Az »I. Vizsgaidőszak« ezennel hivatalosan is lezárult, tegnap fájó szívvel búcsút vettünk tőle néhányán ki-ki a söre, én meg a kis melange-om és gyömbéreim társaságában, de azért együtt.
Eddig biztosan 27 kreditet sikerült összekaparni, a tegnapi mikroökonómia eredményeire még várni kell, az három kredit. Kreditindex meg ugye értelemszerűen annak függvényében. A vizsga tegnap mondjuk vicces volt, olyan szigorú volt a tanárnő (ráadásul nem is az, aki tanított minket), mintha legalább államvizsgán lettünk volna, vagy én nem tudom, még vizsgabiztost meg felügyelőt is hozott, hát mondom remek. Amikor adtam le a lapot, elkérte a belépőmet, amin meg nem látszik a név, mert sikeresen ráragasztották a fényképet, meg ráütötték a pöcsétet. Jól bele is kötött a néni, mire mutattam neki a diákot, arra megkérdezte, hogy mióta vagyok szemüveges (miközben jól végigmért, hogy nem-e más nevében adom-e be a dolgozatot). Mondom nemrégóta. Remek.
Ami viszont vicces, hogy megszűnik a leckekönyv, mint olyan. Eddig sem láttam konkrétan (az Indexkezelő Iroda kezelte), de így mégjobb, bár gondolom hogy megvan a hátránya is, például ha probléma van a jegyek közül. (Hivatalosan úgy van, hogy aki akarja, megtarthatja, de rohangálni kell vele a félév végén hitelesítéshez, ellenben az ETR-ből kinyomtatott félévi eredmény helyettesíti.) Szóval.
A beiratkozás február 11-én lesz, órarendet is akkor kapunk, szóval addig háváj bugi, bermuda bugyi.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Andrei
2008. február 01. — 13:26:38
GRATULA 😀 Mondtam, hogy nem kell parázni
http://mefi.be/muti/2670#40390
EmceeMike
2008. február 01. — 13:57:33
És az milyen volt mikor soronként kérdezgették,hogy Mikro? Makro? Közgáz? Kicsit se volt fejetlenség. Jah meg a néni az tényleg szigorú volt. Már csak egy vonalzó hiányzott a kezéből és egy távcsöves a válláról 😀
axes
2008. február 01. — 14:48:54
Kongracc 🙂
Mefi
2008. február 01. — 18:58:46
[re=43321]Andrei[/re]: nem is paráztam! 😀
[re=43324]EmceeMike[/re]: azt a csávót majdnem elküldtem az anyjába, olyan lekezelő volt. Amúgy merre voltál? Nem láttalak. 🙂
[re=43327]axes[/re]: thenksz. 🙂
csibike
2008. február 01. — 21:58:53
Gratula, hős vagy 😀 Sajnálom az indexes dolgot, teljesen jó buli volt anno, még az ősidőkben 😛
birogeri
2008. február 01. — 22:57:39
Máshol is megsűnik az index, vagy csak nálatok? Erről tudsz valamit?
radix
2008. február 01. — 22:58:13
Grat ! 😉 Én már január 7-én végeztem, és már túl vagyok a 2007/2008 tanév tavaszi félévének első hetén is :). De neked jó pihenést! 😉
pitbull
2008. február 02. — 09:41:09
én kifejzetten szerettem az indexet. Néha még most is előkerül és olyankor nosztalgiázom…
Mefi
2008. február 02. — 13:20:18
[re=43336]csibike[/re]: köszi. Én azért örülök, hogy nem kell vele szenvednem. 🙂
[re=43337]birogeri[/re]: pont múltkor olvastam, hogy a Szegedi Tudományegyetem is megszűnteti, pont februártól (csak ugye GDF-et nem verik nagy dobra). Szerintem idővel mindenhol meg fog. Elvégre ezért (is) vannak az egységes tanulmányi rendszerek.
[re=43338]radix[/re]: köszi, neked meg “jó” tanulást. 🙂
[re=43340]pitbull[/re]: én konkrétan nem is láttam, csak a beiratkozásnál. 🙂
Tofika
2008. február 02. — 13:39:18
Hú, remélem mi még kihúzzuk a végéig a leckekönyvvel…tiszta feeling szervezgetni,h adott időpontban ki viszi aláíratni majd’ az egész évfolyamnak!:) Meg olyan jó kinyitni…főleg ha jók jegyek!:P
Mefi
2008. február 02. — 13:42:28
[re=43345]Tofika[/re]: olyan jó rákattintani a “teljsített kurzosok” gombra is. 😀
EmceeMike
2008. február 03. — 01:03:47
[re=43330]Mefi[/re]: egy sorba veled,még integettem is de nem vettél észre 🙂
Mefi
2008. február 03. — 11:56:44
[re=43367]EmceeMike[/re]: hm, lehet, tökre vidám voltam, aztán nem figyeltem nagyon a környezetre. Pedig eleinte kerestelek. 😀 Neked milyen lett a mikro?
EmceeMike
2008. február 03. — 12:36:10
[re=43375]Mefi[/re]: szar 🙁 pedig úgy éreztem, hogy simán megvan.
Mefi
2008. február 03. — 12:37:18
[re=43378]EmceeMike[/re]: akkor már ketten vagyunk. Valszeg én is bemegyek megnézni. Nem tudod, nem is lesz több vizsgaidőpont?
EmceeMike
2008. február 03. — 12:42:15
[re=43379]Mefi[/re]: Nem hiszem, hogy lesz. Te már nem hallotad a sárkányt mikor megkérdezte egy kollega, hogy mikor lehet méh jönni: “Hát ez az utolsó utolsó vizsgaidőpont, hova akar még jönni??!? Két óra múlva bekerülnek a jegyek és vége!” Na innentől senkinek nem volt több kérdése.
Mefi
2008. február 03. — 12:53:22
[re=43380]EmceeMike[/re]: ezesetben a kurva anyját a sárkánynak is. 😀
EmceeMike
2008. február 03. — 13:53:48
[re=43381]Mefi[/re]: vigyázz mert nála van még a távcsöves 😀
Mefi
2008. február 03. — 21:49:45
[re=43386]EmceeMike[/re]: jogos. 😀
lolz
2008. február 04. — 15:41:00
Hi! Látom a GDF-re jársz. Érdekelne, hogy van e kollégium, mert én is oda fogok menni jövőre. Vagy te hol laksz? Ha albérlet akkor mennyibe kerül?
thx előre is
Mefi
2008. február 04. — 17:15:26
[re=43431]lolz[/re]: küldtem mélt.