: köszi. 🙂
[re=20876]b3ck[/re]: nekem volt már (érzésem szerint) ugyanakkora, vagy hasonló pulzusom. A bejegyzésben említett személy egyébként nem számítógépezik, sőt még nem is SMS-ezik.
bikerrr
2006. november 25. — 02:15:27
[re=20877]Mefi[/re]:Az a vékony könyv, amitől felment a pulzusod, egy újság volt, és bizony, megesik az emberrel ilyesmi.:) De az iesmi rövidebb.
Levente
2006. november 25. — 04:59:33
Sajnos egyre kevésbé tudnak az emberek helyesni írni, és az a baj, hogy ez engem idegesít 🙂
Egyébként én is észrevettem, hogy az IRC-zés tonja a helyesírásom, de azért igyekszem.
Levente
2006. november 25. — 05:00:21
A tonja az rontja akart lenni 😀
DarkEvil
2006. november 25. — 07:19:32
[re=20879]bikerrr[/re]:LOL, hülye basszus… 🙂
Mefi
2006. november 25. — 10:00:33
[re=20879]bikerrr[/re]: lol. Nem, igazából egy krimit olvastam, és rohadt fáradt voltam, közben meg vártam ezerrel, hogy mi lesz.
[re=20880]Levente[/re]: én nekem olyan “ez tok jo h mindenki szeret ircezni szvsz” írásom nem is volt, hál’ istennek, néha ökörködésből csak. Meg szerintem nem sokkal lassabb leírni, a “hogy” szót, mint egy “h” betűt.
[re=20881]Levente[/re]: igen, rájöttem. (Bár előtte gondolkodtam, hogy most én vagyok a buta, vagy te írtad el. :D)
ZsuKov
2006. november 25. — 11:02:19
De igen! A diák problémája és a tanár, de inkább mindkettőjük hibája.
tiny
2006. november 25. — 18:01:23
[re=20887]ZsuKov[/re]:Igen, én is ezt akartam írni. Úgy sejtem Mefi is arra gondolt, hogy nem az ő hibája, csak nem azt írta. Ugye milyen szörnyű, hogy nem tudnak az emberek fogalmazni? 😀