Bár még csak fél éve járok főiskolára, bátorkodom megjegyezni, hogy a sok tárgyalás-egyeztetés után a HÖOK-nak annyit sikerült elérnie, hogy a legjobban tanuló 15%-nak nem kell tandíjat fizetnie. Nem azt mondom, hogy végleges megoldás, de egyelőre jó. Egyrészt ösztönzi a diákot, hogy előadásra járjon, ne nudibárba meg ne otthon aludjon, valamint ha már bemegy előadásra, ne fülhallgatóval a fején csézzen, és hasonlók. Másrészt a tandíj valahol nem hülyeség; nem azt mondom, hogy hűdejó, fizessünk tandíjat, mert olyan jól megy, viszont valahol teljesen érthető, hogy miért akarják bevezetni. Ellenben számomra kevésbé érthető az, ahogyan be akarják vezetni, kicsit átgondolatlannak tartom az egész kivitelezést. Persze én nem értek ehhez (sem), pusztán így látom. Mindenesetre, ha lenne tandíj, biztos vagyok benne, hogy az egyetemekről és főiskolákról kiszóródnának az olyan hallgatók, akik csak melegedni járnak be, és idővel ígyis-úgyis kihullanának.
2007. december 20. \\ csak úgy témában
Tizenöt százalék
Mefi
Nádai Gábor vagyok, de a legtöbben Mefinek hívnak. 2005-ben, akkor még szinte gyerekként kezdtem el a mefiblogot. Általában a saját gondolataimról írok utazás, film, sorozat, színház, könyv, fotózás, kütyü, szoftverfejlesztés vagy internet témákban.
Mefi bejegyzései
-
Lázasan robogunk 2025 felé
2024. december 31.
-
Na, itt a fátok, nagyon boldog karácsonyt!
2024. december 24.
-
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
2024. november 16.
-
A nagy online optika teszt: Firmoo, Zeelool és Fytoo
2024. november 05.
-
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
2024. október 31.
Mefi hozzászólásai
-
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
"Igen, én is így vagyok vele, a közösség egyelőre..."
-
Otthoni okoskütyük nyomában: Ring Video Doorbell
"Szia! Tyű, passz, nem tudom, miért csinálhatja. Android..."
-
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
"majd meglátjuk tíz év múlva :D"
-
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"Hajrá, most amúgy megint nagyon jó áron van a jegy az..."
-
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"köszi szépen!"
6 hozzászólás
Hozzászólok én is →
Szólj hozzá!
Ha ez az első alkalom, a kommented jóváhagyás után fog megjelenni.
Az e-mail-címed nem jelenik meg.
Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
greg
2007. december 20. — 16:29:10
magyarán pusztuljon a férgese, ez lenne a mondandód lényege 😉
Mefi
2007. december 20. — 16:32:42
[re=40928]greg[/re]: többek között. ;]
balinto
2007. december 20. — 17:05:03
“viszont valahol teljesen érthető, hogy miért akarják bevezetni”
már rég be van vezetve, azok, meg akik fizetik, úgy nevezik, hogy költségtérítéses hallgatók. szerintem teljesen korrket dolgot írál jee 🙂
Mefi
2007. december 20. — 17:15:14
[re=40931]balinto[/re]: jó, de a költségtérítéses az megint más. Azért is lehet valaki költségtérítéses, mert az ötödik diplomáját szerzi éppen.
Skully
2007. december 20. — 18:15:45
[re=40933]Mefi[/re]:Vagy nem üti meg a szintet de kell neki a papír. Nekünk mostanában küldték e-mailben, hogy aki nem éri el a 2 félév alatt a 2 félév ajánlott kreditjének 50%át az megy költségtérítésesre. Pff.
Mefi
2007. december 20. — 18:29:22
[re=40939]Skully[/re]: ja igen, ilyen is van. Mondjuk ha jobban belegondol az ember, tanulni megy iskolába, s nem másért. (Az megint más, hogy a felsőoktatási intézmények 80%-ban a hallgató szopatása megy.)