Hát mindjárt péntek

Egyébként a »kékmetróval kapcsolatban« (ami majdnem piros volt ugye), jutott eszembe, hogy nem csak a kettes metrón, hanem sehol nem jön be a néni hangja. Tényleg nem a hímsoviniszta disznó beszél belőlem, de egyszerűen zavaró, ez az erőltetett, mosolygós, legyél vidám mert békávézhatsz stílus, arról nem is beszélve, hogy gyakorlati problémái is vannak: például nem érteni. Próbáld csak ki, hogy a hetes buszon mennyit értesz, amikor a busz befarol a Ferenciek terére például. Tehát a konzekvencia az, hogy a bácsinak sokkal jobb a hangja, sokkal jobb lenne a bácsi. Kéretik az összes beszélő buszra a bácsit beszéltetni. Mert én szeretem az erőltejes hangot, ami figyelmeztet, hogy Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!, és közben egy inside joke-ként küldi, hogy velkam tu dö ríl vörld, nem pedig a rózsaszínszitis néni hangja.

Jaj, apropó mátriksz: osztály-, csoport-, évfolyamtársam, ahogy tetszik, vett M&M’s-et. A számtudomány izgalmas előadása közben olyan arccal fordult felénk, mint ha felfedezte volna a hétmagos processzort, és kinyújtotta a két kezét. Ugye nem kell mesélnem, hogy milyen színű két darab drazsé volt a kezében, és hogy mennyire röhögtem. Ezt az amúgy sem izgalmas bejegyzést ennél egy fokkal jobban sikerült megírni, de valahogyan eltüntettem.