Szeretném mindenkinek feltenni azt az intim kérdést, hogy szopogatja, avagy harapdálja-e? Mármint a csokoládét (vagy úgy általában az édességeket). Nem vagyok egy nagy csokimániás, a fehércsokoládé az egyetlen, amit úgy igazából tényleg szeretek, de ha mégis csokoládéevésre vetemednék, akkor egyszerűen nem tudom úgy megenni, mint egy szelet kenyeret, hogy bekapom, aztán szétrágom, és lenyelem. Teljesen más élményt nyújt, mint amikor bekapja az ember, és érzi, ahogy elolvad a nyelvén. Tovább is tart, kellemesebb is, finomabb is.
Vagy például a diannás cukor. Régen rengeteget ettem belőle, sokszor napi húsz-harminc is megvolt (Jók a fogaid, Laci, visszateheted őket!
), és azt sem tudtam úgy enni, hogy bekapom, aztán szétrágom. Először szépen leszopogattam róla azt az undormány kakaós masszát, majd a cukrot addig szopogattam, míg ki nem folyt belőle a töltelék.
Most ez eléggé félreérthetőre sikeredett, de tényleg érdekel a dolog: te rágod, vagy szopogatod?
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
ZsuKov
2007. december 17. — 17:14:30
én szopogatom, hosszabb ideig bírja úgy
c4nn1b4l
2007. december 17. — 17:14:43
csokit ragom, cukrot szopogatom.
bar szerintem van osszefugges a ket szenhidrat adag bevitele kozott eltelt ido es a fogyasztas modja kozott.
Mefi
2007. december 17. — 17:16:31
[re=40701]ZsuKov[/re]: meg sztem az íze is más.
[re=40702]c4nn1b4l[/re]: én például a gumicukrot viszont rágom. Nem is bírja sokáig. 😀
maniakus
2007. december 17. — 17:18:43
én rágom, mert fáj tőle a fogam, és így kevesebb ideig van a számban, viszont nem bírom csoki nélkül 🙂
Mefi
2007. december 17. — 17:28:01
[re=40704]maniakus[/re]: a fogorvos szó mond neked valamit lelkem? 😀
maniakus
2007. december 17. — 17:31:51
esélytelen, hogy az én számban valaki matasson ha nem muszáj 🙂
Mefi
2007. december 17. — 17:34:32
[re=40706]maniakus[/re]: jogos mondjuk, én sem szívesen jártam anno. 🙂
RaszP.
2007. december 17. — 17:37:03
ha most félreértem, akkor nem szeretem ha rágcsálják.
eF`k3_
2007. december 17. — 17:43:14
etcsoki, szopogat. simat rag. cukrot meg nem ragom, amiota letort picit az egyik fogambol tole.
ZsuKov
2007. december 17. — 17:43:49
[re=40704]maniakus[/re]: de vázzek, ha rágod, akkor a bordázatba is belemegy 😀
Mefi
2007. december 17. — 17:46:24
[re=40708]RaszP.[/re]: pedig jó az ha ügyesen csinálják. ;]
[re=40709]eF`k3_[/re]: étcsoki nemgyere be. Csak a tejcsoki, hamár.
[re=40710]ZsuKov[/re]: inkább szopogatni kéne neki is, és akkor kikerülné a luk.
steindani
2007. december 17. — 17:46:43
Nekem is megfájdul a fogam, igaz, nekem likas is, de a dokinéni már 3 éve azt mondja, hogy jövőre ki fog esni, ezért nem fúrja ki. Csak azt a !@&X&%!!=% fogszabályzót akarja reámtetetni… Ezért inkább szopogatom. Legjobban a tüffffeles Merszít imádolom PONT
RaszP.
2007. december 17. — 17:47:28
[re=40711]Mefi[/re]: velem van a gond, hogy nem szeretem ha rágcsálják a farkam?:D
maniakus
2007. december 17. — 17:57:29
[re=40710]ZsuKov[/re]:nekem nem lyukas a fogam, sőt semmi baja nincs, csak fáj tőle 🙂
Mefi
2007. december 17. — 18:06:45
[re=40712]steindani[/re]: fogszabályzót tejfogakra, az mókás. A Merci pedig szerintem átbaszós csoki, de még mindig jobb, mint a »konyakos meggy«.
[re=40713]RaszP.[/re]: hát azért van különbség a “juj, bocs ezt leharaptam”, meg a finom harapdálás között. De lehet inkább velem ezekszerint. :]
[re=40715]maniakus[/re]: gyengék vagytok! 😀
sylverdevil
2007. december 17. — 18:08:40
mostanában van itthon ilyen mini tejcsoki, (tudjátok ilyen retro, alufólia, köré papír) azt muszáj szopogatni annyira jó, egyébként pedig általában elrágom, de a mars delight szintén ilyen nyelvenszétolvadós technikával kerül a gyomorba
Mefi
2007. december 17. — 18:12:20
[re=40723]sylverdevil[/re]: a Twix, és a Mars is hasonló. :]
Skacok, csak semmi veszekedés, verekedni is lehet.
steindani
2007. december 17. — 18:14:31
Most jut eszembe, hogy csak a tejbevonótól és társaitól vagyok rosszul. Pl. a minőségi csoki elolvad, még mielőtt a fogamba mélyedne, míg ez a párszázéves izé, amit adnak a menza mellé (néha), az szépen befészkeli magát.
Mefi
2007. december 17. — 18:16:45
[re=40727]steindani[/re]: jah, a kakaós tejbevonómasszának nevezett valami az undorító, a feltalálójával együtt kellene kiirtani.
meNtha
2007. december 17. — 18:18:51
Csak snickers, és azt rágom.
Mefi
2007. december 17. — 18:26:29
[re=40729]meNtha[/re]: Snickers az nálam hangulatcsoki, attól függ, van-e mogyoróhoz hangulatom. De az a karamellás trutymák rulez, ami ezekben van.
steindani
2007. december 17. — 18:28:44
Nekem a Marsos trutymák ízlik. Abban van karamell, és tuffel. A két kedvencem…
krys
2007. december 17. — 18:29:32
Nem eszek csokit, mert fáj tőle a fogam, ugyanúgy a legtöbb édességtől. Egyedül gumicukrot eszek, de azt mértéktelenül és rágom 🙂
Mefi
2007. december 17. — 18:30:12
[re=40732]krys[/re]: gumimaci rulez, pláne a piros meg a zöld. 🙂
Andrei
2007. december 17. — 18:40:13
[re=40706]maniakus[/re]: Pedig egy egyszerű lakkozás (szó szerint) segítene rajtad. Amikor a zománc bekopik és így pótolják, idővel rendbejön és elmúlik az érzékenység.
Én mindent evő vagyok. Általában rágom. Az ízlelgetés kedvéért nem kajálok csokit. Szénhidrátért igen. Cukrot (kemény vagy puha) elrágom. Csontot szintén. Üvegcserepet még nem próbálam, de állítólag vér íze van (sós).
És semmi bocsánatkérés a dupláért, mert paraszt is vagyok 🙂
steindani
2007. december 17. — 18:55:07
[re=40734]Andrei[/re]: És egy ilyen lakkozás kb. mennyi? Mit kell róla tudni? Nekem is fáj néha a fogam…
Vale
2007. december 17. — 18:57:39
nem igazán figyelem. ami különösen finom és takarékoskodom vele abból egy falaton képes vagyok sok percig kérődzni, ami nem olyan extrém, azt letudom. pl a balaton szeletet hipphopp lenyomom, a kakaós csigát szintén
Mefi
2007. december 17. — 18:57:43
[re=40734]Andrei[/re]: erről még nem is hallottam. Csak mindenféle kínzós módszerekről. 😀
maniakus
2007. december 17. — 18:58:10
[re=40734]Andrei[/re]:mennyibe kerül? és nem fáj? 🙂
ZsuKov
2007. december 17. — 19:02:45
nemfaj, nemdraga, nekem mar ketszer csinaltak, csak 1 napig szarlesztole a szadize, legalabbis az enyem azvolt
steindani
2007. december 17. — 19:06:47
tehát akkor nem tartós?
ZsuKov
2007. december 17. — 19:07:23
szerintem harom evente lazan vallalhato, arrol nem is beszelve, hogy az utolsomat 5 eve csinaltak, es mar nem is kellett
steindani
2007. december 17. — 19:08:22
ok, köszi, de hogyan kérjem? odamegyek a fogorvoshoz, és kérjem, hogy lakkozza már le pirosta a fogamat, vagy mi?
ZsuKov
2007. december 17. — 19:10:18
igen 😀
krys
2007. december 17. — 19:10:50
Gyerekek, ez komoly, nem is tudtam, hogy van ilyen lakkozás móka. Elmegyek a fogorvoshoz és megcsináltatom, egy szenvedéstől mentettetek meg 🙂 Örök hála!
Mefi
2007. december 17. — 19:16:01
De gondolom lukas fogak esetében nem lehet. 🙂
ZsuKov
2007. december 17. — 19:21:29
bekell tömetni előbb ‘ázz
steindani
2007. december 17. — 19:22:58
Ilyenkor még a biztosító állja, vagy nekem kell fúratni, tömetni és pepecseltetni? Mert akkor 10-15 váltóba belekerülhet…
Ivett
2007. december 17. — 19:51:55
Én sose rágom meg, inkább elszopogatom…
Amugy a rafaellot eszem ugy, hogy elöbb a kokuszos masszát leeszem rola majd kettéveszem az egyikböl kinyalom a krémet a másikat amelyikben a mandula(asszem azaz) van azt meg egyszerüen bekapom.
Cukrot meg nemszeretem.
Mefi
2007. december 17. — 21:32:25
[re=40750]Ivett[/re]: ja, Raffaello detto. 🙂
Lin3Lord
2007. december 17. — 22:30:44
http://zeneszoveg.hu/lyrics.php?lc=17671 :))
EmceeMike
2007. december 17. — 23:43:12
cukrot szopogatom,csokit általába rágom. mondjuk ez hangulattól és a csokitől is függ. nálam a csokitöltelékes túrórudi a nyerő 😛
Andrei
2007. december 17. — 23:45:28
[re=40737]steindani[/re]: szerintem 2-3000 a dolog beavatkozás és megúszod a további kellemetlenséget. Asszonynak is érzékeny volt a foga. Az első dokija minden baromságot mondott rá. Mignem elszaladt az én dokimhoz és lám kb 10 perc alatt megoldotta (és ebben benne volt a vizit is). Ezen felül persze lehet ínyprobléma vagy felszini ideg, repedés vagy lyuk. De leginkább a vékony zománc szokott a probléma lenni.
Egy kis kellemetlenség van, amikor leszárítják a mázat (nyálmentesítik), de aztán jön lakk, esetleg UV, 5 perc és kasa. A fogorvosod fogja tudni vagy pancser.
Mert pl:
“A fogorvos az érzékeny területet például egy speciális lakkal meghatározott időre lezárja. A fluoridot és a túlérzékenységet mérséklő hatóanyagot tartalmazó speciális fogpaszták, a fluorid tartalmú gél és szájöblítők rendszeres otthoni használata is segíthet.” – Joachim Klimek, Giesseni Egyetem fogászati klinikájának vezetője
Andrei
2007. december 17. — 23:51:17
Mellesleg a lakkozás azért van, hogy alatta a fog és a zománc meg tudjon erősödni / mivel fluoridos pasztát használsz ugye? :DDD /. A lakk felfogja az eredetileg lakkot érő káros hatásokat és szépen fel tud épülni. Ehhez persze fontos a Ca és Mg bevitele, a fluoridok használata. Nem vagyok fogorvos és nekem még nem lakkoztak. Viszont sokat dumáltam a dokimmal. Gondolom a kezelési dijaim 50%-át a duma és a kérdésözön adta ki. Én pl imádok a fogdokimhoz járni. Akkor is, ha nincs bajom. 🙂
Mefi
2007. december 18. — 00:27:37
[re=40756]Lin3Lord[/re]: nemszeretem a belgát, még mindig nem. 🙂
[re=40758]EmceeMike[/re]: huh, túrórudiból a tejcsokis natúr, az anno fehércsokis, meg ugye a gyümölccsel töltött. :]
sxboy
2007. december 18. — 07:10:48
“Mint újszülött az anyja csecsét…”
Mefi
2007. december 18. — 11:10:34
[re=40767]sxboy[/re]: mindjárt jön valami pszichológus-lélek, aztán nekiáll magyarázni, hogy aki szopogatja, az vissza van maradva és stb… 😀
EmceeMike
2007. december 18. — 13:24:59
[re=40761]Mefi[/re]: jajah,mind finom. meg a danette-duett még a jó. arról néha leszedem a csokimázt és csak után eszem meg a túrót 😛
Mefi
2007. december 18. — 14:26:02
[re=40791]EmceeMike[/re]: jaja, arra gondoltam fehércsokis alatt én is. :]
pitbull
2007. december 19. — 22:22:16
piros mogyorós jellegű minőségi csokiból kiszopogatni a mogyorót, pofazacskóba gyűjteni az egész táblára valót és egyszerre megenni (presze, ezt már rágva). Habár mostanában nem eszek csokit.
pitbull
2007. december 19. — 22:24:22
[re=40734]Andrei[/re]:elhiszed, hogy tudnék olyan cukrot adni neked, amit nem tudsz elrágni?
Mefi
2007. december 19. — 22:43:35
[re=40900]pitbull[/re]: hehehehehe, énisénis: »تالوفמ« 😀