Ma pedig Balázs elvtárssal voltunk plázacicásat játszani, kiröhögtünk pár lúzert (tudjuk, mi is azok vagyunk, leülhetsz), ittunk jegeskávét, valamint csurgattuk a nyálunkat különböző műszaki cikkekre (többek között egy óriási gyönyörűszínű HDTV-re, és egy cuki Almás MoziKépernyőre. Valamint az ElectroWorldben az egyik Acer laptopon található Windows Vista jelszava geci volt, így konkrétan. Meg láttuk Etelka néni hárdkór módon védett fél lóerővel rendelkező bevásárlókosarát, de nem mertünk belenyúlni, nehogy me’harapjon vagy félkilo’ teszkós csirkefarhát. Telefonos kép következik (azon gondolkodtam, hogy annyit fotózok telefonnal, lehet be kéne szerválni valami cuki kis jókamerás Sanyit, de egyelőre nem akarom lecserélni a »w300i« csodamobilt):
Aki megfejti a kép poénját, az kap egy csokitojást. Vagy egy adag »almás fagyit«, ha nem romlott még meg a mai kétórás áramszünet során.
A számítástudományból írt zárthelyi pedig ritkaszar lesz, és emiatt morci vagyok, pláne, hogy nem keveset készültem rá. Blő.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
steindani
2007. november 20. — 18:44:57
És erre a jelszóra ti hogy jöttetek rá?
ZsuKov
2007. november 20. — 18:45:01
csokikát osztogatsz, mint keppi? cukrosbácsi (“valaki mondja már meg, hogy milyen motor fut keppi blogja alatt, kap csokikát, de tényleg”) :D:D
Mefi
2007. november 20. — 18:46:13
[re=39138]ZsuKov[/re]: én már mióta osztogatom a virtuális csokikat; karaj még meg is jegyezte, hogy neki már virtuálcsoki-akkontja lehetne. 😀
ZsuKov
2007. november 20. — 18:47:08
virtuálcsoki akkont lolbazmeg ilyen kell, ez lenne a blogoszféra pénzneme, aztan lennenek helyek, ahol bevaltjak 😀
moikboy
2007. november 20. — 18:48:34
Az a poén BAZMEG hogy simán le lehet huzni felfelé a CUMÓT a GEDVÁRÓ’
és akkor az már nem fogja oda a villanypóznához.
Mefi
2007. november 20. — 18:54:28
[re=39140]ZsuKov[/re]: http://mefi.be/szimat/mit/csoki/
[re=39141]moikboy[/re]: mikor jössz fagyizni, te állat? 🙂
dani
2007. november 20. — 18:55:03
moikboy: most sem fogja oda semmi. 🙂
maat
2007. november 20. — 19:43:49
Néni, lakatolóművész tetszik lenni? Kell rá criticalmass.hu/lakat reklám 🙂
adriankoooo
2007. november 20. — 21:03:22
Holnap nem tudok bemenni a sztrajk miatt, miert nem sztrajkolnak inkabb ejjel.
Balázs
2007. november 20. — 21:15:14
[re=39137]steindani[/re]: hát kipróbáltam pár általános jelszót, úgy tizedjére már csak a fentebb írod obszcén kifejezés jutott az eszembe, és be is jött. ((-:
Mefi
2007. november 20. — 23:02:28
[re=39158]Balázs[/re]: meg a második gól. 😀
Balázs
2007. november 20. — 23:07:43
[re=39171]Mefi[/re]: pontosabban minden második gól. ((-:
Mefi
2007. november 21. — 11:35:41
[re=39176]Balázs[/re]: igen, az. :>
Dorka
2007. november 21. — 17:59:14
És velem mikor fogsz találkozni ?