Kedves hatodik kerületben autózók!
Szeretném tőletek megkérdezni, finoman, káromkodásokat mellőzve, hogy mi a jó büdös tetves-retkes kurva anyátokért kell heten egyszerre dudálni, amikor valaki éppen nem tud beparkolni? Mi a GECIÉRT nem vagytok képesek várni három szakadt másodpercet, és nem felbaszni egymás, a parkolással szerencsétlenkedő júzer, de legfőképpen az Mefi agyát? Olyan kurvára nagy kérés lenne, hogy ezt mondjuk este tizenegy és déli tizenkét óra között mellőzzétek? Vagy arra nem gondoltok, hogy esetleg mást, aki a lakásban ül, kurvára zavar? Valamint szeretném megkérni azt a faszparaszt milliomos gyökeret, aki a harmincmillás béemvéjével folyton rááll a zebrára, úgy keresztbe, jól, hogy még véletlen se lássak semerre, na szóval őt, hogy szüntesse be ezt a tevékenységét, vagy egyszer úgy szélvédőn köpöm, hogy kétkiló ultra nem szedi le onnan.
Üdvözlettel;
Mefi
Megpróbáltam úgy, hogy nem káromkodok, sajnos nem ment. Ejj.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
ZsoltP
2007. december 06. — 12:44:30
Zsolnai Hédi : Én mindig Pestről álmodom
Én mindig Pestről álmodom,
Nekem csak ő a Párizsom.
A Nagykörút a Grand Boulevard,
Az Oktogon a Place Pigalle.
Igaz, hogy nincs Eiffel-torony,
Szeretlek mégis Pest nagyon.
És az sem okozhat nagy zavart,
Hogy kéklő Dunánk nem Szajna-part.
Én mindig Pestről álmodom,
Nekem csak ő a Párizsom,
S ha szél susog a pesti fák alól,
Yves Montand szebben nem dalol.
Mademoiselle de Paris
Önnek szól az üzenet:
A pesti nő az nem grisette,
De szebb, mint ezer midinette!
Én mindig Pestről álmodom,…
…Yves Montand szebben,
Yves Montand jobban nem dalol.
ZsoltP
2007. december 06. — 12:45:43
Bocs, de nekem mindig ez a dal jut az eszembe, miközben tekerek a belvárosban 🙂
Andrei
2007. december 06. — 13:29:23
Mefikém le kell, hogy lombozzalak. Az ilyen emberek nem olvasnak blogot. Túl egoisták ahhoz, hogy más érdekelje őket.
Mainframe
2007. december 06. — 14:51:48
Dudálásra nincs orvosság (Barátnőm lakása mellett meg motorosbolt van. Mondjam hogy ott az utcában milyen hang van állandóan…?), de a zebrán keresztbeparkolásra akár fejből is 10-15 féle. Van matricád, kulcsod, nyálad (ahogy mondtad), sáros cipőd, alkoholosfilced miegyéb. Kreatívan. Mert az ilyen úgysem tanul, akkor legalább bűnhődjön. Az ilyen parasztokra csak ilyen paraszt szinten lehet hatni, sajnos. 🙁
RaszP.
2007. december 06. — 15:37:56
kétlem, hogy összeszarná magát, ha valaki leköpné a szélvédőjét. ha már keménykedünk, akkor rendesen: karcold bele a bmw-be, hogy “ne parkolj a zebrára, köcsög”.
Balázs
2007. december 06. — 16:53:25
Szerintem kössük rá a gyereküket az autójukra, utánfutóként, és tegyünk bele a kocsijukba egy sebességérzékelős bombát is: ha lelassul 40 alá, akkor bumm.
Levee
2007. december 06. — 17:32:46
Üdvözöljük Budapesten!
Andrei
2007. december 06. — 17:36:56
Erre amúgy van egy jó megoldásom. A mi időnkben vizüveggel öntöttük ki a parasztok ajtajain a réseket. Egyszerűen a nedvesség hatására megkötő üvegkemény és átlátszó ragasztóról van szó. Ha nyitja az ajtót, akkor pápá fényezés, szigetelő gumik, stb. Esetleg ezt a cuccot lehet kulcslyukba is, de ma már mindenkinek pittyegős a zárja. Esetleg még 500/liter áron kromofágot venni és ….
Mefi
2007. december 06. — 19:54:47
Mondjuk ezt én nem általánosítanám Budapestre; otthon is voltak hasonló parasztok (dudálás, reggeli almaárulás, hasonlók). És én ettől függetlenül is imádom a belvárost, de [re=40056]RaszP.[/re]: és [re=40059]Balázs[/re]: ötletével egyetértek. 😀
Lin3Lord
2007. december 06. — 20:15:47
itt pláza parkoló bejáratába(!) egyik sávot elfoglalva szoktak a béemvések parkolni.
moikboy
2007. december 06. — 20:20:04
[re=40064]Andrei[/re]:azért téged is kapásból tarkónlőnélek egy ilyen kromofágos akciód után.
Mefi
2007. december 06. — 20:23:24
[re=40073]Lin3Lord[/re]: ütni-vágni mindet.
[re=40074]moikboy[/re]: majd mondjad ezt akkor, amikor negyed órája nem bírsz átmenni a zebrán. ;>
ZsuKov
2007. december 06. — 21:04:59
jodebazmeg hiaba magyarazol neki, ujvarosban nincsen bajcsy-andrassy sarok űázzek
moikboy
2007. december 06. — 21:10:32
[re=40076]ZsuKov[/re]: voltam már budapestnél nagyobb városban is képzeld. Sőt, gyalog!
ZsuKov
2007. december 06. — 21:12:03
nem az a lenyeg hogy milyen nagy, hanem hogy milyen a forgalma, nelegyelhulye legyszives
ZsuKov
2007. december 06. — 21:16:19
egyebkent meg nem kell hozza kromofag, fogod magad, aztan berakod az ablakon keresztul az U-lakat
Mainframe
2007. december 06. — 22:11:03
[re=40071]Mefi[/re]:Most miafakk, az én ötletem (mind a sok), az gáz, vagy mi? :S
Ralesk
2007. december 06. — 22:48:16
[re=40054]Mainframe[/re]: Ez engem arra a biciklis kezdeményezésre emlékeztet, hogy ha meglátsz egy autót ami belelóg a biciklisávba, bicikliútba (vagy persze bármilyen, autók elől eltiltott területre), ráhúzol egy megfelelő színű ragasztószalagot ott ahol metszi. 🙂
Mefi
2007. december 06. — 23:11:25
[re=40080]Mainframe[/re]: dehogy, csak kihagytalak a válaszolgatásból véletlenül. Nehogy magadra vedd. Akartam is írni, hogy a motorbolt vicces lehet. :] Egyébként nekünk a lakótelepen a hagyományos parkolóban rengetegszer karistolták össze a kocsit kulccsal, az viszont nem volt vicces. Egyszer egy olyan gyereket elkaptam volna, aztán eltörni az arcát jól.
Mainframe
2007. december 07. — 08:39:30
[re=40081]Ralesk[/re]:Volt egy egyszerűbb, matricás kezdeményezésük is, az a része valóban erre vonatkozott. 🙂 De ez a ragasztószalagos is tetszik. 😉
[re=40082]Mefi[/re]:Szintúgy a mi szar 1,5 millás Feliciánkat is megkulcsolták (3 panel keresztben, óje) itt a ház előtti parkolóban, ahol már vagy 10 éve áll, ugyanott. Szóval totálisan indok nélkül. Az én autómat meg egyszer valakik [i]leköpködték[/i] (mármint sokan és/vagy sokszor), ugyanitt a ház előtti helyén. És igenis kurva idegesítő volt, cáfolom amit fentebb írt RaszP.
[re=40064]Andrei[/re]:Ez a vízüveges dolog talán kicsit komplikált, a kromofágot gyorsabban tudod telepíteni. Bár minden ilyesmire csak gondosan felkészülve és éjszaka vállalkoznék, mert tény hogy aki nagyértékű autóval notóriusan rosszul parkol, az nem riad vissza egyéb szabálysértésektől sem…
Mefi
2007. december 07. — 11:32:47
[re=40090]Mainframe[/re]: múltkor be akartam szólni ennek a csávesznak, de ez ilyen arab, vagy fasztudja milyen ruhaárus, és álltak éppen hatan, nem olcsó ruhákban, szopogatták a nemolcsó szivart, meg kávé, a cuki nagykereik előtt. Most mi lenne, ha beszólnék? Jönnék este haza, aztán három kés állna a hátamból kifelé.
moikboy
2007. december 07. — 12:18:15
Így aztán arra jutottál, hogy jól beszólsz a blogodon, ezzel megoldva a kialakult helyzetet 😀 lol
Mefi
2007. december 07. — 12:26:11
[re=40094]moikboy[/re]: nem, ez csak mellékes volt. Mondjuk ilyen maffiózóknak te sem hiszem, hogy beszólnál, a lakhelyedtől egy sarokra. ;]
Mainframe
2007. december 07. — 12:55:45
[re=40091]Mefi[/re]:Ez nyilván így van, nem is említett itt senki beszólást mint megoldást. Egyszer mikor nem ott vannak, kreatívan elszabadulsz és kész. Be is szóltál (igaz nem szavakkal), meg is gondolja legközelebb hogy hova áll (reméljük), meg te is megnyugszol. Kész. 🙂
moikboy
2007. december 08. — 11:47:51
[re=40097]Mainframe[/re]:mondjuk azon nagyot röhögnék, ha mefihez egy ilyen akciója után a rendőrség kopogtatna be egy térfigyelő kamera adataival, és a szemtanúk vallomásával :D:D
Mefi
2007. december 08. — 11:52:21
[re=40124]moikboy[/re]: mondjuk biztos annyira hülye vagyok, hogy pont egy térfigyelő kamera alatt csinálnám ezt. 🙂