A BKV sem kutya, ez tény. De azért a Nógrád Volánt sem kell félteni. A jegy- és bérletárak drágák, ráadásul nem az egész megyében közlekedhetek, csak bizonyos régióiban, ahová az adott bérlet érvényes (például Salgótarjánban), a szolgáltatás színvonala pedig még a BKV-énál is szörnyűbb; a sofőrök bunkók, sokszor nem állnak meg, így nem lehet le- vagy felszállni, a bérletben mindig találnak valami hibát, a jegy árából rendszeresen nem jól adnak vissza (csak öt-tíz forinttal, de az elvek, ugye) a buszok pedig ősrégi szarok, télen hideg van rajtuk, nyáron meg meleg. De legalább csúnyák. Ezzel nem lenne gond, sokkal inkább azzal, hogy míg én a budapesti bérletemmel Budapesten bárhová elutazhatok, addig a salgótarjáni bérletemmel (ami mellesleg nem sokkal olcsóbb) csak Salgótarján területén mozoghatok. A kettő között meg van egy kis
méret- és színvonalbeli szakadék.
Persze, egyik kutya, másik eb. A legjobb ha az ember biciklivel vagy motorral jár, viszont ahhoz hideg van ilyenkor, ergo télen marad a saját kocsi, aminek a fenntartása még drágább, mint a bérlet. Ezek után bátran kijelenthetjük, hogy kis hazánkban az általános közlekedés minősége: szar.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
mcbuddha
2007. január 06. — 18:06:55
Pécsett ennyire nem vészes a helyzet. Igaz, a jegyek, bérletek drágák, de nagyjából a menetrend szerint járnak, az ellenőrök korrektek (és segítenek, ha nem tudod hol kell leszállnod!) stb. Sőt, az általam használt járatok 80%-a “új busz” (alacsonyabban van a cucc, nem kell lépcsőzni a babakocsinak, ép a festés a kapaszkodókon, nyithatók az ablakok). És a régebbi buszokba is beépítették a következő-megálló-nevét-bemondó szerkezetet.
Az, meg vicc, hogy ahonnan én járok be, a távolsági járat 20 perc alatt ér Pécsre, míg bringával 25 perc alatt a sulinál vagyok (belváros közepe).
chateve
2007. január 06. — 20:56:57
Budapesten is vannak bunkó vezetők (villamoson, buszon, mindenhol), ez nem helyhez kötött. Néhány villamos és busz is elég lepukkant (büdös van rajtuk, hangosak, rázkódik és szar a lengéscsillapítása).
Lassus
2007. január 06. — 22:05:58
Ezek után bátran kijelenthetjük, hogy kis hazánkban az általános közlekedés minősége: szar. —> ámen
chateve
2007. január 06. — 22:31:52
[re=23303]Lassus[/re]:Jobb, mint a semmi (mondom én, aki gyalog is 10 perc alatt ott van a sulinál;) ).
Lin3`Lord_
2007. január 07. — 02:08:45
Fúúú
épp imént várom az éccakai 952-t erre jon a busz nézem a sofort, csak nem lassit. Nez a sofor is engem, en is ot, de csak nem lassit, majd lazan atment a buszmegallon… Szoval gyalogolhattam haza 😀
Lassus
2007. január 07. — 02:47:26
[re=23307]chateve[/re]: Ja, mondjuk én sem sokat tömegközlekedem, de ha mégis, akkor osztom mefi véleményét.
th4j`fuN_
2007. január 07. — 13:47:15
mefi: pesten minek veszel berletet? :] busz. villamos, troli, ezeken mind lehet berlet nelkul tolni, egyedul a metro gazos, de ismerek olyat, aki 6 eves kora ota nem vett semmifele iylet es pesti es meg egyszerse buntettek meg :]
nalunk a vasi volan se kutya egyebkent, megnyugtatlak 😀
Maerlyn
2007. január 07. — 15:38:09
[re=23315]Lin3`Lord_[/re]:Igen, éjszakai az rizikó. Szerencsére Borárosról alig fél óra alatt hazaséltálok, ilyen enyhe időben az meg nem gáz.[re=23331]th4j`fuN_[/re]:Úgy kell, nekem sincs 🙂
bikerrr
2007. január 08. — 01:21:01
Nem a tarjáni bérlet a drága, hanem a pesti túl olcsó a szolgáltatáshoz viszonyítva. Most már látszik egy kis változás, ami nektek persze nem jó, de ha kiszámolod, hogy jeggyel havonta elmegy min. 30ezer, addig nehogy már hétezer legyen egy bérlet, sokmilliárdos veszteség mellett…
Vonatozom, az is drága, két főtől a kocsi kifizetődőbb.
suexID
2007. január 08. — 08:05:53
[re=23394]bikerrr[/re]: Ilyen szolgáltatásért cserébe még ezt a pénzt is pofátlanság elkérni. Sőt jelen állapot szerint a BKV szolgáltatásáért pénzt kérni pofátlanság. Azt mondod túl olcsó? Akkor vegyél nekem egy havi bérletet, aztán támogasd vele a BKV Meggazdagodásügyi Alosztályát.