Filofax

Van az a mondás, vagy nem is tudom minek nevezzem, hogy én nem vagyok kíváncsi az életem állomásaira, csak a végállomásra, vagy valami efféle, a lényege tulajdonképpen ez. Ezzel nekem egyetlen problémám van: mit jelent a végállomás? Nálam a végállomás az, hogy vidáman vagy szomorúan, magányosan vagy családdal eljön a vég, és nem ébredek fel többet. Mert ugye az életnek ez volna a végállomása. Na és ez az, amire én nem igazán vagyok kíváncsi, mert végeredményben az élet pont nem az a játék, ahol a végállomás a lényeg. Legalábbis nekem sokkal fontosabbak a megállók. A szerzett tapasztalatok, a megismert emberek, a kapcsolatok (család, szerelem, barátok, akármi), az élmények, a vidámság, a szomorúság, a dráma, minden. Tulajdonképpen ezek azok, amelyek alkotják egy ember személyisgét, nem pedig a végállomás. Valamint ha már láthatom a jövőmet például, akkor mért legyek arra kíváncsi, hogy rosszul élek-e, vagy jól? Sokkal fontosabb, hogy milyen hibákat vétek az út közben. Merthogy az élet egy utazás, ami egyszer bizony véget ér. Kicsit lebutítva olyan mint az étkezés. A végén akármilyen kaját eszel, szar lesz belőle, és tulajdonképpen a célnak szinte bármi megfelel: jól lakj vele, és megkapja a szervezeted a szükséges anyagokat. Az már más kérdés, hogy egy borjúbecsináltnak jobban örül az ember, mint valami rostos trutyinak, ami nagyon egészséges, csak semmi íze nincs. Vagy például a szex, ahol végső soron az a lényeg, hogy jó legyen mindkét fél számára, de a végső örömig megtett út sokkal fontosabb, mint a végállomás.

Szóval amit mondani akarok, az nem más, mint hogy ez sokkal fontosabb az út, mint a végállomás. Mindenhol, szinte. Nem megy ez a fogalmazás így háromórányi alvás után, tudom én is.