Vicces nézni, ahogyan két napja, érted két napja az megy tévében-rádióban és mindenhol, hogy Horn Gábor szerint a nép elküldte Gyurcsány Ferencet a… és ide mindenféléket mondanak, hogy nem mondhatjuk ki hová
illetve egy csúnya szó jött itt
és társai. Nem azt mondom én, hogy káromkodjanak a médiában orrba meg szájba is, de ha idéznek, akkor tessék szépen kimondani, hogy Horn Gábor szerint a nép elküldte Gyurcsány Ferencet a picsába.
, és kész. Felnőtt emberek néznek és hallgatnak híradót, ritka, hogy olyan kisgyerekek leülnek elé, akik a fülükre teszik a kezüket emiatt, de ha mégis, hát így jártak, legalább tudják, hogy megy ez a felnőttek között. Sokkal több káromkodást, agressziót, vért és csúnya dolgokat lehet látni nap mint nap, nem ezt kellene úgy kerülgetni, mint a forró kását, álszent arccal, mintha még soha senki nem mondta volna ezt a szót.
Nevetséges.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
RaszP.
2008. március 11. — 18:57:22
nem a te blogodon csillagozódnak ki a picsa és hasonló szavak?:D
Mefi
2008. március 11. — 19:11:03
[re=45231]RaszP.[/re]: tény, de az nem idézet. 🙂 Másrészt a picsa pont nem, csak a durvábbak, és ki is lehet kapcsolni. 🙂
sylverdevil
2008. március 11. — 19:22:32
de miért folyjon még egy forrásból a primitívség, ha lehet mérsékelni is? tény, hogy úgyse a híradóból hallanák először a szót, de azért törekedjünk a minőségre. na 🙂
Mefi
2008. március 11. — 19:28:47
[re=45234]sylverdevil[/re]: ez teljesen jogos, de ez így annyira erőltetett és képmutató is, szerintem.
EmceeMike
2008. március 11. — 19:35:18
végre legalább őszinte volt a Horn, de azért most elhatárolódik saját magától is. ami eléggé szánalmassá teszi az amúgyis szánalmas embert.
Mefi
2008. március 11. — 19:35:49
[re=45236]EmceeMike[/re]: pedig látta, hogy veszik videóra. A Kóka legalább okos volt, és csak mosolygott mint a tejbetök.
EmceeMike
2008. március 11. — 19:52:21
az túlzás,hogy okos volt 😛 inkább csak félt attól,hogy őt is megtámadják a koalíciós partnerek ha ilyet mond.
Methos
2008. március 11. — 19:53:32
Ő legalább kimondta a véleményét.
Andrei
2008. március 11. — 20:07:33
Ez az a dolog, ami nálam is kiverte a biztosítékot. “Mi az, hogy. Nagyon is…”
Amúgy a közvetítést nézve a Kóka még bele is nézett a kamerba és inkább csöndben volt. A Horn meg elszólta magát.
Ez az egész egy Britney Spears paparazzó sztorira emlékeztet.
Amúgy meg egyáltalán nem biztos, hogy véletlen a kiszólás. Legyen egy megmondóembere a szadesznek. Aki nem tűrtőzteti magát.
Bardo
2008. március 11. — 21:08:00
Elhatárolódik. …
Vagyis kimegy ha bejön.
pitbull
2008. március 11. — 21:34:16
jellemtelen szar. TUDJA, hogy felvették és ellenőrizhető, dde az első reakciója olyan, mint egy óvodásé: nem is igaz, hogy ezt mondta, biztos félreértették. És az ilyeneknek kéne példát mutatni…
off: Ma viszont láttam egy 70 körüli nénit, aki szóba elegyedett egy külföldivel. Mondta a néni, hogy még iskolában tanult nyelveket és elfelejtette, de kellemesen elcsevegtek azért. Igaz, néha keverte az angolt a némettel és a franciával, de fesküszöm, simogatta a lelkem,a hogy még ilyet is látok-hallok ebben az országban.
Lev
2008. március 11. — 22:52:26
Kedvencem: ő csak úgy értette, hogy a fideszesek gondolják úgy, hogy menjen a 3,14159csába …
gonoszkiralylany
2008. március 12. — 00:00:15
nem láttad azt a South Park részt amikor kimondják a szar szót a TVben, és végül jönnek az Apokalipszis lovasai?
lehet a magyar média is ettől fél :DD
Gregor Schultz
2008. március 12. — 02:02:52
Hm. Miért kéne szó szerint idézni, mit mondott az a …
Nem tévébe való az ilyesmi.
DarkEvil
2008. március 12. — 09:29:20
Ez nevetséges. Legyen, aki kimondja a véleményét, OK. De ő egy parlamenti képviselő, és ráadásul a TV-be, egy a pártjához közel álló emberről?! Nevetséges. Ilyenkor kéne lemondania…
human
2008. március 12. — 14:02:13
Az a nevetséges, hogy nem Gyurcsányról döntött a nép hanem a vizitdíjról. Persze várható volt, hogy az ingyen felé döntenek, ezt tudta a fidesz és tudta az mszp is. Ennek ellenére jókis pártcsata lett belőle. Láttam hiradóban, hogy tervezik a népszavazás kicsi átalakítását, ami kéne is, mert valamiről döntünk, nem pártról. Pártról majd 2010-ben döntünk, ez a demokrácia, ez van.
Mefi
2008. március 12. — 15:55:23
[re=45258]human[/re]: ó, ezen én már fenn sem akadtam. Mondjuk én nem tudom hová tartozom eszerint az igen-nem-nem válaszaimmal.
gonoszkiralylany
2008. március 12. — 16:26:59
[re=45262]Mefi[/re]: te is olyan vagy aki még fideszesnek sem jó :)) mert ugye nyilvánvaló volt ha aki elmegy, annak a nagyrésze 3igenes lesz, tehát a “nem” szavazatoknak nem nagyon lesz jelentősége… végülis, most komolyan, a hülye magyar nép miért mondaná azt hogy fizetni AKAR?
Mikikee
2008. március 12. — 18:08:24
[re=45249]gonoszkiralylany[/re]: valószínű:D
Andrei
2008. március 12. — 18:13:34
[re=45268]gonoszkiralylany[/re]: Miért ne mondaná. Majd amikor kiderül, hogy honnan vonják el a 3 igen fedezetét, akkor lesz ott káosz. Esetleg fel lehetett volna lebbenteni a fátylat a számokról, hogy mi mennyibe kerül és milyen átcsoportosításokkal lehet kiváltani, stb. Az a baj, hogy az átlagembernek lövése sincs az ország vagyoni helyzetéről, forrásairól, stb. Ezek az adatok mindig ködösen, torzítva jönnek ki.
EmceeMike
2008. március 12. — 23:04:45
[re=45262]Mefi[/re]: valahova középre, Mefi 🙂
Mefi
2008. március 13. — 10:03:40
[re=45296]EmceeMike[/re]: a politográf anno szélsőbalra tett.
EmceeMike
2008. március 13. — 19:41:36
ehh 😀 az biztos cuculista politográf volt 😀
Neved
2008. szeptember 30. — 20:26:56
az a maradék MSZP-s csőcselék, aki még a parlamentben ül kisebbségben, elhúzhatna már a jó büdös francba, hogy végre lenyugodjon egy kicsit az ország…