Powerball, végre

Valaki nem akarta, hogy powerballt vegyek, így végül sikerült beszerezni egy roller ballt (ez egy olcsóbb modell, nem lehet rá fordulatszámmérőt szerelni). Elmentem a Westendbe, tíz percet álltam a bezárt üzlet előtt, mire jött egy csaj, aki közölte, hogy leltároznak, és egész nap nem nyitnak ki. Dehogy van a Váci-Dévai sarkon egy hegymászós bolt, ahol szintén kapható. Oké. Ott meg ki volt írva, hogy felújítás alatt. De! Hátul bemehetsz. Nagynehezen megtaláltam a hátsó kaput (igazából a kapu elég nagy volt, de nem gondoltam volna, hogy ott kell bemenni). Powerball itt sem volt, csak a roller ball. Gondoltam teljesen mindegy.

2990 forintba fájt, egyelőre jól elköltött forint kategória. Először voltak gondok a beindítással, de azért sikerült, a srác az üzletben jól meg is mutatta, hogy lehet meg hogy nem szabad használni. Kicsit nehéz elsőre ráérezni, ugyanis nem úgy néz ki, hogy csak rángatja az ember ide meg oda; lehet érezni, hogy mikor jó a mozgása, és mikor nem.

A kütyüben máskülönben meglepően nagy energia van, poénból felpörgettem olyan gyorsra, amilyenre csak tudtam, és olyan érzésem volt, mintha egy 15 kilós súlyzóval csinálnám ezt a műveletet. Érezni, hogy az egész kara kihat, megmozgatja stb. Az előbb húsz percig csináltam, mikor letettem, és megfogtam a poharat, olyan volt, mintha forogna. Van róla egy kép is:

Roller ball

»Kázmér« elsőre ki akarta tépni a kezemből, aztán pár perc után megunta a dolgot.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.