Tigáz

Ásóval támadt a Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. munkatársaira egy idős ember Kisvárdán, amikor azok le akarták szerelni a gázóráját, köszönés, és mindenféle azonosítás nélkül, majd gázpisztollyal lőttek az idős emberre, aki mint elmondta, nem hogy tartozik, túlfizetése van. Ez persze elsőre elég hihetetlenül hangzik (ő fizetett túl, és még a gázóráját is le akarják szerelni?!), de én hiszek neki, meg is mondom mért.

Mi is a Tigáztól kapjuk a fantasztikus erővel bíró gázokat, és egyszer előfordult, hogy szüleim a kelleténél több pénzt utaltak egy hónap végén. Jött is a telefon, hogy jaj, ez így nem lesz jó, mire mi mondtuk, hogy hát majd a következő hónapban levonják. Jaj, de hát az nem jó, mert a számítógépes rendszer ilyet nem tud. Tehát majd most azt fogják csinálni, hogy ezt felveszik díjtartozásnak(!), és be kell menni a salgótarjáni Tigáz irodájába, ahol majd ügyesen megtrükközik a rendszert, és visszakapjuk a pénzt. Hát ugye jött a wattafak-életérzés, és közöltük, hogy nehogy már mi rohangáljunk azért, mert ők több pénzt kaptak (ráadásul valami nevetséges öt-hatszáz forintos túlfizetés volt, ha jól emlékszem).

Másnap jöttek is a szerelők, és se szó, se beszéd, át a kapun, be a gázórához, hogy majd ők azt ott leszerelik. Végül persze néhány udvarias szó, néhány udvarias szó megemelt hangszínnel, anyázás, majd a kutya kiengedésével való fenyegetés megtette hatását, de azért hadd ne mondjam, hogy mennyire gáz a dolog: túlfizetsz, és leveszik a gázórád. Ez a Tigáz.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.