Már megint leszólok pár embert, uff. Most ezen a reggeli órán a Honfoglaló játékot, és azon belül is azt a néhány parasztot szeretném bemutatni Miért kell, egy elvileg értelmiségi helyen ilye üzeneteket olvasgatnom:
[q]tízéves csajok privibe, van msnm meg camom[/q]
És ezt tízszer beküldi közösbe. Kit érdekel, hogy kanos vagy? Itt játszani szeretne az ember, nem imerkedni. Menjél chat.hu-ra, aztán szedj össze valami ribancot magadnak.
Aztán játszottunk külön szobában ismerősökkel. Belépünk, és harmadiknak valami degenerált szutyok lépett be, és kapásból így köszönt:
[q]szevasztok sz.ar kis fas.szopó köcs.ögök[/q]
Ugye a honfoglalón letiltják azt aki káromkodik (erről a program gondoskodik) és ez nem számít káromkodásnak. Így járt, a Honfoglaló kapott egy szép levélkét, benne a képpel.
Az ilyen emberek teszik – többek között – tönkre az internetet. Beköti mindenki, mert ez divatos. Aztán megy, és telespammel valamit, megmutatja, hogy ő milyen ügyes géportálos selejtmaradványt tud készíteni, és még a pofája is nagy.
Amikor anno bekötötték az internetet (az országban elsőként kaptunk Matáv ISDN-t), még az egész villám gyors volt. Kerestem valamit, megtaláltam, akartam egy jót beszélgetni, akkor hajnalig lehetett chatelni, és így tovább. Olyan szép volt az internet, míg nem jött az “ingyennet mindekinet” és hasonló kampányok.
Akinek kéne, sokszor nem tudja kifizetni, aki pedig alig használja, annak meg apuci/anyuci/mókuska/cuncifiúcska kifizeti.
milo
2006. február 11. — 16:32:18
Ezt én is tapasztaltam, játszunk két gyerekkel ,egyszercsak az egyik elkezdi mondani,hogy milyen láma vagyok, és ,hogy úgyis lenyom mind a kettőnket honfoglalóban (persze egy ,,kicsit” csúnyább szavakkal), mondom ,,biztos nagyon okos vagy” kár,hogy kb. 2000 ponttal lemaradt,. Rossz napja volt 😛
milo
2006. február 11. — 17:52:57
jah 😛
érdekes emberek
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Rossz napja, mi? 😀
senki
2007. február 24. — 15:29:34
Hali mi vagyunk a csinibabák ki chat-el velünk?
drakula
2007. október 15. — 11:27:23
ne tessék általánosítani.
Elég sokat játszom honfoglalón, stupidóban, és igy tovább..vannak fura emberek,s vannak kellemesek is akikkel lehet normálisan komunikálni,kortol nemtöl függetlenül,
jómagam 25 is megvan években, s 8 évestöl a 60 évesig megtalálható bármiyen korosztály,ember tipus, s van mikor nem a tizenévesek csinálják a fesztivált, néhány 4.-ik x-en felüli is tud müsort csinálni, de megkell tanulni kezelni öket.
1. nem kell észre venni öket , ott sincs, 2. lehet némitani (általában az arc melletti szájra klikkelve,vagy a levélboritékra honfiban) , vagy beirni válasznak ha kérdezik a kort : mikor,ókor, korom sötét van stb…hamar le lehet öket kezelni, vagy egyszerüen beirod neki hogy ne nyomogassa a ctrl+w gombot mert lassitja a játékot, tuti nyomni fogja, szeretné szenvedjünk. vagy “ha beirod a szöveg mezöbe a nevem és nyomsz rá egy ctrl+w -t kiirja az adataimat ” -szöveggel lehet mellözni az illetöt.
probáld ki, remélem sikerült segitenem, s tudsz a mai net világba tovább boldogulni.
na még egy tipp: beirod a rosszalkodonak, ip cimét megnézed, ki teszed a hackerek oldalára, vagy ip cim alapján ki keresed a telefon számát, s felhivod egyik szülöjét, apukáját hogy verje el büdös kölkét:)
lehet sok sok ravaszságot bele vinni ebbe a nevelgetésbe…ki hogy szeretné..
sok sikert 🙂