Ez igazából egy hosszabbra sikeredett válaszkomment lett volna »moikboy kommentjére«, de kíváncsi vagyok mások véleményére ezügyben, úgyhogy bejegyzéssé konvertálom. A téma pedig egyszerű: aki sorozatot néz, az buzi-e?
Szerintem a sorozat nem más, mint egy film, több részből, hosszabb – ezáltal sok esetben izgalmasabb, lebilincselőbb – sztorivonallal. Rengeteg olyan történet van, amiket nem filmben kellett volna megoldani, például vegyük az agyonhájpolt Harry Potter filmeket. Sokkal jobban elfért volna teszem azt egy hétévados sorozatban, nem kellett volna lényeges dolgokat levágni, és így tovább. Csak miért nem csinálták így meg? Mert sokkal kevesebb a haszon belőle. Azért. Mert vannak olyan emberek, akiknek a sorozat szóra valami Eszemeralda kaliberű dolog jut eszükbe, nem pedig egy igényes történet, igényes kialakítással, igényes technikával és így tovább. Ez is bizonyítja, hogy a sorozat és a film is ugyanúgy a pénzszerzésre hajt (mint minden más manapság). Míg a sorozatok értelemszerűen a bennük és szüneteik között bemutatott reklámokkal, addig a filmek triplán, hiszen rendszeresen látunk a filmben reklámot, látunk előtte, közben és utána reklámot, valamint ha moziban nézzük, még fizetünk is érte, hogy negyedórányi késéssel megnézzünk jó pár reklámot, és persze a filmet.
Soha nem értettem, hogy mért kell azt mondani valakire, aki sorozato(ka)t néz, hogy beteg. Más megnéz naponta egy (vagy több filmet), én megnézek naponta pár sorozatrészt, ennyi az egész. És az ilyen nagyon fanatikus sorozat-ellenzőknek szerintem meg kéne mutatni egy az érdeklődési körüket kielégítő, igényesen kivitelezett alkotást, hogy ezek után mit gondolnak a sorozatokról. Mert persze itt is vannak nagyon jó darabok, és förtelmesen rosszak is.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
maniakus
2007. október 28. — 10:07:35
a sorozatok jók. a filmeknél is vannak elképesztően szarok, de azt levetítik a mozikban/tévében, a sorozatoknál ez nem fordul elő, mert pilot után cancel, aztán szia, ha igazán szar.
egyébként pl. egy house, egy weeds, egy dh mióta szar.
meg úgy egyáltalán, nem összehasonlítható, mondhatni nem ugyanaz a műfaj. hogy filmezzek is.
Mefi
2007. október 28. — 10:09:01
[re=37834]maniakus[/re]: vagy például egy Heroes, ami olyan oldalról fogta meg ezt a szuperképességes izét, amilyen oldalról még senkinek nem sikerült. Vagy pl. egy Prison Break, ami filmben meg sem oldható.
v1rush
2007. október 28. — 10:33:27
[re=37835]Mefi[/re]: rengeteg börtönös vagy szuperhősös film készült már, mégis ez a két sorozat szinte az összes ilyen kategóriájú filmet alázza. 🙂
moikboy
2007. október 28. — 10:43:17
Barátom, nem egy dologról beszélünk. Én nem a – sztori szempontjából – huszadrangú, hollywoodi, agyoncgzett filmekről beszélek (pl. transformers stb.), hanem a valóban értékes, ugyanakkor minimális költségből összehozott és levetített filmekről.
Egyébként meg statisztikalilag sem volt fair feltenni itt a kérdést, hiszen mindketten tudjuk, hogy a blogod minden olvasója (kivéve jomagam), sorozatfüggő. Szoval, igazából felesleges volt megírni ezt az önigazolás-posztot…
Matthew
2007. október 28. — 11:45:50
Én simán bevallom, hogy sorozat buzi-e vagyok. Tökéletesen egyetértek veled mefi!
pitbull
2007. október 28. — 11:59:37
[re=37838]moikboy[/re]:mutass légyszi’ egy alacsony költségvetésű holywoodi filmet, amit mondjuk az európai mozik is vetítettek.
Egyébként tök jó, hogy van már South park és The Simpsons is mozifilmben, de szerintem a klasszikus nagy poénok a sorozatban vannak.
AntiPopulista
2007. október 28. — 11:59:50
Igazság szerint – szerintem – az új sorozatok kicsit… Halottak, sablonosak… Talán szárazak, és gyakran útközben találják ki az írók, mik is zajlanak a háttérben. Ez azért gond, mert ha mondjuk tényleg pénzre hajtanak, elkezdik bonyolítani a dolgokat, a végén az embereknek elegük lesz, nézettség alacsony lesz, a csatorna finnyog, a sorozat megszűnik, s befejezetlen lesz. Én, a sorozatok közül, a régebbieket kedvelem… Tegyük fel: Csillagkapuból (ami szerintem a hetedik évadnál eléggé zombiszerűvé vált) az első pár évad, vagy, ami számomra etalon, s szerintem, aki sorozatkészítésbe kezd, a Babylon 5 készítőitől kellene mintát venni… Az egy olyan sorozat, ami nem túl hosszú (5 évad), van eleje, közepe, vége, tökéletesen kidolgozott “világ”, fajok, személyek. És – ami a legfontosabb- egy évad kb. annyiba került, mint egy Star Trek epizód (s csak nézzük meg az újabb Star Trek sorozatokat…).
A sorozat abból a szempontból jó, s csak akkor igazán jó, szerintem, ha előre megvan a történet… Tehát voltaképp egy x (B5 esetében 104) részre szabdalt film.
Filmekben – általában – nem nagyon lehet megfelelően kidolgozni egy komolyabb történetet, kivéve, ha mindössze 1-2 dologról, s pár szereplőről szól, sorozatban nagyon le lehet menni apróságokig, akár 1-2 részt szentelni a szereplőknek, így jobban megismerjük őket (főleg, ha van mondjuk 10).
Én úgy hiszem, hogy a film általában valamiből egy szeletet ad át Neked, vagy egy pár problémára világít rá, de akkor azt elég erőteljesen teszi, míg egy sorozat segítségével több mindenre lehet koncentrálni, sokkal több mindent lehet bemutatni. Előbbinél az a probléma, hogy van, mikor túl tömör lesz az, amit le akarnak tuszkolni torkodon, emészthetetlen, az utóbbinál meg már elmegy az étvágyad, mire jön a fő fogás…
Nem hinném, hogy egyik rosszabb, mint a másik, bár manapság, sorozatoknál, azt vettem észre, gyakran nagyon a nézők valagát akarják lefetyelni, filmeknél pedig az effektekre koncentrálni. Filmből, sorozatból meg kell találni a nem agyonsztárolt, túlzottan nézőbarátokat, mert amik általában rettentően közönségbarátok, azok nem túl jók. Olyanok, mint a bestseller könyvek…
ZsuKov
2007. október 28. — 12:28:49
[re=37844]pitbull[/re]: Jim Jarmusch: Törvénytől sújtva és a Szellemkutya szintén tőle 😀
Mefi
2007. október 28. — 12:47:47
[re=37838]moikboy[/re]: nem önigazolás ez, mint írtam, kíváncsi vagyok mások véleményére is.
Vale
2007. október 28. — 12:58:04
a harry potter sorozatot én is hiányoltam, főleg hogy láttam belőle valahol rajzfilmes concept artokat
[re=37838]moikboy[/re]: én nem vagyok sorozatfüggő – szerintem. két sorozatot nézek csak, (az is rajzfilm (anime), úgyhogy nagyon nem ide vágna azzal jönni) és szerintem az nem függőség. viszont te sem tagadhatod, hogy mint mindenből, a filmekből és sorozatokból is van jó és rossz is, mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. aztán meg, ott a hiba (még a bejegyzésben hivatkozott kommentedben), hogy szükségszerűnek veszed, hogy ami népszerű, az azonnal szar is. ugyan miért?
[re=37845]AntiPopulista[/re]: “Igazság szerint – szerintem” =) ez aranyos
Jhonny
2007. október 28. — 13:02:08
Szerintem ez ma már egyfajta divat és te azért nézel ennyi sorozatot, hogy megfelelj ennek, mert azt senki se próbálja elhitetni velem, hogy 23 egymástól ennyire eltérő sorozat érdekel. 🙂
Mefi
2007. október 28. — 13:16:44
[re=37853]Jhonny[/re]: én 18 sorozatot nézek. Eltérő, igen, sok mindenre nyitott vagyok. 🙂
moikboy
2007. október 28. — 13:21:57
[re=37845]AntiPopulista[/re]: igen-igen, én ezt úgy hívom, hogy on-the-fly sorozatgyártás. Mármint, amikor nincs kész előre a történet, és egyre silányabb lesz, a végiggondolatlan koncepció miatt.
[re=37844]pitbull[/re]: zsukov barátom által említett rendezőtől a kávé és cigaretta nagy kedvencem, de hogy az újabbak közül említsek: Külvárosi rockerek.
ZsuKov
2007. október 28. — 13:42:16
jujbazmeg és kihagytam a kávé és cigarettát, vájjátok ki a szememet, more :DD
moikboy
2007. október 28. — 13:53:22
[re=37853]Jhonny[/re]: ez mekkora 😀 és, hogy mennyire kurvára igazad van: emlékezzetek vissza mefi webkettes korszakára 😀 mindig az aktuális hype. azóta a “webkettő” kategória is szerényen át lett nevezve “web”-re…
kösz jhonny, bigup!
Mefi
2007. október 28. — 13:55:43
[re=37861]moikboy[/re]: mondjuk az más kérdés, hogy akkortájt naponta három jópofa dolog jelent meg, most meg háromnaponta egy. Ki is akar itt önigazolni? ;]
ZsuKov
2007. október 28. — 14:00:49
szerintem meg filmbuzinak lenni jó dolog,
de a sorozataddiktság néha biza mocsok,
mert magába szippant, ha nem vigyázol
mint egy centrifugagép, aztán ráfázol,
yo peace niggaz!
(nem)
moikboy
2007. október 28. — 14:06:33
[re=37862]Mefi[/re]: az önigazolás már nem téma. inkább az, hogy ki akarja magát kimagyarázni, all my brothers & sisters? ;]
maniakus
2007. október 28. — 14:10:58
[re=37864]moikboy[/re]:brothers & sisters az egy sorozat 🙂
na, viccet félretéve. aki sorozatbuzi, attól függetlenül még nézhet filmet, ezen felesleges vitatkozni.
greg
2007. október 28. — 14:30:20
flémpower^^_
Mefi
2007. október 28. — 14:30:38
[re=37864]moikboy[/re]: én semmit nem akarok kimagyarázni, ellenben te mindenáron meg akarsz győzni, hogy sorozatot nézni lúzer dolog. So what? 🙂
moikboy
2007. október 28. — 14:39:13
[re=37865]maniakus[/re]: “all my brothers and sisters” -> a clockwork orange-ban kezdi/fejezibe így a mondatait a főhős.
ZsuKov
2007. október 28. — 14:56:24
“…and doing the ye’ olde in and out thing with this devotschka..” 😀 😀
Cenzi
2007. október 28. — 15:52:59
Véleményem szerint, ha sorozatot nézel, az kb. olyan, mintha könyvet olvasnál, nem lehet sorozatbuzinak nevezni ezért, hiszen vannak nagyon színvonalas sorozatok is, ugyan úgy, mint könyvekben.
Zsoc
2007. október 28. — 16:17:04
[re=37845]AntiPopulista[/re]: Ez így van, Straczinsky és Netter nagyon jól összehozták a Babylon 5-t, bár aztán enyhén köhögősre sikerültek az utóhatások, gondoljunk csak a Crusade-re…
Sorozatokat nézni pedig jó. Ha nem is vagyok függő, szívesebben megnézek kedd este pihenőként egy Prison Breaket, vagy B5 epizódott pihenésként, mintsem hogy az esti színvonalas adásokon műveljem magam. 🙂
Andrei
2007. október 28. — 16:58:55
[re=37838]moikboy[/re]: Szerintem én sem vagyok sorozatfüggő. Szerintem meg aki sorozatokat néz az már csak a változatosság miatt is inkább megnéz egy filmet, mint a néha tévéző kolléga. Nekem spec TV-m sincs vagy 3 éve. Nem is nagyon van igényem vizuális visszavonulásra néhány faut amis-al (hamis barát).
Haszprus
2007. október 28. — 17:47:15
Na, szigorúan szerintem…
Könnyű rájönni: az átlagfilm igényesebb az átlagsorozatnál, egyszerűen azért mert az előbbinél évek telnek el az ötlet kipattanásától a vászonra kerülésig, maga a forgatás is hónapokig tart (addig bekerülhet egy csomó ötlet), az utóbbinál meg naponta leforgatnak akár több részt is, néha improvizációval. Nyilvánvalóan nem lehet egy kategória a kidolgozottságuk. (És most semmiképpen nem az eleve tv-re forgatott filmekről beszélek, olyat nem is nézek.)
Az ember kiválaszthat 1-2 sorozatot ami tényleg megfogja, vagy amit muszáj néznie a napi kajálás közben, de egyszerre nézni 20-at arra én speciál nem látok más magyarázatot mint hogy alacsonyan van az ingerküszöb.
Mert még egy szar filmet megnézni, hát ugye oké, egyszer megnézed, előre nem tudhatod hogy milyen, aztán a végén konstatálod hogy ez kidobott két óra volt. De szar sorozatokat egyfolytában, részről részre, újra meg újra?
Mefi
2007. október 28. — 18:03:11
[re=37875]Haszprus[/re]: azért a naponta több rész kicsit erős. 🙂 Szar sorozat meg általában nincs, mert megnézel két részt, tetszik, tovább nézed, nem tetszik, befejezed. És általában – mint ahogyan maniakus is mondta – a szar sorozatok előbb-utóbb cancelt kapnak.
Haszprus
2007. október 28. — 18:11:02
[re=37876]Mefi[/re]: tuti? barátok közt, jóban rosszban, szeress most? 🙂 pedig a magyar piac nem nagy…
human
2007. október 28. — 21:03:17
jó, de ezt úgy beszélitek mefivel, hogy neki még a pálmák árnyékában meg a prison break a csúcs. 🙂 ezt most nem oltásképp írtam, csak az igazi jó sorozatokat még tényleg nem nézi (nézed) valszeg.
Pl aki szerint a Wire-t el lehetne mesélni filmben, az egyértelműen szívott valami erős anyagot. Emellett nyugodtan lehet nézni Station Agent-et meg a többi fasza indie filmet.
Mefi
2007. október 28. — 21:19:38
[re=37877]Haszprus[/re]: de mi most sorozatokról beszélünk, nem magyar szarokról. 😀
[re=37889]human[/re]: Az Alias is ilyen elmesélni lehetetlen kategória, de furcsa módon a húzzuk-vonjuk össze-vissza dolgot sem érezni annyira. A csúcs meg valahol House és Dexter környékén jár szerintem, de egyik sem ugyanaz a műfaj ugye. 🙂 Itt van még miket nézek egyébként: http://mefi.be/oldal/sorozat
axaard
2007. október 28. — 21:45:57
[re=37877]Haszprus[/re]:Talán épp a magyar piac mérete miatt vannak ilyen minőségi szinten a magyar sorozatok…
moikboy
2007. október 28. — 21:49:16
[re=37894]axaard[/re]: hiddel, külföldön is csak azért vannak igényesebb műsorok, mert a lakosság összetétele arányaiban értendő. Barátok közt helyett hadd említsem a Dallast.
Haszprus
2007. október 28. — 22:06:04
[re=37895]moikboy[/re]: dallas rulz 🙂
Mefi
2007. október 29. — 06:18:43
[re=37895]moikboy[/re]: jó a Dallas lehet manapság nevetséges, de azért anno jó sokan nézték szerintem. Meg ez olyan dolog, hogy a húszéves filmet – hiába klasszikus – kiröhögi az ember a technikája miatt. De azért értelemszerűen nem Dallasra gondolok, hanem az igényesebbik sorozatokra, jópár lett említve. De mondom, nézz meg valami neked valót (House pl.) és utána mondj véleményt.
Haszprus
2007. október 29. — 07:05:28
[re=37906]Mefi[/re]: a dallas örök!
moikboy
2007. október 29. — 10:01:21
[re=37906]Mefi[/re]: láttam már doktor házat, de nem tetszett pusztán a koncepció miatt sem. Minden részben volt valami nagy orvosi rejtély, aztán bebicegett doktor house, elmondott néhány fekete viccet, néha konfliktusba keveredett a lojális, strict kollégákkal aztán végül persze megoldódtak a bonyodalmak, esetleg valami minimális szájbarágós erkölcsi tanulsággal a végén. Ebből 2-3 rész még elmegy, de többre nem tudtam rászánni magam.
Mefi
2007. október 29. — 12:50:04
[re=37912]moikboy[/re]: akkor Heroes, az egyrészt máshogy nyúl hozzá kicsit a szuperképességes témához, másrészt eléggé igényesen van kivitelezve. Bár nem igazán tudom, mi elégíti ki az érdeklődési köröd (ufók, szuperképesség, kacagás). Ha pl. kacagás, akkor How I Met Your Mother. Ha az nem röhögtet meg, akkor felejtő neked a sorozatnézés. 😀
steindani
2007. november 02. — 20:20:05
Én mostanság kezdek elgondolkozni azon, hogy áttérek a sorozatnézős életmódra, ugyanis:
Azt nézek meg, amit akarok,
Akkor nézem meg, amikor akarom,
Akkor állítom meg, amikor akarom,
És még törödöm is magammal azokon a napokon.
Ja, és több részt meg tudok nézni, mivel nincs reklám.