Magyar televíziózás, lol? Hát lol. Mit kaphat az átlagos magyar, aki tévét akar nézni? Hát kaphat Jóbant meg Rosszbant, kaphat Barátok Köztöt, meg hasonló csúcskategóriás vackokat. Vagy a néha-néha lévő új próbálkozásokat, egy-két igényes, és jó pár igénytelen műsort.
A Nagy Fogyás? Ez most komoly? Beraknak hat dagadt embert, jól megizzasztják őket, közben meg Géza, a turbódagi ül a tévé előtt, a recsegő fotelon (mely bármelyik pillanatban összeroskadhat a szerény kétszáz kilója alatt), és tömi magába a csirkeszárnyakat, miközben röhög, hogy höhö, milyen kövér csávó van a tévében. És itt is Norbi. Oké, én elhiszem hogy egy isten, de már unalmas. Nagyon.
Sofőrök? Oké, az ötlet jónak indult, hiszen tényleg rengetegen vannak, akik gázul vezetnek (én sem vagyok egy Schumacher, na), de most komolyan, akkora paraszt hogy lehet valaki, hogy elüt egy birkát? Meg egyáltalán ezt a Majkás vonallal nem kéne már nagyon izmozni, mert gáz.
És most nem azért, hogy Bezzeg Amerika!
, de bezzeg Amerika: nézd meg mennyivel igényesebb csatornák, filmek, sorozatok, műsorok, hírműsorok, hírcsatornák vannak. Százszor. És az a baj, hogy ha Magyarországon egy bizonyos előadóréteg megszűnik (olyanokra gondolok, hogy Koltai Róbert, Kern András és társaik), akkor egyszerűen megszűnik az a cseppnyi igényesség is, ami még van. (Ezért is akarok mostanában nagyon sokat színházba járni.)
Szóval az van, hogy a magyar tévézés kezd nagyon csúnya irányba menni. És nem kell azzal jönni, hogy nem kell tévét nézni
, mert bizony nagyon sok embernek nincs más szórakozása. És nem mindegy, hogy legalább a tévében értelmes dolgokat lát-hall, vagy ott is csak butítják az egyébként sem feltétlenül géniuszi elméjét.
eF`k3_
2007. október 22. — 19:41:33
ott a zinerten, nezzel kulfoldi dolgokat. vagy toltsd le, nem muszaj leragadni.
Mefi
2007. október 22. — 19:49:07
[re=37550]eF`k3_[/re]: de most ofkorsz, hogy nem magamra gondolok, mert én megoldom máshogy, de ez azért nem így megy, hogy hát töltsed le. Ennek úgy kéne mennie, hogy a tévére nem úgy gondolom az ember, hogy pfúj.
Cenzi
2007. október 22. — 19:53:50
de tényleg fpúj. Az a gond, hogy van igényes műsor, tartalom, csak nem nálunk. Ha meg itthon szeretném nézni, akkor meg havonta fizethetnék érte 10-15e Ftot, de abban már HDTV adás is van. Norbi fogyóshowja meg már tiszta BigBrother, hogy ki mikor és kivel szexelt. Milyen ez már?
Cenzi
2007. október 22. — 19:58:38
Mellesleg a mai esti magyar tvken a főműsor tippem a Breaking News lesz. Már a tv2őn a híradó is arról szólt, hogy Bárdos András kb olyan jelleggel tette fel a kérdéseket, mintha csak a “Ugye lesz ma este tömegverekedés?” kérdést tette volna fel.
Vale
2007. október 22. — 20:25:54
nem kell ahhoz tizenkét órát repülni amerikába hogy normális tévéműsort láthass, megvan az tőlünk nyugatra mindenhol (németo., fr.o., anglia, ezeket láttam). amúgy pedig lehet, hogy én gondolom rosszul, de mintha a tévék azt adnák, amire igény van. és ez így sak szomorúbb.
Lin3Lord
2007. október 22. — 20:33:42
igen amire igény van. a sok füstölt húst nézni a tévébe délután, ahogy verekednek egy kibeszélő talksóban. hát köszönöm mónika és balázs.
Haszprus
2007. október 22. — 20:33:58
ha nem is azt mondom hogy erre van igény, de ha a tisztelt polgárnak ez megfelel, akkor a tévé azt adja ami megfelel és a legolcsóbban kijön. úgymint fos sorozatok, ezer éves filmek, stb.
lymmz
2007. október 22. — 20:42:12
karhogy nemadnak surun szokeandras filmeket
EmceeMike
2007. október 22. — 21:03:08
Addig amíg van vevő az ilyen kategóriájú műsorokra,addig újabb és újabb mónikasó,nagyfogyás és hasonló műsorok lesznek. Én ezért nézek csak híradót,meg max egy-két sorozatot (Prison Break,Szökés stb.) Tv-be,vagy esetleg sportot.
Zoed
2007. október 22. — 21:20:54
Azért azt is hozzátenném, hogy kint sokkal nagyobb az anyagi keret mint itthon, meg ugye a piac is. Mindenesetre, kevés pénzből is lehetne jó műsorokat csinálni. Csak többet kéne agyalni.
A másik meg az, hogy itthon nem az értelmiség nézi a fenti műsorokat, mefi barátom… nézz mtv-t, dunát ha igényes dolgokat akarsz. Vagy töltsd le a műsorokat. Amúgy is ezt teszed 😀
pitbull
2007. október 22. — 21:49:49
egy időben mindenhol a bigbrother ment. Angliában épp véget ért a brit, már kezdték nyomni az amerikait és indult az ausztrál beharangozója is. Később a survival lett sláger mindenhol, és a dagadt emberek izzadása most a legújabb világméretű őrület. Hónaljnorbi sportszerűen azt mondta, náluk a lovak esznek zabot (mivel a fedezőmén arcú vetélytárs azt preferálja), de akkor ő miből csinál műzlit reggelire???
Külföldön meg azért van több jó csatorna, mert a nagy számok törvénye érvényesül. Több csatornából nagyobb eséllyel találsz a angulatodnak megfelelőt, mint a hazai választékból. Persze gyerekkoromban mtv1 volt, mtv2 csak délután 2-től. Hétfőnként pedig egyáltalán nem volt adás. Mégis jó volt. Még nézhető műsorok is voltak.
pitbull
2007. október 22. — 21:51:21
Ja, ma este m2-n Palya Bea-riport lesz, holnap dél körül ismétlik. Sose hallgattam hasonló zenét, de ez a nő isten! Szerintem a hangjával teremteni is tud!!
Haszprus
2007. október 22. — 22:10:55
[re=37562]pitbull[/re]: hát ugye mihez képest 🙂
Mefi
2007. október 23. — 10:42:17
[re=37552]Cenzi[/re]:[re=37554]Vale[/re]: jaj, emlékszem az olaszok panaszkodnak, hogy drága náluk a kábeltévé. Hát lol az is. A kábeltévé ott úgy néz ki, hogy műholdas. Havi 50€-ért kapod szinte az összes csatornát (annyiból asszem úgy van, hogy vagy a sport vagy a rajzfilm csomag marad ki); van náluk többféle FOX, Comedy Central, CBS és hasonlók, mind szinkronizálva. Durván ötszáz csatorna van, abból mindegyik olasz, és a nyelv állítható, feliratozható stb. Pluszban havi 30€-ért megkapod az öt HD-s csatornát (a NG, Sky Sport, Sky Life, Sky Cinema, meg valami Next). De szar nekik. Itthon meg havi tíz-tizenötezer a teljes csomag, és egy kalap szart nem ér, a fele nincs se feliratozva, se szinkronizálva, estébé.
[re=37556]Haszprus[/re]: az a baj, hogy a nézők 60%-ának tényleg mindegy. Ha igényes Heroes megy este, azt nézik, ha Irigy Hónaljmirigy, akkor azt. Emlékszem még anno a szilvesztert azért vártma, mert fantasztikus műsorok voltak a tévében (kabarék többek között), manapság ez nem így megy.
[re=37559]EmceeMike[/re]: sportot nem nézek, de ahogy tudom, ott meg a kommentárokkal van a gond. 🙂
[re=37561]Zoed[/re]: példa: Tűzvonalban. Nem tudom milyen költségvetésű, de ritka jó próbálkozás.
[re=37562]pitbull[/re]: igen, az m1 néha még most is aláz, az a helyzet. A Big Broderhez: Olaszországban most fejezték be a tizen-akárhanyadikat, és sikeres is ráadásul.
v150r
2007. október 23. — 10:56:05
sztem inkább az a baj, h rendszerint a normális műsorokat/filmeket késő este vetítik.
a tűzvonalban meg sztem egy unalmas, rakás szar konkrétan.
Mefi
2007. október 23. — 11:00:37
[re=37574]v150r[/re]: tény, hogy nem izgalmas, de ha megnézed a 24 első évadját, az se sokkal izgalmasabb. 🙂 (Zsukov meg fog ölni.)
krys
2007. október 23. — 11:06:03
Én ezért nézek Discovery-t meg NatGeo-t 🙂 Magasról teszek a magyar kereskedelmi tévékre, hát még az államira.
ZsuKov
2007. október 23. — 11:07:53
Koltai meg az igényesség LOLBAZMEG, ugyanazzal a szarral jön 40 éve. Az illetékeselvtárs már újonnan is gyenge volt. Koltaitól semmit nem tudsz mondani, ami megüt egy szintet. Egyszerűen szar.
A Kernnek voltak értékelhető dolgai, ő más tészta.
Mefi
2007. október 23. — 11:18:40
[re=37579]ZsuKov[/re]: na, azért Koltai mint színész aláz. De nekem jobban tetszik bármelyik alsókategóriás előadása, mint mondjuk az IHM műsorai.
ZsuKov
2007. október 23. — 11:51:10
A Koltai mint színész? O-M-G 😀
Mefi
2007. október 23. — 11:59:54
[re=37585]ZsuKov[/re]: vedd már észre Zsukikám, hogy nem mindenkinek van olyan ízlése, mint neked.
tiny
2007. október 23. — 13:12:19
[re=37579]ZsuKov[/re]:Egyíetértek, Koltai szar.
[re=37581]Mefi[/re]: Ezzel is egyet kell értsek, de azért hozzá kell tenni, hogy Koltainak nagyobb a gyakorlata a dolgokban, az IHM pedig amatőr gárda. Addig volt az is jó, amíg nem tv volt tvműsor.
Amúgy így az egészhez hozzászólva, nem tudom, hogy az USA-ban milyen igényességet találsz. Jerry Springer show? Ezerszer durvább, és szarabb, mint az itteni Mónika só. Akkor nézzük csak, jah igen: Pankráció. Egy csomó amcsi odavan érte, pedig akkora szarul megrendezett gyökérség, hogy hú.
Szilveszteri műsor régen is szar volt. A SAS-kabaré pl. sztem fos. A szilveszteri, karácsonyi, stb. műsorok mindig szarok, ismétlik a filmeket, amiket 3-szor már tuti láttál, nem adják a szokott sorozatodat, ami megint érvágás …
moikboy
2007. október 23. — 13:25:55
Koltai Róbert = friss, pajkosan gőzölgő kula a bíbor naplementében