Pisti, ne szakíts félbe, mert félbe szakítalak!
Ma este ment az első Showder Klub, amiben a Dumaszínházból ismert gárda, szerintem kishazánk legtehetségesebb fiatal humoristái (ahogyan azt »korábban is írtam«) léptek és fognak még fellépni.
Az első tíz percről sajnos lemaradtam (ha anyum nem szól el is felejtem, jól), de ha nagyon röviden kellene összefoglalnom, azt mondanám, hogy első részhez képest nagyon is jó volt. Volt egy-két döcögős rész, meg egy-két olyan poén, amit jobb lett volna nem el sütni, de ez belefér. Kiss Ádám mint házigazda remek ötlet volt, és legalább új poénokat sütött el, nem az Esti Showderből már ismertebbeket. Szerintem ennek sem volt rossz nézettsége, de ha lesz egy Bödőcs vagy Kőhalmi, az döntögeti majd a rekordokat.
Az egyetlen dolog amitől kicsit félek, hogy ezekután nem igazán éri meg Dumaszínházba menni, mert a tévéből már jól ismert poénok újra és újra előkerülnek majd. Remélem nem így lesz. Mindenesetre az adásra egyszer biztosan elmegyünk.
Kellett már egy vicces, úgy értem tényleg vicces, igényes műsor (mégha kicsit érződik is az amerika-fíling) a hazai tévéműsorok szürkeségébe. Az Esti Showder nem rossz, de megmondom őszintén, én már kicsit unom a számomra egyébként is kicsit ellenszenves Fábryt. Persze ez csak az én véleményem. Ha osztályoznom kellene ezt, kapna mondjuk egy erős négyest az ötből, és biztosan megnézem legközelebb is.
{{5csillag|}}
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
netman
2008. április 08. — 00:43:40
Nagyon jó kezdeményezés ez, én is néztem, és én is lemaradtam az elejéről jól. 🙂 Éééés én is várom már a Bödőcs gyereket. 🙂 Addigis, ha még nem láttad volna, íme egy kis Kovács András Péter: http://www.youtube.com/watch?v=aYqW8qhT5qQ 😀
Mefi
2008. április 08. — 00:53:31
[re=46409]netman[/re]: az összes jutubosat láttam sajnos-szerencsére. 😀
krys
2008. április 08. — 01:00:31
Nagyon bejött, kezdenek értelmes műsorokat sugározni. A másik nagyon bejövős kezdeményezés a beugró cimű műsor 🙂
Mefi fan club csoportos műsorra menetel ? 😀
Mefi
2008. április 08. — 01:07:17
[re=46411]krys[/re]: ja, beugrót sokan dicsérték, majd meg is nézem valamikor. A közös menetelről lehet szó. 🙂
sylverdevil
2008. április 08. — 06:11:57
tényleg jó, hogy van, én megmondom őszintén kicsit reményked(t)em abban, hogy majd idővel ezzel váltják le a fábry féle showdert. régebben szerettem, de mikor két-három hetente ugyanazzal a poénnal jön elő már kicsit unalmasnak érzem. a másik meg, hogy a vendégek kb csak dísznek vannak, minden róla szól
v1rush
2008. április 08. — 07:25:40
Tetszett nekem is. 🙂
vinczepetya
2008. április 08. — 08:19:23
Nem volt rossz, nekem is hiányzott a bakonyszentlászlói rém, na meg a Kőhalmi apuka, ők az igazi nagyászok!
Ha lemaradtál be lehet pótolni, bithun biztosan fentvan, onnan le lehet vadászni!
maniakus
2008. április 08. — 09:19:08
[re=46417]vinczepetya[/re]: búcsúszentlászló egyébként 🙂
én csak a végét láttam, sajnos, mert nem is feltételeztem, hogy kereskedelmi tévén olyan műsor megy, amin nem kínomban mosolygok, hanem mert jó. majd letöltöm 🙂
vinczepetya
2008. április 08. — 09:49:29
ú tényleg, mindig keverem a kettőt:):):)
Mefi
2008. április 08. — 10:48:37
[re=46413]sylverdevil[/re]: kicsit erőltetett, és kicsit többre is tartja-tartják a műsort. Nem volt vele bajom, eleinte én is néztem, de aztán x év után meguntam. Sajnos Magyarország nem az USA; itt nincs százötvenezer “sztár” (Győzike nem ér!), akiket tényleg szívesen látnál egy ilyen műsorban. Van mondjuk 50. Műsor meg volt már háromszáz mondjuk.
[re=46417]vinczepetya[/re]: szerintem az RTL Videótárában is fennvan. 🙂
[re=46419]maniakus[/re]: ejj, ez a bittorrent generáció. 😀
Nfol
2008. április 08. — 11:14:03
Egy alapvetően az improvizációról szóló (mégha rengeteg háttérmunkát igénylő) műfajt nem a legjobb képviselői fogják repetitív motívumokkal belerúgni a gödörbe. Inkább attól tartok, hogy ha nagyon sikeres lesz a műsor, akkor elkezdenek majd beszivárogni más RTL-közeli arcok…
Mefi
2008. április 08. — 11:19:24
[re=46425]Nfol[/re]: hát azért a Dumaszínházban is előjöttek olyan poénok, amiket már réges-rég lehetett hallani.
Methos
2008. április 08. — 15:27:35
Beugrót én is elejétől nézem, az is nagyon jó 🙂 Főleg Rudolf Peti, az egy állat 😀 (Apropó nem tudja valaki, hogy honnan lehetne letölteni az eddigi részeket?)
Ez a műsor meg az én műsorom 🙂 Fábry-ban is mindig a Showder Clubot vártam, nagyon bírom a műfajt, ezen tényleg lehet néha sírni.
Az egyik legjobb poén tegnap szerintem a Gyurcsányos volt… hogy állítólag Gyurcsányt műtik a jövő héten… kap egy gerincet. 😀
Mefi
2008. április 08. — 15:56:56
[re=46444]Methos[/re]: bitgate. 🙂
EmceeMike
2008. április 08. — 18:04:15
nagyon nagy volt a tegnapi! és igen végre valami vicces is van már.
Mefi
2008. április 08. — 21:36:50
[re=46460]EmceeMike[/re]: azért volt egy műsorszám ami nem kellett volna. Vagy legalábbis nekem nem hiányzott volna.
EmceeMike
2008. április 08. — 23:28:24
[re=46467]Mefi[/re]: melyikre részre gondolsz? lehet privibe is 🙂
Zita
2008. április 08. — 23:40:51
Az én kedvencem a csúnyácska nem is volt. 🙁
Mefi
2008. április 09. — 16:50:01
[re=46481]Zita[/re]: ő ki is?
pitbull
2008. április 09. — 17:22:57
[re=46467]Mefi[/re]: melyik?
Amúgy a beugrót nem lehet, csak ilyen tehetségekkel megcsinálni, mint a jelenlegi szereplők. Igazi színvonalas, igényes szórakoztatás. A dumaszínházból meg nekem azok a poénok tetszenek, amik nem a politikáról/politikusokról szólnak, hanem az életről. Nekem politikai kabaréban még mindig Hofi az ász, a többi csak halvány lenyomat, tehát érdektelen.
Mefi
2008. április 09. — 17:27:55
[re=46517]pitbull[/re]: Szupkay Viktor nekem annyira most nem jött be. Politika így ahogy mondod, a Beugrót még nem láttam, de legközelebb megnézem. 🙂 Viszont mintha a Dumaszínháznak is lenne valami hasonló műsora, élőben persze.
EmceeMike
2008. április 09. — 19:11:16
[re=46517]pitbull[/re]: jaja Hofit senki nem fogja túlszárnyalni
[re=46520]Mefi[/re]: akkor már értem 🙂
Zita
2008. április 10. — 00:32:27
[re=46510]Mefi[/re]: A Kőhalmi Zoltánra gondoltam.
Vajon női stand up-osok miért nincsenek nálunk?
Mefi
2008. április 10. — 06:47:51
[re=46549]Zita[/re]: ja, ő nekem is nagy kedvenc, pláne mióta élőben is láttam. A női stand-up jó kérdés, pedig szerintem buli lenne. Mért nem próbálod meg? ;]
pitbull
2008. április 10. — 08:55:10
[re=46554]Mefi[/re]: én már láttam angol női stand-up előadót és nagyon jó volt. Mondjuk kis hazánk szinte egyetlen női humoristája (Bach Szilvia) nem éppen kedvencem, de remélem vannak még szunnyadó tehetségek itt is
Mefi
2008. április 10. — 14:16:37
[re=46555]pitbull[/re]: most biztosan előkerül majd pár, a műsor miatt.
Zita
2008. április 11. — 00:04:37
[re=46554]Mefi[/re]: Á én nem tudnék ilyen jó vicceket kitalálni, és önbizalomért is csak egyszer álltam be a sorba. 🙂
martin
2008. november 01. — 14:27:29
Nem tudja valaki ideirni a 2008.10.27.-ei showder club linkjeit?
Skinhead
2010. február 03. — 17:06:02
Na de jobb volna ezt a kurva kibasszott Showder klubot beszüntetni, mert nagyon szar.
Skinhead
2010. február 03. — 17:09:01
Meg az hogy állandóan emlegetnek, sértegetnek személyeket, persze nem magamról besszélek, szóval hogy ezt csínálják, hogy személyeket, sértegetnek, azok engedélye nélkül. Ezért be is lehet perelni öket.
Skinhead
2010. február 03. — 17:12:50
És hogy lehet az hogy edig még nem perelte be öket senki, ezek moráltalan elmebetegek. És remélem hogy eztett, szóval ezeket a kommentálásokat megkapják, az az nyugodtan elolvashasák a Showder klubbos szereplök. Jobb ha ök is tudják magukról más véleményét
Skinhead
2010. február 03. — 17:15:21
Mert egyszer voltam egy másik Showder klubbos blog kommentálásnál, és ott például az ottani kommentálok többségének nem tetszett.
Skinhead
2010. február 03. — 17:16:41
De azért a Fábry Show az jó
Skinhead
2010. február 03. — 17:20:18
Csak még egy utolsó mondani valom volna, hogy gondolják magukat ezek érdekesnek, vagy éppen jó pofának, mikor már majdnem mindig csak ismétlések vannak, és állandóan ugyan azokról a témákról ismételik magukat, mint az autisták.
Skinhead
2010. február 03. — 17:24:54
Végső utolsó mondani valom, meg hát nem mintha annyira bajom volna ezel a müsoral, de ha már egyszer statisztikát csínáltak a riporterek és az emberek többsége ezt nem igényli akkor minek ismételni a müsort, többször és körülbelül mindig ugyan azok a szövegek, témák. Hát nooormális?
Skinhead
2010. február 11. — 12:39:25
Ja meg az, hogy a Showder klub, bemóndóinak, szereplöinek üzenem, hogy ha ti Aranyosi Péter, meg Kiss Ádám, meg stb, szóval, ha ti egyszer meghaltók, tiktekett nem érdemes eltemetni koporsóba, mert a ti gané életetek nem ér anyit, hogy eltemesenek.