Ma kedvem lenne megkérdezni az “Élet” nevű fasztól, hogy “Anyád hogy van?”. Ez a nap valahogy nem sikerült valami jól.
Először is reggel, a másik gépem megevett egy kellemes spyware-t, és kicsit mérges lettem tőle. Mert ugye netezni nem lehet rajta, mert bejön egyszerre hetven pornóoldal, arról nem is beszélve, hogy a windows fél percenként villog, hogy Your computer is infected!. Eztán a másik gépemen meg kitalálta a windows, hogy nem enged be. Ez a probléma megoldódott, mégpedig úgy, hogy a windows, a jelszó kérésénél angol karaktertáblát használ, s nem magyart. A jelszómban nulla van, a nulla pedig a felső billentyűn angol ill. magyar kiosztás esetén ugye cserélődik. Szal nulla helyett az ö betűt kell beadni.
Az iskolában sem volt jobb, közölte osztályfőnököm, hogy kapok egy szép kis osztályfőnökit, merthogy egy órával korábban volt pofám elmenni az ügyeletről (ahova mellesleg úgy ír be, hogy én nem tudtam), és még volt olyan kedves, hogy megjegyezte, hogy ha már jelentkeztem, igazán csinálhatnám…
Mire hazajöttem, a laptop megint kizárt. Most nullát kellet írni, nem pedig ő-t. A telefont meg egésznap hívogatja valami fasz/pina, és mikor felveszem, lecsapja. Ez szórakozás? Én régen sokat telefonbetyárkodtam, de az más dolog. Az úgy jó, ha felhívok valakit, aztán kitalálom, hogy pl. nyert egy lukas hangszórót, és átveheti itt meg itt stb. Ebben mi a szórakozás? Erre élvez el? Hát nagyszerű.
Kedves élet!
Anyád hogy van?
üdv:
mefi
én
2007. január 22. — 15:19:59
jol mert? tiéd? jah és apád?
én
2007. január 22. — 15:20:43
amúgy most dolgouik
pont az
2007. január 22. — 18:47:53
jól van mért kérded nem is ismerlek
pont az
2007. január 22. — 18:50:50
roli te miket irkálsz
én
2007. január 22. — 18:51:04
kapjátok be a gyíkomat
pont az
2007. január 22. — 18:51:57
kapd be te
pont az
2007. január 22. — 18:54:01
emán egy szar oldal
:S
2007. március 30. — 22:02:20
te jó ég mi ez az oldal?
mi értelme?
és mi az a kérdés hogy Idézem:”anyád hogy van?”?
ez mi?
és ki ötlete vót?
:S
2007. március 30. — 22:03:38
ezen most tudtok gondolkodni pár évig
Mefi
2007. március 30. — 22:12:03
Te jó ég, MI vagy te?
Mi értelme az életednek?
És mi az a kérdés, hogy idézem: “és ki ötlete vót?”
Mi ez?
Ezen most elgondolkodhatsz, a maradék két agysejteddel míg bele nem döglesz.
anyád!
2007. április 14. — 23:45:24
Gecc olyat röhögtem, majdnem beszartam annyira , jah és anyád ?!?!
Mefi
2007. április 15. — 00:16:48
A maradék pár agysejtedet inkább lélegzésre használnád.
Anyud!
2009. március 17. — 14:52:32
Szia én vagyok az ő annya és tudatnom kell veled hogy kurva jól vagyok de nem értem hogy miért kérdezted, és apukád hogy van?
pfff...Am Rencikee:D
2009. június 11. — 07:10:42
joo csicskaság ANYÁD HOGY VAN? pff… ö szült meg ö nevelet fel akor tisztelni kéne nem? pff…
faszom ki wan te pantser
2009. szeptember 17. — 21:24:01
anyád xD mi ez a csöves oldal te béna “mármint aki csinta “pantser béla ” és anyád h van ??Lol
Antal
2010. május 06. — 20:09:09
Hmm megértelek “Mefi” és aki ide csak azért ir hogy fikázon mindent az inkább ne irjon!!!!!